Hazánk talán legnagyobb motoros fesztiválja tegnap, vagyis szerdán megkezdte öt napos dübörgését. Az első napon meghívták a hazai sajtó képviselőit is, hogy egy kis ízelítőt adhassunk nektek arról: mi vár, ha vasárnapig meglátogatod Alsóörsöt. Az Open Road Fest programjairól már beszámoltunk – szórakozásban tehát garantáltan senkinek nem lesz hiánya. Azonban olyan élményekben is részed lehet, amiben hazánkban amúgy viszonylag ritkán!
Bármelyik fotóra kattintva nyálcsorgató képgalériánkba jutsz!A fesztiválra ugyanis ellátogatott a Harley-Davidson Tesztkaraván, és hozott magával egy komolyabb adag amerikai legendát. Közös jellemvonásuk, hogy mind két kerekű és H-D logót visel – egyébként a cég teljes palettáját lefedi. Tehát akár egy 883-as Sporira, akár a legnagyobb túrabálnák egyikére fáj a fogad, itt megtalálod!
Azonban nem elég hogy megtalálod, de ki is próbálhatod! Méghozzá vezetett túra keretében, amely az Open Road Fest területéről a Kab hegyi kilátóig vezet. A túrát ráadásul motoros rendőrök biztosítják nagy szakértelemmel, így a résztvevők szó szerint háborítatlanul roboghatnak a Balaton-Felvidék legszebb útjain.
A lehetőség tehát adott: vasárnapig vár mindenkit nagy szeretettel, rengeteg koncerttel, szórakozással, bulikkal, evés-ivással és ráadásként akár Harley tesztmotorozással az Open Road Fest. Ahol – ezt se felejtsük el – akár nyerhetsz is egy igazi Harley-Davidsont!
Cimkék:
Tovább bővült az EuroMotor sisak kínálata. A Grex sisakjaival a kedvező árú termékek rajongóit célozzák meg a Nolan Grouptól megszokott minőség kíséretében.
Elolvasom »A bajoroknak belefér, hogy egy motoros-szörfös összejövetelre is odavágjanak egy lélegzetelállító koncepciómotort. A neve Concept Path 22 lett.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »