Ezt most azért ízlelgessük meg, forgassuk a szánkban egy kicsit: kompresszoros Harley. És akkor kezdjük is az alábbi hír valószínűsíthetően kiábrándító aspektusával: valószínűleg nem lesz belőle semmi. Vagy legalább abban a formában nem, hogy megjelenjen a kínálatban egy feltöltős modell. Végtére is arról a gyártóról beszélünk, amelyiknek a vezetése éppen nemrégiben kaszálta el a Bronx terveit. Csak mert csak. Mert éppen a Hardwire plan dübörög, és abba nem fér bele egy féligmeddig már készen lévő naked motor, csak a „régi vásárlóréteg kiszolgálása” néven megmarketingelt fejlesztési stop, még mielőtt véletlenül veszélybe kerül egy fél pillanatra, hogy a menedzsmentnek legyen mit az istenverte Hummerbe tankolni.
De akkor mégis hogy kerül ide egy kompresszor? A tervrajzokat még csak most szabadalmaztatták. Így nem arról lehet szó, hogy a kompresszoros fejlesztések annyira előrehaladott állapotban lettek volna, hogy azokat már tényleg értelmetlen lelőni. A választ inkább a beépítés módja körül érdemes keresni.

A beépítés módjában, amit látszólag viszonylag egyszerűen meg lehet majd oldani utólag is. Tehát arra számítunk, hogy a kompresszor a gyári kiegészítők katalógusában fog landolni, hogy azután a boldog M8 blokkos tulajdonosok motorjain megleljék a végső helyüket a hátsó henger mögött.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Triumph egy hangulatos kis teaser videót adott közre, amely arról árulkodik nekünk, hogy a Bonneville család is fejlesztéseken esik át.
Elolvasom »Továbbra is számítanak az európai vásárlókra az indiaiak, erről árulkodik a Royal Enfield Himalayan Euro5-ös változata.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »