Új erő költözik az eddig parkolópályán várakozó Buell Motorcycle márkába. A brand egy Bill Melvin nevű michigani befektetőnek hála találta meg újra önmagát és nem kisebb terveik vannak, minthogy 10 modellel legyenek jelen a motorkerékpár piacon. Melvin úgy vélekedik, hogy van potenciál a márkában. Saját szavai szerint ők fogják gyártani az Egyesült Államok leggyorsabb tömeggyártott, de kézzel összeszerelt motorját, ami egy elég jó start. Kaptunk egy kis ízelítőt belőle, hogy mikkel kívánják meghódítani a világot.
Kezdetnek négy motorral álmodnak. Akad egy 1190HCR névre hallgató hill-climb prototípusuk, de igazán a másik három az érdekes. Ami egy túraenduró, egy sportmotor és egy naked.
A piaci statisztikákat elnézve feltehetőleg a Super Touring névre hallgató túraendurót szánják a Buell fő bevételszerző motorjának. Az előzetes hírek szerint a teljesítménye 185 lóerő lesz, azaz olyan motorok mellé lehet majd odaállítani, mint az 1290-es KTM Super Adventure és a Ducati Multistrada V4.
Sportmotornak az 1190RX Hammerheadet szánják. Az ereje szintén 185 lóerő körül fog mozogni, de az előzetes információk szerint ehhez mindössze 190 kilogrammos tömeg társul majd. És végül készül egy naked, az 1190SX, ami lényegében a Hammerhead levetkőztetett variánsa lesz.
Cimkék:
Február 22-én bemutatkozott a Harley-Davidson első igazi túraendurója. A Pan America Jason Momoa tálalásában érkezett, és ígéretes a csacsi.
Elolvasom »Elhunyt Fausto Gresini kétszeres 125-ös világbajnok, de ahogy igazán ismertté vált, az Aprilia Gresini Racing apukája.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »