Összesen három új QJMotor megjelenéséről számolt be a brit MCN, amely motorokat az európai piacra is elhozza a kínai gyártó, de várhatóan ezt már a Benelli márkanév alatt teszi majd meg. A 701, a 701R és a valójában egyelőre még pontosan meg nem nevezett – de talán SRK-700-ként érkező – csupasz gép közös platformra épül. Mindegyik szíve egy 693 köbcentis soros kéthengeres motor, amelytől úgy 76 lóerőt várhatunk.
A 701 és a 701R olyan idomos sport-túra motorok, amik a Yamaha R7-tel szemben kínálnának egy kategóriával elérhetőbb alternatívát. A megjelenésük első ránézésre leginkább a Fireblade-hez áll közel és közös jellemzőjük, hogy mindkettőn megjelennek a vitathatóan szükségszerű és kérdésesen funkcionális, de visszafogott méretű szárnyak.
Mindhárom motort Brembo fékekkel szerelik fel, a naked, valamint a 701 pedig Marzocchi futóművet kap. Ezekhez képest a 701R egy kategóriával feljebb merészkedik és szépen aranyló Öhlins villákkal érkezik, a 180-as hátsó gumit pedig 190-esre cserélik. A tömege azonban 193-ról 198 kilogrammra hízik. A hivatalos motorbemutatókra a közeljövőben számítunk. Előzetes hírek szerint Elia Bartolini és Matteo Bertelle, QJ szponzorált Moto3 KTM versenyzők fogják a részleteket a világ elé tárni.
Cimkék:
A japán Osaka Motorcycle Show-n mutatták be az utángyártott elemekből felpimpelt MT-09 Cyber Rally-t.
Elolvasom »Egy olyan, a hírek szerint 500 köbcentis Harley-Davidsonról kerültek elő képek, amelynek a Benelli Leoncino 500 lehet az alapja.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »