A GSX-R1000 a Suzuki valódi lelke. Gyártottak ők már sokmindent az évek folyamán és senki nem vitatja azt, hogy az SV650 vagy bármelyik Bandit rossz motor lenne. De ha csak úgy bedobod egy baráti sörözésnél, mint motormárkát, akkor többnyire a haverok lelki szemei előtt nem a V-Strom idomai bukkannak ki sejtelmesen, hanem a Gixer. A hamamacui gyár is rájátszik erre és csak a jéghegy csúcsa az alábbi Ryuyo kivitel. A Team Classics Suzuki űberbrutál retró fényezéssel tör utat, a Buildbase versenyreplika pedig a brit Superbike széria előtt hajt fejet. Na persze nem is baj, ha valamivel megpróbálják ellensúlyozni az űberkínos SV650X-et.
A különleges verzióból mindösszesen 20 darab készül, tehát egy kőkeményen exkluzív termékről beszélünk. Nem is a Ryuyo 212 lóereje az, ami igazán figyelemre méltó, hanem hogy ez mindössze 168 kilogrammhoz társul. Azaz minden kilóra jut 1.28 lóerő, vagy fordítva: minden lóerőnek csupán 80 dekát kell cipelnie.
A Ryuyo a nevét a Suzuki gyár hamamacui tesztpályájáról kapta, amivel egyben megemlékeznek és kalapot emelnek a saját kutató és fejlesztő központjuk előtt. Sőt, van egy kis történelmi felhangja is, ha ideráncigáljuk, hogy a második világháború idején volt egy sikeres, könnyű repülőgéphordozójuk a japánoknak, az IJN Ryujo, amit végül a USS Saratoga repülői lékeltek meg három 450 kilogrammos bombával és egy torpedóval. Nézzük meg, hogyan muzsikál a misanói versenypályán.
A Suzuki GSX-R1000 Ryuyo a milánói EICMA show keretein belül kerül bemutatásra, további adatok akkor derülnek ki róla. De egy valamit azért már tudunk, csak hogy ne érjen meglepetés: az ára 29’990.- euró, azaz mai árfolyamon 9’771’117.- forintot kérnek érte, plusz némi aprót.
Cimkék:
Egy tanulságos videó arról, hogy miért érdemes lassan haladni a sorok között, hiszen bármelyik nagyvárosban előfordulhat egy hasonló gyalogos.
Elolvasom »Sorban viszik vissza a csalódott vásárlók a Pegasus 500 motorjaikat a Royal Enfieldhez, mert átverve érzik magukat.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »