A történet 2011-ben kezdődött. Akkor egészen katartikus érzés volt átélni azt az örömet, amelyet okoztunk a Nemzetközi Pető Intézet kis lakóinak azzal, hogy elvihettük őket egy körre motorral Budapesten. Közben mi magunk talán még náluk is meghatottabban éltük meg a történéseket – így nem volt kérdés, hogy az esemény minden évben megrendezésre kerül. A második alkalommal sajnos egy külföldi munka miatt nem lehettem ott, de Gálos Csabi megírta az élményeit. Tavaly pedig különösen fontos volt, hogy harmadszor is megismétlődjön a rendezvény, hiszen akkoriban az Intézet éppen komoly anyagi gondokkal küzdött – és bármilyen hihetetlen, a megszüntetés veszélye fenyegette. 2014-ben pedig immáron negyedszer okozhattunk örömet a Pető kis lakóinak – ők pedig nekünk. No meg hívhattuk fel az egész ország figyelmét az ott folyó munka hihetetlen fontosságára!

Javában gyülekezünk – idén is megtelt az Intézet udvara motorokkal

Amelyet mi sem bizonyított jobban, mint hogy a rendezvényen részt vett olyan motoros társunk is, aki egykoron maga is a Pető Intézetben nevelkedett. Az ő példája mindennél ékesebben igazolja, milyen hihetetlen munkát végeznek a falak között – hiszen ő már saját motorral jött, és vitt el egy jelenleg itt tanuló kisdiákot a hátsó ülésen.

Claudia, a főszervező – aki idén ismét összehozta ezt a csodát

No de hogy is történtek a mai események? A szervezők – az ötletgazda, Császár Claudia és lelkes kis csapata – idén is déltől várta a motorokat. Az elmúlt napok borús-esős időjárását a sok jó szándék elfújta, és mire odaértünk, bizony hét ágra sütött a nap! Hamar megtelt az udvar, majd megérkezett Szujó Zoli is, aki pillanatok alatt elképesztő hangulatot varázsolt. Így sokkal könnyebben és gördülékenyebben zajlott az „egymásra találás” – vagyis hogy minden motorra jusson egy kis utas. Aki megfelelően tudott gondoskodni a saját biztonságáról – azaz kapaszkodni -, az egyedül utazott, de aki nem, azt elkísérte konduktora is.

Aki igazán készült: a biztonságos utasrögzítés nagyon fontos!

Természetesen az Intézetben vannak olyan gyerekek is, akik sajnos egyáltalán nem képesek biztonságosan ülni egy mozgó járművön. Szerencsére jó néhány három kerekű szerkezet is volt köztünk – egyrészt a megszokott trike-ok, másrészt idén újdonságként négy Piaggio gyártmányú Tuk-Tuk, amelyekben teljes biztonsággal utazhattak ők is. Így valóban minden vállalkozó fiatal átülhetett négy kerékről kettőre – na jó, néha háromra.

Visszaérkezés után természetesen kellett egyet szelfizni Gáborral

Idén egy nyolcadikos fiatalemberrel csaptunk egymás markába, azaz ő vállalta a halált megvető bátorságot igénylő feladatot: felülni mögém. Pontosabban nem ott kezdett, mert először arra kért, hadd üljön fel a Gésa sofőr „pozíciójába”. Majd feltette a keresztkérdést: „Tudod, mire vágyom leginkább?” Természetesen nem tudtam a választ, így elárulta: azt szerette volna, hogy indítsam be a motort, és ő húzgálja a gázt. Nem mondhattam nemet, így hosszú percekig mérgezte a kipufogó mögött levő növényzetet – reméljük, túlélték. Gábor elárulta, hogy tavaly druszája, Talma vitte őt – csak hogy érezzem a kihívást.

Porondmesterünk megkiabáltatott, megdudáltatott, majd vezényszóra egyszerre indult be a rengeteg motor erőforrása. Tényleg volt egy hangulata az eseménynek! Azután pontosan az előre tervezett délután két órai időpontban megindult a hosszú menetoszlop, hogy a BRFK motoros rendőrei által idén is nagyon precízen biztosított útvonalon (benne az Alagúttal, a Lánc- és a Szabadság híddal) a csodaszép napos időben végigguruljunk Budapesten. Az egész útvonalon az autósok és a gyalogosok is lelkesen integettek és fotóztak – a jelek szerint mindenkinek örömet szereztünk!

Aki nem tudott önmagától kapaszkodni, azt konduktora is elkísérte

A nagyjából fél órás karika után hosszasan búcsúzkodtunk, mert Gábort is éppen úgy megkedveltem, mint előző két alkalommal szállított társait. Idén is hatalmas élmény volt – utasoknak és motorosoknak egyaránt! Úgyhogy feltöltődve jöttem el a Villányi útról – ahogy mindenki más is. Ebben biztos vagyok – és abban is, hogy már most mindannyian alig várjuk, hogy eljöjjön 2015 szeptemberének az eleje, és ötödször is várjanak bennünket a Pető Intézetbe.

Oklevelet is kaptunk a részvételről – pedig most is mi tartozunk köszönettel!