Nem sok illúziót hagy a tény, hogy a Moto Morini új túraenduróját, a 2019-es EICMA-n bemutatott prototípus leszármazottját Pekingben mutatták be a világnak. De nincs ebben semmi meglepő. A Zhongneng Vehicle Group még 2018-ban vásárolta meg a legendás márkát, a recept pedig bejáratott. Ázsia biztosítja a csilingelő dollárokat (jüanokat), a dizájnt olaszokra bízzák, az ázsiót és a bizalmat pedig neves beszállítókkal igyekeznek megalapozni. Az X-Cape 650 receptje is pontosan ez.
Az erő és az endorfin forrásául szolgáló blokk természetesen a lehető legolcsóbb, soros elrendezésű kéthengeres konstrukció. 649 köbcentiméternyi hengerűrtartalomhoz 60 lóerő társul 8.500-as fordulaton. 7.000-nél pedig 56 Nm forgatónyomatékot kapunk. Mehh – ahogy az önmagát még mindig belvárosi fiatalnak képzelő kertvárosi apuka mondaná.
Az első villákat a Marzocchi szállítja, amelyek nem állíthatóak. Nem úgy, mint a hátul a KYB gátló. Előre 298 milliméteres tárcsapárt kap, kétdugattyús Brembo nyergekkel. Hátra 235-ös méretet, amit egy magányos dugó igyekszik majd megállásra kényszeríteni. Az injektort és az ABS-t a Bosch szállítja. A kijelző 7″-os TFT, a fényszóró LED-es. Az igazán érdekes persze az ára lesz, kiváltképp mondjuk egy bevált, 650-es V-Stromhoz képest.
Cimkék:
Egy Kawasaki ZX-10R, egy Porsche 911 GT3 RS és a Nordschliefe. Hát mégis mi kellhet még a felhőtlen boldogsághoz?
Elolvasom »Angliában nyit dizájnközpontot az indiai Mahindra, akik a Jawa és a BSA tulajdonosai is. Hiszen az európaiak ízlése megkerülhetetlen.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »