Dakar Rally 2022, 9. szakasz: Megint új pilóta az élen!

Thumbnail
Dakar Rally 2022, 9. szakasz: Megint új pilóta az élen!

Dakar Rally 2022, 9. szakasz: Megint új pilóta az élen!

2022. január 12. - - Hír / Események Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ehhez igazából két dolog kellett. Az egyik Walkner hihetetlenül kiegyensúlyozott motorozása. A kilenc eddigi versenynapból – a prológot nem számoljuk ugye – hatszor szerepelt a neve a legjobb tíz között. Ebből ráadásul négy alkalommal a legjobb öt között jegyezték. Mivel pedig az előtte motorozók nem voltak ilyen stabilak – vagyis gyakrabban vesztettek komoly időket az osztrák KTM-esnél -, ez szakaszgyőzelem nélkül is elegendővé vált arra, hogy összesítve most övé legyen a legjobb eredmény.

Matthias Walkner eddigi kiegyensúlyozottsága kifizetődik

Persze azt hozzá kell tenni, hogy immáron több, mint 30 óra gyorsasági szakaszon töltött száguldás után az időkülönbségek elképesztően csekélyek. Az első hat versenyző 11 percen belüli különbséggel áll – vagyis akár egyetlen gyorsaságin az élre állhat a jelenlegi hatodik Barreda is. Az utána következők lemaradása Walknerhez képest már több, mint fél óra, amit azért már nehéz lesz ledolgozni a hátralevő három nap alatt.

Nézzétek meg a nap videós összefoglalóját is

A kilencedik szakszon egyébként szinte a rajttól az élen – vagy rosszabb pillanatokban a második helyen – állt Nacho Cornejo, a chilei Honda pilóta. Be is húzta második idei szakaszgyőzelmét. Ezzel együtt neki már fél óra fölötti az abszolút lemaradása. Nagyon szépen ment a címvédő Kevin Benavides és a tavalyi második (2020-as Dakar-győztes) Ricky Brabec is. Nagyjából ők hárman osztoztak az első három pozíción a Wadi Al Dawasir körüli 287 kilométeres gyorsaságit tartalmazó kilencedik versenynapon. Apropó: az egy nappal korábban még az összetettet vezető Sam Sunderland csak a 14. helyen futott be tegnap.

[do_widget id=text-10]

Mani ismét a technika áldozata 🙁

Nem volt jó napja szegény Gyenes Maninak. A Dakar Rally első napjain nagyon komoly hátrányba került két eltérő műszaki hiba miatt. Igazából már ott „elment” az idei versenye… De ugye az ilyen viadalokat nem szokás semmilyen hátrány miatt feladni. Bármi történhet ugyanis az előtte álló versenytársakkal – így mindig benne van egy előrelépés. De sajnos most abszolút nem ez történt!

A bibi ellenére Mani szépen ment

Ugyanis az Autonet KTM-nek üzemanyag-ellátási gondja keletkezett. Így Maninak többször meg kellett állni, hogy a hátsó tankból az elsőbe öntözgesse a benzint – ugyanis csak onnan jutott az éltető nedű a 450-es blokkba. Aztán kapott egy szivattyút egyik versenytársától, így jutott el a célig. Ezzel együtt egészen tisztességesnek nevezhetjük az összetett 42. helyét. Így az Original by Motul kategóriában meg tudta tartani 5. helyét.

A hátsó tank üzemanyag-szivattyúja adta meg magát

Saghmeister Gábor továbbra is keményen helytáll: tegnap a 119. helyen hozta be privát KTM-jét. Így összetettben még javított is egy helyet és immáron a 112. pozícióban van. Hogy kicsit jobban tudjuk értékelni az ő teljesítményét, érdemes picit ránézni az időeredményekre. Míg az éllovas Walkner 30 óra 14 percet töltött a gyorsaságikon, addig Gábor ennél 20 órával és 18 perccel többet! Vagyis ennyivel kevesebbet tudott pihenni a napok között.

Dakar Rally 2022, 9. szakasz

HelyezésRajtszámNévMárkaIdő/KülönbségBüntetés
111JI. CORNEJO FLORIMOHONDA2:29:300:00:00
21K. BENAVIDESKTM0:01:260:00:00
32R. BRABECHONDA0:01:470:00:00
452M. WALKNERKTM0:02:060:00:00
588J. BARREDA BORTHONDA0:02:100:00:00
629A. SHORTYAMAHA0:03:560:00:00
777L. BENAVIDESHUSQVARNA0:04:210:00:00
87P. QUINTANILLAHONDA0:05:020:00:00
942A. VAN BEVERENYAMAHA0:05:040:00:00
1022M. GIEMZAHUSQVARNA0:06:400:00:00

Dakar Rally 2022, összetett a 9. szakasz után

HelyezésRajtszámNévMárkaIdő/KülönbségBüntetés
152M. WALKNERKTM30:14:030:00:00
23S. SUNDERLANDGASGAS0:02:120:00:00
342A. VAN BEVERENYAMAHA0:03:560:00:00
47P. QUINTANILLAHONDA0:04:410:00:00
51K. BENAVIDESKTM0:10:220:00:00
688J. BARREDA BORTHONDA0:10:570:01:00
711JI. CORNEJO FLORIMOHONDA0:32:300:00:00
829A. SHORTYAMAHA0:34:590:00:00
918T. PRICEKTM0:35:140:06:00
102R. BRABECHONDA0:35:540:02:00

Forrás: Dakar.com és Gyenes Mani Facebook