Honda CRF modellváltozatok 2019-ben

Thumbnail
Honda CRF modellváltozatok 2019-ben

Honda CRF modellváltozatok 2019-ben

2019. május 10. - - Nem Hír / Újdonságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kaptunk egy terjedelmes sajtóanyagot Hondáéktól, amelyben részletesen vázolják azt, hogy milyen változásokon estek át az új CRF modellek.

Honda CRF kínálat

Ebből az derül ki, hogy a gyártó elsősorban a CRF250R-re büszke, ami megkapta a 450-es nagytesó vázát, futóművét és a Honda Állítható Nyomatékszabályzót, azaz a HSTC-t. Az L, a Rally és a 450L változatok pedig új színeket és grafikákat kaptak.

CRF250R és CRF250RX

A fejlesztés gyümölcseként a CRF250R-t is a zászlóshajóként aposztrofálható CRF450R szintjére hozták Hondák szerint. Köszönhető ez annak, hogy a 2020-as modellváltozat is átesett a futóművet és erőforrást érintő változtatásokon. Azaz a motor még kezelhetőbbé vált.

Honda CRF250L

A blokk 4%-kal nagyobb csúcsteljesítménnyel és 8%-kal nagyobb forgatónyomatékkal büszkélkedhet. Ennek jegyében vehemensebben kell húznia az alsó és középső fordulatszám-tartományban. A mérnökök megváltozatott dugattyúval és hengerfejjel, optimalizált szívó- és kipufogócsatornákkal, valamint átrajzolt vezérműtengely-bütykökkel álltak elő. A a 2. és 3. sebességfokozat közötti áttétellépcsőt kisebbre vették, és új, kisebb súrlódású bevonattal látták el a 3. és 4. fogaskerékpárt, hogy még kifinomultabbak legyenek a kapcsolások. A megújult erőforráshoz új, váltófokozatonként egyedi befecskendezési térképet írtak, melyek a CRF450R-nél szerzett tapasztalatokon alapulnak.

[do_widget id=text-10]

Az új váz és lengővilla a súlycsökkentésben is szerepet játszik, de a stabilabb útfekvéshez és a pontosabb kanyarvételhez is hozzájárul. A kis sebességű összenyomódásnál feszesebb rugózóelemek a gyorsítások és lassítások során teszik magabiztosabbá a modellt.

A modernebb grafikákkal érkező, 2020-as CRF250R vadonatúj, különleges alapanyagú hátsó fékbetétekkel áll rajthoz, amelyek nagyobb fékerőt és élettartamot ígérnek, és feleslegessé teszik a féktárcsa körül ezidáig alkalmazott védőburkolatot. A CRF250R újításait a 2020-as CRF250RX is megkapja.

CRF450R és CRF450RX

A tavalyi teljesítményfokozó módosításokat követően idén a Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC), a HRC rajtelektronika és a változtatható befecskendezési térkép jelent újdonságot a CRF450R és CRF450RX modelleken.

Honda CRF450L – hihetetlen, de a csúcsteljesítménye továbbra is szerény 25 Le

A 2020-as modellváltozaton háromállású kipörgésgátló (HSTC) minimalizálja a tapadásvesztés kockázatát. Ez a rendszer nem használ forgási sebességet érzékelő szenzort a hátsó keréknél, helyette a fordulatszám-változásokat, illetve azok tempóját figyeli, s akkor lép közbe, ha az előre meghatározott tartományon kívül esnek a mért értékek. A motor leállítását követően a HSTC nem áll vissza alaphelyzetbe, megmarad a beállított fokozatban, és akár ki is kapcsolható, ha a motoros teljes arra vágyik.

Miként a 250-es CRF-ek, a CRF450R és a CRF450RX is fejlettebb, nagyobb fékerőt és élettartamot ígérő hátsó fékbetétekkel, valamint új grafikákkal mutatkoznak be. A közúti használatra is befogható, tavaly bemutatkozott 450L szintén új – közöttük a Stealth Black fantázianévre hallgató fekete – fényezést kap.