Új Sportster változatokkal kecsegteti a Harley-Davidson a rajongóit. Ez többnyire annak a folyamatnak a része, hogy nemrég a HD bevállalós fogadalmat tett: úgy döntöttek, hogy úgy megszaporítják a modellek számát 2027-ig, mintha kiscicákat tenyésztenének. Természetesen nem gyökresen új motorokról van szó, hanem külöböző változatokkal igyekeznek elérni azt, hogy mindenki megtalálja a maga ízlésének valót. Amit aztán a jó szokás – és reményeik – szerint a legkülönfélébb kiegészítők megvásárlásával lehet igazán egyedivé varázsolni.
„A Sportster a kezdetektől fogva a méret, a teljesítmény és karakteresség igazi kombinációját jelenti, ami a motorosok széles körének az ízlésvilágát képes kielégíteni. Ezek a modellek viszonylag egyszerű felépítésűek. Mi pedig gyakorlatilag azt csináltuk velük, amit motorosok generációkon keresztül egyébként is megtettek a motorjaikkal, hogy a saját ízlésüknek jobban megfeleljenek. Az Iron 1200-at és a Forty-Eight Special-t tehát a vásárlók ihlették.” – mondja Brad Richards, a Harley-Davidson stílus és design osztályának alelnöke.
Richards szerint a hetvenes évek merész színei és formatervei dominálnak az új küllemben. A két üzemanyagtartály grafikai elemei azokat a mai trendeket jelenítik meg, amik előszeretettel nyúlnak vissza a kor épített motorjaihoz. Fontosnak tartja megjegyezni, hogy ezek az ábrák tiszteletben tartják, és kiemelik a tank formáit. Természetesen elhangzott az is, hogy ez mennyire letisztult. Ami pont annyit jelent, mint amikor zenészek nyilatkozzák ugyanezt a várható új albumról: semmit.
A kisebb, 883-as Iron Sporster a Harley kínálatának egyik sikerdarabja. Így ésszerű döntés volt ugyanazt a világot 1200 köbcentiméteres kivitelben is a nagyközönség elé tárni. Hiszen így kielégítheti azoknak a vágyait is, akiknek bejön ugyan a látvány, de nehezen mondanak le a közel 30 százalékkal több nyomatékról és az 1200 köbcentis blokk duruzsolásáról.
Az Iron 1200 fő látványeleme az a „Mini-Ape” fogódzkodó, ami majdnem 21 centiméterrel emeli meg a kormányfogás magasságát. Ezen kívül még sajátos a fekete színű lámpatest és a „Cafe Solo” névre keresztelt ülés. A színskálát tekintve a feketén kívül vörös és fehér változatokban lehet megvásárolni. Mindhez fekete motorblokk, ugyanilyen színű kipufogók és elöl 19-es, hátul 16-os kilenc küllős felnik járnak.
A Forty-Eight Special ehhez képest egy sokkal kisebb, 8.3 literes mogyorótankot kap, ami kétség kívül az egyik leggyakoribb választás az átalakított Sporikon. Az elejét viszont szélesebbre vették, hiszen 130-as első gumit és 49 milliméteres első villákat kapott.
A kormány itt is magasított, de ez nem az előzőleg bemutatott „Mini-Ape”, hanem egy „Tallboy” névre hallgató, tizennyolc és fél centiméterrel megemelt darab. A szélesebb első gumiméret mögött azonban kisebb átmérőjű, 16-os, de ugyanúgy kilenc küllős felni lapul. Különbség továbbá az Ironhoz képest, hogy több szerepet kap a króm. A kipufogó és a blokk is csilli-villi.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Ducati nemrég belengette a Scrambler Hashtag változatát, most pedig fel is fedték, hogy milyen a limitált, online megvehető motor.
Elolvasom »Az idei év első WorldSBK versenyén Marco Melandri sokakat meglepett, hogy mit produkált a Ducati nyergében. Igaz, a szabályok is segítettek neki.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »