A tél folyamán mutattuk be a legendás nevű gyártó régóta várt újdonságát. A Royal Enfield jobban belegondolva évek (bocs, hosszú évtizedek!) óta abból él, hogy legendás a neve. Hiszen minimális változtatásokkal és fúrás-faragásokkal ugyanazokat az ősi technikákat gyártják, amelyeknek eredetijét végső soron megörökölték az egykori brit anyacégtől. Hiszen az 1901 óta motorkerékpárokat is gyártó vállalat 1955-ben helyezte ki a világ ma már leghosszabb ideje létező típusának, a Bulletnek a gyártását Madrasba. Eleinte ott csak összeszereltek, majd 1962 óta készül valamennyi alkotóelem Indiában. Sokáig Enfield of India volt a gyár neve, majd az anyacég teljes megszűnésekor vásárolták meg a Royal Enfield név használati jogát. Ez a rövid bevezető csak azért kellett, hogy értsétek: milyen fontos is a ma már inkább csak a neve által eltartott márkának egy sikeres új modell. Nem véletlenül harangozták be annyira újdonságukat, a felénk nevetségesnek tűnő, a világ nagyobbik részén azonban igenis komolynak számító 410 köbcentiméteres egyhengeres Himalayan motort. Kimondottan kemény kalandmotornak fejlesztették, a reklámfilmjéhez India legnevesebb off-road motorosát kérték fel – szóval megadták a módját! Éppen ezért furcsa, hogy benne maradt a videóban az a pillanat, amikor egy nem is túl nagy ugrás utáni földet éréskor CS Santosh jobb lába alól leszakad a lábtartó.

Ebben a helyzetben rezzenéstelenül továbbmenni is szép teljesítmény – de hogy egy ekkora ugrás után letörjön egy lábtartó, az már kevésbé
Ide kattintva megnézhetitek csak a kérdéses pillanatot mozgóképen is. A dologban az igazi baj nem is az, hogy bekövetkezett a „baleset”. Hiszen a Dakart is megjárt pilóta rezzenéstelenül haladt tovább – igaz, a snitt végén lenézett, hogy „mi a fenyőfa történt ott a jobb oldalon?” Az igazi baj az, hogy a gyári marketing anyagban ez a jelenet benne maradt, méghozzá jól kilassítva! Facebook oldalunkon egyik olvasónk azonnal ki is szúrta – ahogy a világon mindenfelé is rengetegen. Ez pedig a nem éppen kimagasló gyártási minőségéről ismert gyárnak akkora öngól, amilyennél nagyobb aligha létezik. Kár…
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Amerikában történt az eset, hol máshol. Egy közúti üldözés végén egyszer csak volt egy jajgató, meglőtt motoros és egy sápítozó egyenruhás.
Elolvasom »Tovább facsarja a Scrambler-családot a Ducati, és készített három showbike-ot az ősök nyomain haladva. Ebből az Artikát mutatjuk be részletesebben.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »