Helyzetjelentés az Open Road Festről és Softail Deluxe próba

Határozottan déjá vu érzésem volt amikor elindultam a jubileumi, 20. Open Road Festre. Az elmúlt évben is hasonló körülmények között érkeztem meg a fesztivál területére, mint ahogy idén sikerült. Ugyanannál a benzinkútnál álltam meg kávézni és pont ugyanúgy Lepsénynél kezdtem el ronggyá ázni, akárcsak tavaly. Az időjárás idén is kellemetlen játékot űzött a fesztiválozni vágyókkal a hét közepén, mégis megérte leugrani, mert a Harley kamion, a 23 tesztmotorral együtt már befutott. Köztük az ultraklasszikus Softail Deluxe modellel, amivel volt is szerencsém futni egy rövid kört.

Talán csak akkor követtem el hibát, amikor a nyitónapon látogattam le az Open Road Festre. Ám az alsóörsi legendát ezúttal sem tudom megerősíteni. Tudjátok, hogy mire gondolok: a „Hárlis” találkozók rémét, a bubópestis nagypapáját, a trailerrel érkező Ultrás vállalkozót kerestem szemeimmel. Idén sem leltem bizonyítékot arra, hogy így jár a tömeg Alsóörsre. Egyébként is értelmezhetetlennek tartom azt a gyűlölethullámot, amit így közlekedő társainkra vetítenek motoros barátaink. Nem holt mindegy neked, hogy a másik ember hogyan tölti az idejét? Nem tökéletesen értelmetlen azon rugózni, hogy valaki – akit feltehetően még csak nem is ismersz személyesen – minek tartja magát, hova szeretne tartozni és mit akar megmutatni? Arról már nem is beszélve, hogy az, aki esetleg mégis felteszi a futóra a motorját és kimarad a Debrecentől a Balatonig végigautópályázott rendkívüli motoros élményből, az aztán tényleg nem veszít sokat.

A hangulat már ott van

Tehát traileres motorosokat nem láttam. Tökig felcuccolt srácokat és csajokat, akik elszánt tekintettel keresték a megfelelő sátorhelyet, hogy mire beindul az esti buli, már mindennel készen legyenek, igen. Egy német klub is megérkezett, tekintélyes méretű sültkolbászokkal kelnek birokra miközben láthatóan kezdik máris horpadtra csapoltatni az első sörös hordót. Közben egy torokból üvöltő Gixeres srác keresi a helyét. Nem akar ő semmi rosszat, de tudja, hogy mindenkinek az fordul meg a fejében, aki rosszalló pillantást vet feléje, hogy ugye nem hajnal háromkor találja majd meg az indítókulcsot.

Az árusok pedig mint csendes, őrült kofák állnak készenlétben, hogy rád sózzanak valami túlárazott holmit, hiszen ők is tudják, hogy a feltöltött fesztiválegyenleg, a hangulat és a pálinka különösen védtelenné teszi az egyszeri látogatót a brand logóival ellátott cuccokkal szemben.

Első benyomás

A Harley-Davidson főhadiszállás közelében pedig már ott parkoltak a tesztmotorok. A fekete kamion, mint büszke őrző, mint óriási sötét monstrum őrködött a kordonnal elzárt gépek felett. Eredetileg a Softail Slim modellt szerettem volna kipróbálni, hiszen a keskeny, mindössze 150-es hátsó gumival, azonban széles kormánnyal szerelt bobber stílusú HD jó mókának ígérkezett. A magyarországi állomásra azonban nem érkezett meg teljes épségében, így egy másik klasszikus kiállású gépnél, a Softail Deluxe modellnél kötöttem ki.

Nem nehéz első látásra beleszeretni a Softail Deluxe modellbe. A boulevard cruisernek becézett gép a legszebb amerikai hagyományokat szeretné megidézni. A motor 303 kilogrammos tömegéből első ránézésre komoly mennyiséget kitevő króm, a megtört ívű első és a hosszú szoknyás hátsó sárvédő, a klasszikus, rugósra emlékeztető ülés és azok a fehér oldalfalú gumik azt hiszem mindenkinek megdobogtatják a szívét, akik értik, hogy a Rockin’ Rockcats miért énekli, hogy „egy Chevrolet Bel Air a mindenem”. Ráadásul egy olyan gesztenyebarna színben érkezett a tesztmotor, ami ezt az egész összhatást még jól ki is hangsúlyozza.

Elegancia és klasszikus rock&roll

A széles tank és kormány, a trepnis lábtartó, valamint a szolid sebességmérő óra villámgyorsan elfeledtet veled mindent. Még a szolidan felvillanó „ABS” lámpácska vagy a digitális kijelzőn megjelenített fordulatszám sem zökkent ki igazán a klasszikus rock’n’roll érába való időutazásból.

Nem úgy a nem sokkal indulás után jelentkező kellemetlen derékfájás. Régimódi elegancia ide vagy oda, a klasszikus krúzeres üléspozíció nem való mindenkinek. Pont úgy, ahogy eleve a Harleyzás sem. De a Softail Deluxe mentségére legyen mondva, hogy a sajtótúra második felében rá kellett döbbennem, hogy én is óriásit hibáztam. Méghozzá akkor, amikor megpróbáltam helyesen ülni a motoron. Tudjátok, combbal kicsit szorítva a tankot, egyenes derékkal, büszkén előre szegezett tekintettel, ahogy azt Mackó is tanította nemrég nekünk. A titok megfejtéséhez egy alapos tesztre lenne szükség változatos körülmények között. De az egészen biztos, hogy amikor belazultam, akkor elkezdett a motor működni, otthonosan mozogni és érzésre a derekam is felszabadult.

Saját úton

De nem csak ebben érezni azt, hogy a Harley-Davidson mennyire a saját útját járja. A múltkori, velencei-tavi túrán szerzett első benyomásaim, amit a Low Rider nyergében szereztem, csak megerősödtek. Azaz, hogy a Harleyzás egyben szemléletváltást is kell, hogy jelentsen. És ennek csak az egyik pontja, hogy nyitottnak kell lenned az időutazásra. Ez pedig valahol lenyűgöző. Ahogyan a Low Rider a nyolcvanas évekbe repített el, úgy a Softail Deluxe még inkább visszarepít az időben.

A Harley lelke azonban mégiscsak a benne csühögő motorblokk. A 107 köbincses – azaz 1745 köbcentis – motorblokk már a múltkor is lenyűgözött. Ám ezúttal egészen más érzést nyújtott. És nekem hiába mondják, hogy nem lenne szabad különbséget éreznem, mert Low Riderben és a Deluxeban ugyanúgy kellene működnie a V2-es csühögőnek, én megeszem a kalapom, ha nincsen másképpen hangolva a két kivitelben. Hiszen ameddig az előbbi kihozta belőlem a gázhúzhatnékot, addig a Softail Deluxe nyergében már kifejezetten jól esett lazán tötyögni. A 6. sebességfokozatot azonban pont ugyanolyan fölöslegesnek éreztem mind a két motor esetében.

Száz szónak is egy vége: ha még nem tetted, akkor menj bulizni! A Tankcsapda koncert persze már lement, de szombaton még fel fog lépni a Europe. Ha pedig már ott vagy, akkor feltétlenül próbálj meg elmenni tesztmotorozni! Ugyanis a HD olyan, mint a Final Countdown. Lehet, hogy nem a te stílusod, de ha már van rá lehetőséged, akkor meg kell tapasztalnod, hogy egy ilyen klasszikus milyen is élőben.