Vésőkalapács a jövőből? – Nem, ez csak egy Makita!

Thumbnail
Vésőkalapács a jövőből? – Nem, ez csak egy Makita!

Vésőkalapács a jövőből? – Nem, ez csak egy Makita!

2022. szeptember 29. - - (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ugyanakkor a sikerhez az is elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal, mikor van szükség fúrókalapácsra és melyek azok a helyzetek, amikor már csak egy vésőkalapács segíthet.

A vésőkalapács előtt nincs akadály

Nagyjából azzal egyidejűleg, ahogy beizzítjuk a gépet, azonnal hatalmasat fog esni a népszerűségi indexünk a lakóközösségben. De még egy kertes ház esetében is nagy zajt képes okozni a beton vésése, ezért nem árt előre figyelmeztetni a lakókat, hogy ebben és ebben az órában a pihenésük meg fog hiúsulni, hála a legújabb játékszerünknek.

Amikor már vésőkalapácsról beszélünk, akkor ez alatt egy kimondottan erre a célra kifejlesztett eszközről beszélünk. Ahol nem a forgási sebesség a meghatározó, hanem az ütési energia, amit Joule-ban mérünk és „J“-vel jelölünk. Ha már meguntuk javítgatni a régi járdát, akkor elő a vésőkalapáccsal és törjük fel! A vezetékek nyomvonalának a kivésése szintén ennek a gépnek a feladata. Persze sokan megpróbálkoznak igába fogni az ütvefúrójukat vagy a fúrókalapácsot, utána pedig szaladnak vissza az üzletbe a garanciával a kezükben, hogy a gép bizony füstölni kezdett bontás közben.

Milyen egy modern vésőkalapács?

Összefoglalva, kíméletlen a rombolás terén, a felhasználójával mégis kíméletlenül „bánik”, mint pl. a Makita vésőkalapácsok. Ez a szabadalmaztatott és számos tesztnek alávetett AVT rezgéscsillapításnak köszönhető. Aki már tartott ilyen eszközt a kezében, az tisztában van azzal, hogy elég emberes hozzáállásra van szükség a súlya és a teljesítménye miatt. Az ütések során keletkező rezgések szétráznák a használója kezét, karját, ami hosszútávon elviselhetetlenné válna.

Az SDS-Max szerszámbefogatás megkönnyíti a vésőszárak cseréjét. Egy jól megtermett modell, akár 18 J kifejtésére is képes, amivel már valóban gyerekjáték a bontás. A méretei ellenére úgy viselkedik, mint egy kezes bárány, ami az ergonomikus kialakításnak köszönhető. Ez pedig a könnyű kezelhetőséget illetően is lényeges. Mindezt tovább fokozza egy az esetenként 12 pontban állítható vésőpozíció. Így a nehezen hozzáférhető helyek is egyszerűbben kivéshetőek. Egy 1500 W-os nagyágyú esetében a lágyindítás is fontos jellemző, mert a hirtelen áramfelvétellel sok kismegszakítónak meggyűlne a baja. A konstans elektronika pedig az egyenletes működésért felel, még terhelés alatt is.