Elindult a 48 órás mezőnye egy hétvégényi fagyizásra
Elindult a 48 órás mezőnye egy hétvégényi fagyizásra
2016. május 27. - Macko - Hír / Események
A 48 óra a legjobb hazai fagyizók között névre keresztelt, a hagyományokat immáron nyolcadik éve folytató motoros teljesítménytúra mezőnye nekivágott a bő ezerkétszáz kilométeres távnak, hogy körbeteszteljen tizenöt cukrászdát. Az első napon a Dél-Dunántúl, a másodikon pedig annak északi fele a fő vadászterületük – majd vasárnap átkelnek a Dunán és annak keleti felén folytatják a nyalakodást.

A Szent Korona Cukrászda előtti szakaszt elfoglalták a mezőny motorjai (a képekre kattintva galéria nyílik)
A 48 órás túrák mezőnye sajnos évek óta stagnált, nagyjából mindig 35 körüli motor vágott neki az aktuális kalandnak. Idén azonban – vagy a valaha volt legrövidebb táv, vagy az édesszájúság okán – végre erős hízásnak indult a csapat. Ez nem csak derékbőségre értendő: május 27-én délben 58 motor (ebből igen sok utassal) indult el. További három masina fog a későbbiekben csatlakozni hozzájuk – így szombaton nagyjából hatvan vasparipa fog fagyizóról fagyizóra gurulni.
Várjuk a híreket róluk, reménykedve benne hogy csupa kellemes kalandban lesz részük – és a legfontosabb, hogy valamennyien megérkeznek vasárnap Egerbe, az utolsó nagy közös tesztfagyizásra.
