Egy egészen picikét meglepett minket a Triumph. Ugyanis arra számítottunk, hogy a novemberi EICMA show-n bemutatják a megújult Tiger 900-at. A britek azonban más utat választottak, és nem mentek bele az újdonságok közötti bemutatkozó közelharcba. Inkább kivárnak egy kicsit, és inkább december elején mutatják meg nekünk, hogy mire jutottak túraenduró fronton. A felvezetés részeként meg is érkezett az első teaser videó.

Azt már az alábbi videó is szépen hangsúlyozza, hogy a Triumph a magas építésű modellek klasszikus útját járja. Szépen elszeparálódik egy terepes, adventure vonal és egy aszfaltorientált változat.
Azonban mégis akad valami, ami egy fikarcnyit eltér a korábban bevett szisztémától. Ez pedig a név. Tudjátok, a hagyományosan nehezen megjegyezhető kódokra gondolok: XCA/XRT/XRTLow és a többi. Na, itt most a terepes változat a Tiger 900 Rally, a kátyúsemlegesítő pedig a Tiger 900 GT névre fog hallgatni.
Az elnevezések mellett szóló praktikus okok mellett a névrendszerben bevezetett változás egyben egy üzenet is. A Triumph ezzel azt mondja nekünk, hogy nem csupán egy (pontosabban kettő) Euro5-re felkészített motort kapunk, hanem valóban megújult modelleket. Persze a rövidke, de hangulatos teaser videóból egyelőre nehéz konkrétumokat megállapítani. Nyilvánvalóan LED-es világítást kap, na és valószínűleg a Street Triple RS-en bemutatkozó új TFT kijelzőt sem fogják lespórolni róla. De a valóban fontos részletekre egy keveset még várnunk kell.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A szokatlan mindig megkapó, emlékezetes. Akárcsak a Milánóban bemutatkozó Italjet Dragster, ami a szokatlen megoldások szobra.
Elolvasom »A Volkspod a Volkswagen Type 1, avagy a klasszikus Bogár megidézésének jegyében jött létre és mindenkinek elrabolja a szívét.
Elolvasom »Kevés név testesíti meg jobban a motorozás kalandvágyát, mint a Moto Guzzi Stelvio. Az olasz gyár túraendurója a nevét a legendás és ikonikus Stelvio-hágóról kapta, arról a kanyargós alpesi útról, amely minden motoros bakancslistáján ott szerepel.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »