Erősítené a túrázók közötti pozícióját az MV Agusta és ehhez egy kreatív kis rekordkísérletben vesznek részt. Valahogy meggyőzték Valerio Boni olasz motoros újságírót, minden Vespa tudorát, hogy motorozzon le Svédországból Olaszországba – a szükséges tankolást és a többit leszámítva – megállás nélkül, mert az neki jó lesz.
A rekordkísérlet tárgya ebben az esetben, hogy a 24 órás út alatt a lehető legtöbb országot kell érintenie. Így az út mintegy 1931 kilométerre nyúlik. Svédországból indul, átvezet Dánián, Németországon, Hollandián, Belgiumon, Luxemburgon, Franciaországon, Svájcon, Liechtenstein rövidke útjain, hogy végül Olaszországban szálljon le a motorról.

Az út végén Boni megkapja az Iron Butt Association – igen, megnéztem, tényleg létezik ilyen szervezet – 2000 kilométeres elismerését, amivel felkerül a társaság „legkeményebb tagjai” sorába. A motor egy 2021-es MV Agusta Turismo Veloce lesz, amire kamerát is szerelnek. A hosszúra nyúló motorozás így élőben lesz követhető a www.mvagusta.com azaz a márka hivatalos honlapján keresztül.

Cimkék:
A nyolcméteres hófal még a Fogarasi-Havasokban is szokatlan június közepén. Akár még csúszhat is a szokásos júliusi Transzfogaras nyitás.
Elolvasom »Az SV650 ügyes kis szerkezet, amit nem is kellene szétfaragni, hogy idomos, sport kivitelként is megállja a helyét.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »