A motoros észlelése is számítani fog az EuroNCAP teszten
A motoros észlelése is számítani fog az EuroNCAP teszten
2021. október 20. - onroad - Hír / Érdekességek Nem
Ha ma megnézel egy EuroNCAP tesztet, azaz azt a kimutatást, ami az új autók biztonságos mivoltát hivatott egyfajta rangsorba helyezni, akkor két féle értékelést fogsz találni. Azaz két különböző csillagozást. Az első értékelés azoktól a biztonsági berendezésektől függ, amiket az adott típushoz a gyártó az összes tagállamában alapfelszereltségként ad az autóhoz. A második pedig az, ami a további elérhető extrákkal érhető el. Ezek a felmérések rég túlhaladtak azon, hogy az autóban utazók, esetleg a szerencsétlenül elé kerülő gyalogos védelmét osztályozzák. 2016-tól kezdve hangsúlyosan tolódnak el a tesztek a megelőzés irányába. Egy dolog azonban közös mindkét értékelésben. Hogy még a 4 vagy 5 csillagos kocsiknál sem szempont, hogy az elektronikus biztonságtechnológiák érzékeljenek egy motorost.
[do_widget id=text-10]
Külön figyelemre méltó egy brit motorkerékpáros érdekvédelmi szervezet – a BMF – és a Holland Közlekedési Hatóság közös tanulmánya, amiben már 2016-ban megállapították, hogy az innovatív, modern biztonságtechnológia érzékelői egészen jól felismerik a motorost. Egészen addig, ameddig a sáv közepén halad. Azonban amint életszerűbben kihúzódik a motoros valamelyik oldalra, ezek az eredmények azonnal romlanak.

Márpedig a modern közlekedésnek a része, hogy egy-egy modern autó vásárlója nem csak a saját érzékszerveire, hanem mondjuk a holttér figyelőre vagy az adaptív tempomatra is hagyatkozik. Azaz nem árt, ha ezek a rendszerek ténylegesen képesek felismerni egy sorok között érkező motorost. Mondjuk pont téged. Azzal, hogy az EuroNCAP 2023-ra felveszi a pontozási rendszerébe a közlekedés sérülékenyebb tagjainak érzékelésének pontosságát és finomságot, löketet kaphat a technológia, ami közvetetten hozzájárulhat a balesetek számának csökkenéséhez.
