Izgalmasan titokzatos motor került elő. A napvilágot látott források szerint a fotók Kínában készültek a QJMotor főhadiszállásán, ahol és amikor éppen egy teljesítménymérő padon egy korábban nem látott – ha minden igaz, akkor 500 köbcentis blokkal szerelt – Harley-Davidsont mértek. Legalábbis a tankon szépen kivehető a jól ismert HD logó.
Bár hivatalos megerősítés még nem érkezett, de amennyiben ez így minden elemében megáll, akkor a motor alapjául két konstrukció szolgálhat. A kevésbé valószínű az a felénk nem ismert SRV 550. De sokkal kézenfekvőbb megoldás és ránézésre sokkal inkább közel áll az A2-es jogosítvánnyal vezethető, 48 lóerős Benelli Leoncino 500-hoz.
Az oldalról lőtt fotón szépen kivehető, hogy a váz, a hűtő, a blokk összekeverhetetlen hasonlóságot mutat a két motor között. A fényszóró, a tank, a segédváz és a széles, cruiseresebb stílusú hátsó sárvédő, valamint az egyelőre elég ideiglenesnek tűnő kipufogó más.
Cimkék:
A kettő idomozott, sportos megjelenésű QJMotor, a 701 és a magasabb felszereltségű 701R mellett egy naked is úton van.
Elolvasom »Egy újabb olasz-kínai kooprodukció eredményként a Zongshen és a Piaggio 900 köbcentivel lehel új életet a Gilera márkába.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »