Igazi legendás helyszín a Bonneville sós síkság, azaz a Bonneville-tó kiszáradt medre. A hely különlegessége, hogy a víz elpárolgása után megmaradt vastag sóréteg nem csak sima felszínt hozott létre, hanem egyben olyat is, ami nem csúszik.
Nem kellett sok, hogy felfedezze magának az ember. A legkorábbi hivatalos források szerint már 1912-ben is – tehát 106 évvel ezelőtt – megmozgatta sokak fantáziáját, hogy ott aztán ki lehet nyomni a szemét bármilyen járműnek, ami kerekeken gurul.
De a dicsőséges korszaknak most lehet, hogy vége szakad. Az ötvenes években még az egy métert is elérte a sóréteg vastagsága. Most azonban helyenként már csak 1-2 centi só maradt. Ráadásul helyenként már sárfoltok is megjelentek, ami nem csak a nyélen száguldó motorosokat, hanem az autósokat is nagy mértékben veszélyezteti.
Arról már nem is beszélve, hogy a sós síkság kiterjedése is erősen megcsappant. A baj olyannyira nagy, hogy már három évvel ezelőtt is 2000 tonnányi sót szállíttatott a SEMA tuningszervezet az akkori Bonneville Speed Weekre. De ez is csupán sebtapasz volt a nyílt törésre.
Bár a Bonneville sós síkságon több, mint száz éve száguldanak a sebességhajhászok, a jelenségért mégsem a benzinvérűek a felelősek, hanem a környéken lévő sóbányák, amik tonnaszámra termelik ki az értékes ásványt.
Az ügyben az AMA – American Motorcyclist Association – elkezdett lépéseket tenni. Az őket segítő szakértő és a környékbeli BLM sóbánya tanulmányt készített, hogyan lehetne tenni sós síkság állagának megóvása és helyreállításának érdekében. Az elképzelések szerint átvezetnének közel kétmillió tonnányi sós vizet a jelenlegi mederbe, ami a tervek szerint vastagabb sóréteget eredményezne. Csakhogy ez bődületes mennyiségű pénzbe kerülne, tehát nem lesz egyszerű kilobbizni az amerikai kormánynál.
Cimkék:
Az Euro5 szabályozásnak megfelelő új KTM 1290 Super Duke GT szerencsére egy jottányit sem veszített az erejéből.
Elolvasom »Vidámra változtatták a szomorú szezonzárást a Harley-Davidson főhadiszállásán és tartottak egy kávézós, zenélős közös gurulást.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »