Még javában tart a motorosok szívének kedvező jó idő. Persze, ma már egy kicsit jobban fel kell öltözni, mert rendesen odadermed a cerka, ha egy szál farmerben lépsz le hajnalban a csajodtól, de azért nem kell sírni. Igen, ma már egy kicsit jobban meg kell fontolni a tempót is, mert a fákról lehulló levelek tudnak kellemetlen meglepetéseket okozni.
De azért egy jó kanyarghoz még több, mint ideálisak a körülmények. A Harley-Davidson főhadiszállásán is összeszerveztek egy kis bandázást, amolyan nyárbúcsúztató, szezonzáró közös gurulás gyanánt, amin mondhatnánk, hogy Sidi a Tankcsapda gitárosa töltötte be a díszmajom szerepét, ha nem tudnánk, hogy a csávó egy igazi motorőrült és lojális Harley fanatikus.
A Happy Harley Finish – ennek megemésztésére adjatok magatoknak néhány másodpercet – végül az lett, aminek szánták. Egy idei utolsó közös gurulás: kávéval, zenével, egy rakás Harley rajongóval és az elmaradhatatlan V2-es hötyötyö hangokkal.
Cimkék:
A huszadik század elejétől kezdve szaggatják a sót a Bonneville-tó kiszáradt medrében a motorosok, de a baj forrása nem ez.
Elolvasom »Ha egyszer egy vonat elindul, nehéz leszállni róla. A Kawasaki sem tudja letenni a lantot, és húztak a H2 teljesítményén egy nagyot.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »