Az USA az USA-ban: a Z750 átszelte az Egyesült Államokat

Utoljára nagyon régen hallottunk Attiláról. Nem, nem hagyta abba a Föld megkerülésére indított különleges túráját. Amelynek igazi ínyenc oldalai a 14 éves csupasz Kawasaki Z750 (amire sokan azt mondják: alkalmatlan erre a célra), az egy hátitáskányi cucc, valamint a teljesen egyedül végrehajtott nagy utazás. Még bőven nyár volt, amikor beszámoltunk őrült rohanásáról Vlagyivosztokig, majd ameddig motorja úton volt Amerika felé ő beiktatott egy kis laoszi csavargást, aztán motorral leugrott Hawaii-ra is. Most már azonban egy bő hónapja semmi hír róla. Pedig közben az USA-178 rendszámú Kawasaki átszelte az USA területét. Íme a beszámoló, amelynek végén kiderül a hosszú csend oka is! Innen a szó Attiláé:

Végre amerikai földön a Z750!

“Megtörtént a szerviz a Kawán – óránként 120 dolláros munkadíjjal. Gondoltam, hogy nem lesz olcsó, de arra nem számítottam, hogy a motor értékének a felét a szervizben kell hagynom. Olaj kell, gumi kell, rendszám sem árt ha nem a sporttáskában van – sok választás nem volt. Végül minden a helyén, irány New York City! Pár napja Arizonában a Harleyn szinte rosszul voltam a melegtől, így inkább az északi útvonalat választottam.

A kaszinók mennyisége felmérhetetlen, a stílus pedig felülmúlhatatlan

Nevadában sem volt sokkal hidegebb. A főúton haladva két dolog törte meg a sivatag egyhangúságát. a kaszinók és börtönök. Ezek váltották egymást sorra. Szívesen megnéztem volna mindkettőt belülről, de mivel csak az egyikből lehet bármikor szabadon kisétálni, így maradt az. A Casino. Megérte, ugyanis komoly 1 dollárt kockáztatva sikerült hatalmas, 10 dolláros nyereséggel távozni.

Itt találkoztam két német motorossal, akik Amerikát járják be már egy hónapja. Épp az egyik BMW GS szervizét várva ütötték el a pénzt és az időt. Kellett a szerencse nekik is a kaszinóban, mert a bajor túragép kuplungcserés volt.

Tipikus amerikai életkép: lakó- és játszós autó

Burt Munro nyomában

Utam folytatva egy ugyancsak híres helyre sikerült eljutni, épp naplemente előtt. A sebesség megszállottjainak Mekkájába: Bonneville-be! Bíztam benne, hogy nem lesz túl vizes a kiszáradt sós tó és fel tudok menni. Szerencsém volt ismét. Hihetetlen nagy élmény volt ott gurulni saját motorral, ahol Burt Munro 1967-ben a mai napig is megdöntetlen világrekordot állította be azzal a bizonyos Indian motorjával… Megvártam, amíg a nap leereszkedett a hegyek mögé és a végeláthatatlan fehér sóstó lassan eltűnt a sötétben.

Ahol a rekordok születnek…

Az a néhány kilométer sós út nagyon szépen meglátszott a motoron, úgyhogy még az éjszaka egy autómosóban megpróbáltam letakarítani amennyire tudtam. Azt hiszem, az eredmény hamarosan sokkal látványosabb lesz… Nem hiába lehet csak úgy autót bérelni a sóstó környékén, hogy a szerződésbe apró betűsen ugyan de beleírják: ha bármi sónyomot találnak az autón, komoly büntetést kell fizetni.

A Pikes Peak tetején

A kitérő után haladtam tovább Keletnek: következett a Sziklás hegység. Meg egy kis eső és egyre hűvösebb időjárás. Amire megint nem voltam felkészülve a kis nyári ruhámmal. Olyannyira gyorsan hűlt a levegő, hogy az egyik kúton vennem kellett egy bundás munkás kesztyűt, mert már nem éreztem az ujjaimat. Na de ekkor még alig voltam 2’000 méteren. A célom pedig nem más volt, mint az USA legmagasabb pontja, amit még közúton el lehet érni.

A második oldalon is olyan helyekre jut el a Z750, ahova magyar rendszámú motor talán még soha. Lapozz!