SMK gyárlátogatás, avagy kik készítik a legtöbb bukósisakot a világon?

Velem együtt hat, a hosszú repülőgépúton meggyötört újságíró küzdött az ébren maradásért az SMK – vagy Studds – konferenciatermében. Ilyenkor a kávé már fabatkát sem ér, hiszen két-három órányi ülőhelyzetben szundikálást az éjszakai alvás helyett már nem tud legyőzni a koffein. Nincs kétségem afelől, hogy Sidhart Kharuna – a vállalat vezérigazgatója – élete performanszát adta elő, hogy a jegyzetfüzeteikbe kapaszkodó firkászok figyelmét valahogy magára rántsa. Volt valami tiszteletre méltó az indiai pali kiállásában. Az európai szemmel is magas, jóképű férfi elképesztő határozottsággal mesélt arról, hogy a vállalat 1973 óta létezik. Még az apja és annak testvére alapította, ám a fivérek szakítottak, hogy ki-ki a maga útján járjon. Sidhart apjának volt az az ötlete, hogy bukósisakokat gyártsanak. Jó ritmusérzékkel dobta be az első igazán érdekes információt.

A gyártás mellett a tervezés is házon belül történik, így van lehetőség kísérletezésre

Az, hogy a Studds korábban a Caberg beszállítója volt mindenkit kizökkentett a pillanatnyi álmatag zsizsegésből. Az üveges tekintetek élettel és érdeklődéssel teltek meg. Arcán magabiztos mosoly terült szét. Tudta, hogy megvagyunk. Kemény harc volt, még talán egy izzadtságcsepp is megjelent kopasz fején, és jól tudta, hogy most kell még egy ütést bevinnie.

„Ma már évente ötmillió bukósisakot gyártunk le. Legalább.”  – mondta Sidhart. A lengyel kollégába láthatólag beleakadt egy korty kávé. Az angol nyelv rendelkezésre álló hatalmas kincsestárából elővette azt, amely legjobban kifejezte az érzéseit. – „Mi a fasz?!” – mondta, miközben tekintetében őszinte döbbenet tükröződött. Ugye ki-ki képességeihez híven fejezi ki magát – hogy többé-kevésbé helyesen Asimovot idézzem.

Fiúk a gyárban

A bukósisakok gyártása egyébként baromi unalmas dolog. Komolyan mondom, hogy legfeljebb a gyártástechnológia iránti legelhivatottabb arcok bírják ki ásítás nélkül. Természetesen abban van valami lenyűgöző, hogy látod a zsákokat, amiknek a tartalmából a gyártósor végére kész tökfödők lesznek, vagy éppen azt, hogy a plexiket egy szupertitkos keverékbe áztatják, hogy kapjon karcálló és páramentes réteget. Ez többnyire mindenkinek a kedvencévé vált, hiszen a lötty kitartó szagolgatása enyhén eufórikus állapotot képes előidézni. Ezeken túl viszont könnyű szívvel kaptam el egy kis beszélgetésre a brand salesért felelős fazonját, Francesco-t.

Ezek bizony nem cementes zsákok – így néz ki a bukósisakod az első fázisban

Három kérdéssel közelítettem meg a kis termetű, szakállas, professzorokat idéző megjelenésű nagykutyát, hogy rákérdezzek arra: mégis mi a fenét csinálnak ennyi bukósisakkal? „Eladjuk.” – mondta nevetve. A Studds feliratos, puritán sisakokból rengeteg fogy már helyben is. Csak Indiában 116 millió motor van forgalomban – van helye. És még csak most kezdődik Európa meghódítása – részben ennek a jegyében hozták létre az SMK brandet. Amíg nálunk a márka alsó-közép kategóriában fog hódítani, addig a Fülöp-szigeteken, Afrikában vagy éppen Indiában ezek kőkemény prémium bukóknak számítanak.

Naponta 20’000 sisak legyártása az idei elvárt minimum, de jövőre ez a szám a duplájára emelkedik – világelsőnek lenni csak ilyen tempóval lehet

Sajnos ezen a ponton nagyot hibáztam. A beszélgetés kedvéért rákérdeztem, hogy olaszként mit gondol az olasz motorokról, de kiderült, hogy abszolút BMW hívő. Ez volt a kisebbik baj, viszont adta magát a kérdés, hogy na és hogy áll az olasz kajákkal? Miután kiderült, hogy Francesco szabadidejében kajablogger, őt a következő egy órára elveszítettük. Így nem tudtam meg, hogy az Európába miért csak termoplasztik sisakokat hoznak, amikor az észak-amerikai piacra készülnek brutál-prémium kompozit bukók is.

Lássuk az igazán érdekes részt, hogy milyen is egy SMK bukósisak a gyakorlatban. Ha érdekel, akkor lapozz!