Szokásomhoz híven őszinteséggel kezdem. Nem rajongok azokért a japán motorokért, amelyekkel a távol-keleti szigetország gyártói a nagy klasszikus – főleg amerikai – vasakat igyekeznek lemásolni. Nem magával a kopírozással van a bajom, hiszen akárhová nézünk a világon, mindenhol találkozunk a jelenséggel. Sokkal inkább azzal, hogy a több mint egy évszázada létező amcsi motorgyártás mára nagyon szépen kiforrott gépeinek lényegét jól tetten érhetően nem igazán értették meg a japánok – ennek megfelelően pedig a másolatok köszönő viszonyban sincsenek az eredetiekkel. Hiába hasonlítanak külsőleg – néhány kilométer után ordít a különbség. Elsőre a Yamaha XV950R is ilyen másolatnak tűnik, amely az Ígéret Földjének eredeti bobbereit akarja utánozni. Azután a nyergébe pattanva egyik meglepetés ért a másik után…
A motor nagyon picinek tűnik. Ami egyébként nem igaz, mert egyáltalán nem rövid, és tengelytávja is igen tisztességes. Viszont maga a teste nagyon keskeny – semmivel nem több, mint amit maga a technika megkövetel -, és az egész roppant alacsony. Ennek a kompaktságnak köszönhetően nagyon hangsúlyos szerepet vállal a megjelenéséből maga az erőforrás, a viszonylag egyszerű technikával operáló V2-es.
Amely nem léghűtésesnek akar tűnni, hanem az is. Mivel a motor pici(nem mutatja magát), a blokk egészen komolynak tűnik – pedig nincs túldimenzionálva. Egyrészt “csupán” 942 köbcentiméteres, másrészt a teljesítménye sem túl acélos a maga 52 lóerejével. Egyértelműen nyomatékra hangolták, hiszen közel 80 newtonméterét már egészen alacsony, háromezres fordulaton leadja. Ennek megfelelően szépen lehet krúzolni vele, és ha kicsit meghúzgáljuk a szarvát, rendesen megy is. Egyetlen negatívuma, hogy az egészen alacsony fordulatot nem nagyon kedveli: amennyiben nem sokkal alapjárat fölött tekerjük el a gázt, csak rángatózással fogunk szembesülni, dinamikával nem nagyon.
Még szerencse, hogy a láncot nem tudja rázni, mert hogy nincs: a véghajtásról hang- és rezonanciamentes bordásszíj gondoskodik. Az öt sebességes váltó teljesen jól eltalált áttételezéssel és viszonylag kis erőszükséglettel kedveskedik a motorosnak. A bowdenes tengelykapcsoló is könnyen működtethető, ami fontos is. Ugyanis az erőforrás nagy lendtömegének köszönhetően olyan lassan ejti el a fordulatot, hogy kuplung nélkül nem is nagyon lehet rajta felkapcsolni – vagy legalábbis nem rajong érte.
Az egyik fő bajom az szokott lenni a kategória japán képviselőivel, hogy az “európai testalkatra” (nevezzük elegánsan így, ha valaki magas) nagyjából alkalmatlanok. Az ülés-kormány-lábtartó háromszög valahogy olyan rajtuk, hogy a magamfajta embernek néhány kilométer elég hozzá, hogy rettenetesen megfájduljon az alsó háta – ugyanis az itt található csigolyák közti porcok állandóan feszített állapotban vannak. Régen azt hittem, minden hasonló felépítésű motor ilyen – aztán a Victory, majd az első kipróbált Harley-Davidson után rá kellett jönnöm, hogy nem is.
A Yamaha XV950R az igencsak alacsony, a talajtól mindössze 69 centire levő ülése ellenére olyan jól van megalkotva, hogy a százkilencven centimmel is teljesen egyenes és a talajhoz képest függőleges háttal ülök rajta. Így a közepes minőségű (vagyis “átlagmagyar”) aszfalt hibái okozta ütések sem jelentenek túlzott kényelmetlenséget, másrészt hosszabb táv megtétele után sem kell elgémberedve lekászálódni a nyeregből. (Hosszabb táv alatt nem félezer kilométert kell persze érteni egy senékkel, hanem amennyit a 12 literes üzemanyag-tartály tartalma lehetővé tesz.)
Mindehhez hozzájön a hibátlan, szinte kagylószerűen megformázott vezetőülés. Olyan tökéletesen illeszkedik tomporunkhoz, mintha öntőformával optimalizálták volna hozzá. Így fenekünk a teljes felületen felfekszik, amely igen komoly komfortnövelő tényező. A párnázás szintén hibátlan – tehát nem túl vékony -, és az “R” változat esetében a kárpitozás is nagyon igényes: a szarvasbőr-hatású huzat tényleg nagyon igényes benyomást kelt.
Kicsit más dimenzióban van része annak a mérsékelten szerencsés embertársunknak, akit utasként kívánunk magunkkal szállítani. Az ő ülésének egyetlen pozitívuma, hogy ugyanolyan igényesen van kárpitozva, mint a vezetőé. Azonban sem a mérete, sem pedig a lábtartóktól való távolsága nem tesz lehetővé túl kényelmes utazást. Még akkor sem, ha az utasunk egy filigrán hölgy lenne. Na de a motorozásnak az az ága, amit egy bobberrel művel az ember, nem is elsősorban a becsajozásról szól, sokkal inkább a szólóban macsóskodásról!
A Yamaha XV950R rugózása, úttartása és minden egyéb ide kapcsolódó része akkora nagy dicséretet érdemel, amit már-már félve írok le. Természetesen ki kell emelni, hogy a gyárilag magasabbra sorolt “R” változat főként ezen a téren nyújt többet az alapkivitelnél, amelyről viszont nem tudok nyilatkozni, mert csak a magasabban kvalifikált családtaghoz volt szerencsém. Annak viszont egyszerűen hibátlan minden porcikája ezen a téren. Egyfelől meglepően komfortos: elöl-hátul viszonylag szokványos rugóutakkal operál, mégsem érezzük túlzottnak az úthibák okozta ütéseket. (Amihez természetesen elengedhetetlen a korábban már megdicsért üléspozíció is.)
A bobberek nem elsősorban kanyarvadászatra termett masinák. A hangvillások újdonsága azonban nagyon könnyen dönthető ívre, és minden körülmények között szépen tartja is azt. Meglepően kevés felállító nyomatéka van kanyarban ráfékezve, nem vált ívet úthibákon sem – szóval minden rendben. Lenne, ha rendesen be lehetne dönteni a motort. A lábtartók ugyanis annyira hamar leérnek, hogy a futómű tudását vélhetően egyáltalán nem használjuk ki motorozás közben. Persze akinek a karistoló hang jelenti sikerélményt, az nagyon fogja élvezni…
Az egyetlen kritikai észrevételt ezen a területen a fékek érdemlik – azok közül is az első. A menetkészen negyed tonnás géphez valahogy kevés az egy darab 298 milliméter átmérőjű első tárcsa lassító hatása. Amennyiben érdemi fékhatást szeretnénk elérni, négy ujjal kell kapaszkodni a fékkarba, és nagyon-nagyon húzni – így is csak egy nagyobb tempóról végrehajtott lassítás vége felé tudunk eljutni oda száraz aszfalton, hogy beavatkozzon elöl is a blokkolásgátló – amely az “R” kivitelen az alapfelszereltség része. Természetesen a tisztesség kedvéért meg kell említeni a motor súlyelosztása miatt igen fontos hátsó féket, amelyen viszont sem adagolhatóság, sem hatásfok szempontjából nem lehet kivetnivalót találni.
Összességében nem csak jó, hanem nagyon szép motor is az XV950R. Minden kis részlet formavilága, kialakítása, igényessége abszolút rendben van. Kezdve a tank formájától a szép kerekeken át akár az utolsó fékfolyadék-tartályig – akárhova nézünk, örömmel legeltetjük a szemünket. Van azonban két pont, ahol komolyan foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy férfi létemre sírva fakadjak.
Egyrészt a motor egészének szép és letisztult stílusához elképesztően nem illenek a különböző vezetékek és bowdenek rögzítésére használt kábelkötegelők. A kormányra felrittyentett négy darab is szörnyen undorítóan mutat, amikor azonban az ülésünk előtt ízlésesen kivillanó váznyak mögül kiugrik az ottani darab, hangosan felsikítunk. Ezek egészen apró kis dolgok, mégis – finoman fogalmazva – erősen képesek árnyalni az egyébként annyira hibátlan összképet.
A legnagyobb baj azonban nem a gyorskötözőkkel van. Hanem azzal a klasszikusan szép, kerek és krómozott házú dologgal, amelyre a motorozás során állandóan kénytelenek vagyunk ránézni. Nevezetesen a műszeregységgel. A mai napig nem vagyok képes felfogni, hogy tudták ezt a stílus-terrorizmussal felérő merényletet elkövetni a japán mérnökök! Annyit nem spórolhattak vele, hogy megérje minden pillanatban összekócolni az ember idegeit, amikor megnézi, mennyivel megy az amúgy nagyon szép és igencsak jó motorja. Remélem, minden XV-tulaj le fogja cserélni ezt a digitális izét.
A Yamaha újdonsága tehát mindent egybevéve egy csuda jó motor. A felhasználási területének tökéletesen megfelelő erőforrás, irgalmatlan jó futómű, teljesen patent ergonómia. A stílusbeli hibái pedig olyanok, amelyek szerencsére mind könnyen korrigálhatóak utólag – egy elfuserált vázgeometriát sokkal nehezebb helyrehozni, mint kicserélni egy műszeregységet.
Ennek megfelelően nem is tartozik a legolcsóbb kétkerekűek közé. Már alapváltozata is túl van a három millión, blokkolásgátlóval pedig 3.258.000.- forintot kóstál. Ehhez még százezret kell hozzátenni, hogy az R változatot vihessük haza. Amely szemre és futóművére is felülmúlja a “sima” XV950-est. Úgyhogy ha bejön a stílus, és egy igazán igényes bobberre vágysz, ennyit kell leszurkolni érte – de szerintem megéri. Utána már aprópénz lesz kicserélni a folyadékkristályos izét…
Yamaha XV950R ABS |
|
ERŐFORRÁS | |
MOTORTÍPUS |
Léghűtéses, 4 szelepes, 4 ütemű, SOHC, V-elrendezésű 2 hengeres |
HENGERŰRTARTALOM (CM3) |
942 |
FURAT X LÖKET (MM) |
85 x 83 |
SŰRÍTÉSI VISZONY |
9,0:1 |
KEVERÉKKÉPZÉS |
Üzemanyag-befecskendezés |
TELJESÍTMÉNY (KW/LE/FORDULAT) |
38,3/52,1/5’500 |
FORGATÓNYOMATÉK (NM/FORDULAT) |
79,5/3’000 |
INDÍTÁS |
Önindító |
VÁLTÓ |
5 sebességes |
FELÉPÍTÉS | |
FUTÓMŰ ELÖL |
Teleszkópvilla 41 mm belsőcső átmérővel, 135 mm rugóút |
FUTÓMŰ HÁTUL |
Lengőkaros dupla rugóstaggal, 110 mm rugóút |
VILLASZÖG / UTÁNFUTÁS (FOK / MM) |
29 / 130 |
ELSŐ FÉK |
Ø 298 mm szimpla tárcsafék, ABS |
HÁTSÓ FÉK |
Ø 298 mm szimpla tárcsafék, ABS |
GUMIABRONCS ELÖL |
100/90-19M/C 57H |
GUMIABRONCS HÁTUL |
150/80B16M/C 71H |
MÉRETEK | |
HOSSZÚSÁG/SZÉLESSÉG/MAGASSÁG (MM) |
2’290/830/1’120 |
TENGELYTÁV (MM) |
1’570 |
ÜLÉSMAGASSÁG (MM) |
690 |
HASMAGASSÁG (MM) |
130 |
ÜZEMANYAGTARTÁLY TÉRFOGATA (L) |
12 |
SAJÁT TÖMEG MENETKÉSZEN (KG) |
251 |
ALAPÁR (FORINT, 2014. SZEPTEMBER) |
3.358.000- |
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »