48 óra a Magyar hegyek között – indul a jelentkezés!
48 óra a Magyar hegyek között – indul a jelentkezés!
2012. április 18. - Macko - Hír Kiemelt tartalom
Négy éve egy véletlen ötletből indult, mára pedig számunkra kötelező hagyománnyá vált megszervezni az Onroad 48 órás teljesítménytúráját. 2009-ben Magyarország határvonalát motoroztuk körbe, a következő évben a Magyar történelmi várakat látogattuk meg, tavaly pedig Nemzeti Parkjainkat kerestük fel. Az idei túra több szempontból eltér az eddigiektől, de talán motoros szempontból a legszebbnek ígérkezik.
A magyar hegyek vonulatait fogjuk végigmotorozni ugyanis, amely „téma” alapból magában foglalja a folyamatos kanyargást és a szépséges tájakat. A táv hossza és jellege miatt azonban most közös rajt és célba futás lesz (kivételesen), hiszen a hegyvidékeink patkó-jellegét végigjárni csak így logikus. Ráadásul ez a 48 órás valóban ennyi idő alatt lesz teljesíthető (és teljesítendő) mindenki számára, hiszen a szűk 1’500 kilométer még két rövid alvással és kényelmesen motorozva is belefér.
Az eredeti tervek szerint egy 12 órás Bike Maraton futamot terveztünk a programba építeni a túra szombati napjára. Ez még különlegesebbé és játékosabbá tette volna az eseményt, illetve ez indokolja a jelentkezés kései elindítását is. A szponzoráció teljes hiánya miatt (a Bike Maraton futamok jellege miatt annak lebonyolítása sokkal költségesebb, mint a hagyományos 48 órásé) azonban múlt héten sajnos törölni kellett ez irányú terveinket, így marad a „hagyományőrzés”. Ettől azonban az útvonal, a kanyargás és a látnivalók szépsége mit sem fog változni.
Lebonyolítás
A túra közös rajtja Pécsváradon lesz, 2012. május 11-én, pénteken déli 12 órakor. Itt kapja meg minden jelentkező a részletes itinert, amely alapján el tud indulni. (Egy előzetes útvonaltervet olvashattok az oldalon, amint a bejárás befejeződik – várhatóan jövő héten.) Innentől mindenki maga oszthatja be tempóját, pihenőidejét. A lényeg: vasárnapra, azaz május 13-ra mindenki érkezzen meg Sárospatakra, ahol egy közös ebéd keretében meg tudjuk beszélni a friss élményeket, illetve természetesen megkapjátok okleveleiteket (mert aki végigmotorozza a távot, az ezt maximálisan megérdemli majd), illetve átvehetitek megrendelt emlékpólóitokat.
Jelentkezés
A részvételhez csupán a cikk végén található űrlapot kell kitöltenetek és megnyomni a „Küldés” gombot. Erre rövid időn belül egy válasz E-mailben elküldjük az összes szükséges tudnivalót a részvétel költségéről, az átutalás módjáról, illetve a részvételi díjak beérkezését követően például a rajt pontos helyéről is. Utána pedig már csak egy dolgod van: felkötni a motoros fehérneműt, és végigmotorozni a 48 órát! Akár velünk közösen, a Magyar hegyek között!
A jelentkezés lezárult. Amennyiben szeretnél elindulni a túrán, erre úgy van lehetőséged, ha küldesz egy E-mailt az info@onroad.hu címre a neveddel. Ebben az esetben a nevezési díjat (3’000.- forint) a rajtnál tudod rendezni. Emlékpóló készítésére már nincs lehetőség.
