A Forza név nem éppen ismeretlen a Honda robogós palettáján. A története a 2000-es évekre nyúlik vissza, a 125-ös példányt nekünk is volt szerencsénk tesztelni. Akkor meg is kapta a megtisztelő legfelnőttesebb kismotor címkét tőlünk. Beszélhetünk arról, hogy már 2004-ben az S Matic elektronikusan vezérelt CVT-jét szerelték bele és lopásgátlós Smart Key rendszert, PGM-FI injektort. De ez az átlagos felhasználónak talán nem is olyan fontos. Nyilván a robogó fogyasszon keveset, ne kelljen váltani vele: ezek alap elvárások. Az viszont, hogy az ülés alatt két sisak is simán elfért, az egy igazán szerethető tulajdonság volt. Szerencsére ez nem változott.
Az idő előrehaladtával aztán továbbfejlesztették az S Matic rendszert, kombinált ABS-el látták el és természetesen a design sem maradhatott érintetlen. A háromszáz köbcentis példány pedig igazi nehézingázóvá teszi a gépet. Már a 125-ös modell is alkalmas volt arra, hogy autópályán közelítsd meg a várost, de a nagyobb tesóval simán bevállalható a napi Hatvan-Budapest táv.
A 2018-as Forza nem csak megjelenésében tud újat mutatni. A kicsit sportosabbra vett küllem, az élek határozottabb kiemelése mondhatni jól áll a kis dögnek, de ennek megítélése úgyis ízlés kérdése.
A rövidebb tengelytáv, a karcsúbb kiállás viszont biztosan előnyére válik a városi közlekedésben. Ráadásul az üléspozíció magasabbra került, ami segít átlátni a forgalmi helyzeteket. Az új – egyébként nagyobb – hátsó keréknek, az új üzemanyag tartálynak és az újragondolt váznak köszönhetően a motor tömege 12 kilogrammal lett könnyebb. Jelen pillanatban 182 kilóval mérlegel.
A Honda robogó nagy előnye továbbá az állítható szélvédő. Az aktív nyomatékvezérlő (HSTC) kikapcsolható – ha valakinek ellenérzései támadnak miatta. Csak úgy, mint a start-stop rendszer. A Forza újragondolt kijelzőt is kapott, amit a bal oldali markolatról akár út közben is lehet vezérelni. Ezen kívül megújultak a visszajelző műszerek is. A mai világban külön öröm egy analóg kilométerórát látni, de nem kell lemondani az eddig megszokott digitálisan elérhető információkról sem. A közepes robogó fekete, kék, szürke és fehér színben kapható.
Ahogy fentebb már említettem: rövidebb tengelytávval számolhatunk. Összesen 35 milliméterrel húzták összébb a Hondát, ami így 1’510 milliméter hosszú lett. Az ülésmagasság 780 milliméter. Robogós mércével robosztusnak mondható – 33 milliméteres átmérőjű – első villákat kapott, a hátsó lengéscsillapító előfeszítése pedig hét fokozatban állítható. A megállásról elöl egy 256 milliméteres szimpla tárcsafék, hátul egy 240-es gondoskodik és természetesen ABS is van, hogy egy váratlan helyzetben ne fékezd el magad.
A Forza egy 279 köbcentiméteres, vízhűtéses, befecskendezéses szívet kapott, amin egy darab vezérműtengely irányítja a négy szelepet. Így 18.5 kilowattos – tehát közel 25 lóerős – teljesítményt ad le 7’000-es fordulaton és 27.2 newtonméteres forgatónyomatékot, amikor a főtengely 5’750-et forog. A gyártó 3 literes átlagfogyasztást ad meg. Mivel az üzemanyagtartály befogadóképessége 11.5 liter, ezért a hatótáv hozzávetőlegesen 370 kilométer.

Cimkék:
Akármilyen hihetetlen, lassan indul a motoros szezon, itt a tavasz. Na de te vajon már megtetted az előkészületeket?
Elolvasom »Egy wisconsini tanulmány arról számol be, hogy a bukósisakok rengeteget segítenek a komoly sérülések elkerülésében. Mik nem vannak?
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »