Megvan az Open Road Fest első 15 fellépője

Thumbnail
Megvan az Open Road Fest első 15 fellépője

Megvan az Open Road Fest első 15 fellépője

2020. február 4. - - Hír / Események Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem, egyértelműen nem váltottunk profilt, hogy átnyergeljünk a zenei újságírás kalandos hullámaira, de ha már kaptunk egy kis infót az idei Open Road Fest szervezőitől, akkor miért tartanánk magunkban? Az alsóörsi HD tematikájú fesztivál korábban úgy volt, hogy az idei évben elmarad. Aztán meg mégsem. Annyira nem, hogy az első 15 fellépő már meg is van. Én pedig továbbra is küldetésemnek érzem, hogy kiderítsem igaz-e a legendárium, miszerint oda tréleren hordják motorosok a Harleykat. Ugyanis ezzel eddig felsültem, mert én ezzel a jelenséggel az elmúlt két évben nem találkoztam.

Régi hagyomány, hogy az Open Road Festen motort is lehet nyerni – vajon idén is?

Viszont kipróbálhattam egy Softail Deluxe modellt, ami meg régi vágyam volt, hiszen húszas éveim elején a klasszikus Deluxe kivitelek voltak az első HD-k, amik megdobbantották a szívem. Na de lássuk inkább, hogy mit írtak nekünk a fiúk és lányok! A levelüket ezennel változtatás nélkül továbbítom nektek. Még akkor is, ha szegény Ganxsta Zolee bácsiékat a hazai pop-rock élvonalhoz csatolták, és ettől nekem is kiült egy könnycsepp az arcomra.

Open Road Fest zenei programok tálalva – itt az első 15 fellépő

15 zenei csemege, rocklegendákkal fűszerezve az Open Road Festtől

A rockzenekedvelők legnagyobb örömére idén is lesz miből csemegézni hazánk legnagyobb motoros és zenei fesztiválján, az Open Road Festen. Egymásnak adják a kilincset olyan ikonikus zenekarok, mint a Tátrai Band, a P mobil, vagy a Lord, mindegyikük a magyar zenei élet meghatározó formációi már fél évszázada.

[do_widget id=text-10]

A Liszt Ferenc-díjas magyar gitáros, zeneszerző, érdemes művész Tárai Tibor, vagy ahogy a legtöbben becézik Tátrai Tibusz egy igazi legenda, több mint 50 éve van a színpadon. A fesztiválra zenekarával, a Horváth Charlie – ének, Pálvölgyi Géza – billentyűs hangszerek, Solti János – dob, Horváth Kornél – ütőhangszerek, Glaser Péter – basszusgitár, Csiszár Péter – szaxofon, Czerovszky Heni és Vincze-Fekete Vera – vokál alkotta Tátrai Banddel és a legnagyobb slágerekkel (New York, New York, A küszöbön túl, Titkos szerelem) érkeznek, hogy egy különleges zenei utazásra hívják a közönséget.

Egyelőre a magyar fellépőkről van hír, de Harleyék mindig készülnek valamilyen nemzetközi nagydurral isők meg itt a Lord

Ugyancsak 50 éve tartó szerelem fűzi a P mobil tagjait is a rockzenéhez, akik a hard rock műfaj hazai megteremtői. Fél évszázad után is töretlenül mennek előre, csinálják, amihez legjobban értenek, őszinte szövegeikkel az alsóörsi publikumot is megigézik. A műfajnál maradva nem mehetünk el a Lord mellett sem, akiknek ugyan „még csak 2 év múlva lesz az aranylakodalma” a rock and rollal, a zenekar himnuszának számító Vándor című dal biztosan felcsendül majd Alsóörsön. 

Némi magyar rocklegendárium – P. Mobil

A nagyöregek sorát folytatva fellép a „legfeketébb hangú fehér énekes”, a blues magyar királya, Deák Bill Gyula, a Rudán Joe band és a Bikini zenekar is. Óriási energiákat hoz az Open Road Fest színpadára a Zorall, a heavy metal rajongók legnagyobb örömére 30 éves jubileumi koncertet ad az Omen, a legnagyobb ACDC slágereket az AB/CD, a Guns N’ Roses örökzöldeket a Dust N’ Bones, míg a kedvenc KISS dalokat a Kiss Forever Band szállítja.

Néhány nemzetközi sztárfellépőt pedig tribute zenekarok helyettesítenek

A magyar pop-rock színtér legjobbjai is fellépnek, mint a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Péterfy Bori és a Love Band és az Anna and the Barbies. Pásztor Anna ezúttal is sámánmágusként varázsolja el a hallgatóságot, kendőzetlenül őszinte és felemelően pozitív dalszövegeikkel, lüktető és magával ragadó rockos ütemeikkel parádés show-t hoznak.

Szegény, pop-rock színtérhez csatolt Ganxsta bácsiék

Végül, de nem utolsó sorban az alternatív rock világába kalauzol Likó Marcell, Kerekes Gergely, Hock Zoltán, Hock Attila és Győrffy Gyula ötösfogata, a Vad Fruttik. Azt nem tudni, hogy sárga Zsigulival vagy esetleg motorral érkeznek a fesztiválra, de az biztosra vehető, hogy a tőlük megszokott egyedi látványvilággal teszik teljessé a műsort. 

21. Harley-Davidson Open Road Fest, 2020. június 10-14. Alsóörs

Feel the Freedom!