Van az a bizonyos nézet, miszerint két jó dologból csak egy harmadik sülhet ki. Aki ezen az állásponton van az nyilvánvalóan még nem próbálta meg marhahússal tunkolni a somlóit vagy vodkával lefőzni a kávét. Nyilvánvalóan emberünket sem érték rettenetesen nagy csalódások az életben, hiszen másképpen eszébe jutott volna az a trike ami megépült, és azzal a lendülettel el is vetette volna. Na de tényleg: szerintetek miből gondolta, hogy jó ötlet összehozni a Boss Hosst és a Lamborghini Aventadort?

A vizuális terrorcselekményt a kölni székhelyű Boss Hoss Cycles Germany vállalta magára, akik a V8-as blokkokról elhíresült motorkerékpárok európai forgalmazói. Azonban mint látjuk nem csak értékesítenek, hanem farigcsálnak is.
Cselekedetükre az egyetlen mentség az, hogy csupán a megrendelő igényeit teljesítették, de ettől még egy nürnbergi ízlésbíróság simán elkaszálná őket. A Boss Hoss névhez méltóan a trike erőforrása a szokásos 6.200 köbcentis, V8-as Chevrolet blokk lett.

Így ez a csöppség motoros szemmel nézve hihetetlen egy bestia a maga 455 lóerejével és 617 newtonméteres forgatónyomatékával, amit 4.750-es fordulatszámon ad le.

Azaz legalább erős. Be kell valljam, hogy nem egyeztettem mindenkivel aki közel áll az Onroad.hu szerkesztőségéhez, ám mégis meg merem fogalmazni egyöntetű kérésünket. Ha olyan terveid vannak, hogy te is házasítani akarsz egy négykerekűt és egy motort, csak mert szerinted jópofa és feltűnő lenne például egy Panigale V4S és egy szippantós IFA szerelemgyereke, akkor takarítsd le az asztalod, teríts ki egy olyan rongyot rá, amiért nem kár, és addig ütögesd hozzá a homlokod, ameddig el nem múlik az inger! Köszi!

Cimkék:
Spanyolországban éppen bemutatják a megújult, immár 1262 köbcentis Ducati Diavel S modellt. Lássuk az első viszhangokat.
Elolvasom »A portugál AJP egy igazi rally motor küllemét adta egy valódi terepképességekkel rendelkező középsúlyú túraenduróhoz.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »