Hosszú ideje nem hallottunk a Real World Group különítményéről. Június 22-én futottak be Vlagyivosztokba, ahol leadták szállításra a két BMW R1200GS Adventure-t. Azután egy, a tervezettnél sokkal hosszabb és idegőrlőbb várakozást követően végül július 20-án (!!!) kapták kézhez a két gépet San Franciscoban. Nem a szállítás tartott ennyi ideig, hanem az orosz vámosok által küldött dokumentumokkal volt komoly baj. Végül rengeteg segítséggel, de meglettek a boxerek, és indulhatott Amerika átszelése!
Természetesen előbb egy szervizen esett át a két motor: olajcsere, új szűrők- és gumik – ennyire volt szükség. A terv az volt – ez volt igazából a fiúk egyik legnagyobb álma -, hogy a legendás 66-os úton (itt olvashatjátok róla korábbi cikkünket) teljes hosszában és a saját motorjaikkal gurulhassanak végig. Ehhez először Los Angelesbe kellett menni, hiszen az volt egykoron az Amerikát átszelő és mára oly híressé vált aszfaltcsík végállomása.
Ahogy utólag, a “feladat” teljesítése után Pribil Sanyi telefonon elmesélte, a kicsit több mint háromezer-hatszáz kilométer hosszú (hivatalosan 3’645) egykoron kétszer egy sávos aszfaltcsík vonalvezetése nem egy igazi adrenalin-bomba. Mondhatni, hogy tök egyenes, egyetlen kanyar nincs rajta. Legfeljebb amikor reggel kifordulsz a parkolóból, este meg lekanyarodsz egy másikba… Az út nagy részén a táj is sivár: sem komoly hegyek, de még dombok sem igen szegélyezik. Maga a legendás mivolta teszi érdekessé.
A Legenda, amin Pribil Sanyi és Major Jani annyira szeretett volna teljes hosszában végiggurulni. Meg is tették
Természetesen egy kitérőt azért tettek: a Grand Canyon, vagyis a Colorado folyó különlegesen szép szurdokának irányába. Itt rendes turistaként megnézték a hihetetlen dimenziójú természeti csodát, majd folytatták a “feladatot”. Maga a Route 66 egyébként ma már nem egy nagy forgalmú útvonal, hiszen a 40-es és 44-es gyorsforgalmi “utódai” vele párhuzamosan haladva levették a terhet a válláról. Ahol lehetséges az eredeti, “Legendary 66”-en motorozni, ott a fiúk is ezt választották.
Egyébként mára valóban egész iparág épült erre a legendára. Rengeteg indián település szegélyezi, az eredeti kamionos és egyéb pihenőhelyek egy része ma is üzemel – de már csak a kirándulók kedvéért -, és sok elhagyatott, pusztuló félben levő – de egykor virágzó – létesítmény is található mellette. Szóval az út azért nem unalmas – főként, ha a történelmi jelentőségét keresed a végigmotorozott több ezer kilométer során. A hőség egyébként végig jellemző volt: az út ezen részén egyszer sem fáztak a srácok!
Végül megérkeztek Chicagoba, ahonnan eredetilag a Route 66 indult. Az utolsó etap innen New Yorkig vezetett, ahol egy három napos adminisztrációs küzdelmet követően (ismét konzuli segítséggel) sikerült hajóra rakni a motorokat. Amerika átszelése 12 napjukba került – de ahogy elmesélték, ez igazi örömmotorozás volt. Semmilyen hajsza nem volt benne, ahol akartak megálltak – volt annyira laza nap is, amikor csak 500 kilométert mentek. De Sanyi kiemelte: ezeken az utakon ez valóban nem említésre méltó táv!
Sokszor emlegettük, hogy kinti magyarok segítettek nekik. Nagyjából minden második nap amerikai magyar közösségekkel is találkoztak – tudatosan így tervezték meg az utazást. Számukra is meglepő volt, milyen hihetetlenül kedves fogadtatásban volt részük, és hogy az ott élő honfitársaink közül milyen sokan mennyire büszkék ma is magyarságukra, őrzik a hagyományokat. San Franciscoban például a helyi bencés rend olyan magyar iskolát működtet 30 hektáron, amelynek még saját cserkészcsapata is van…
A fiúk néhány nap után átrepültek Amsterdamba, ott várták be a motorokat. Amelyek természetesen az előzetes ígéretekhez képest megint jó néhány nap csúszással érkeztek meg. Összességében annyit tudtam meg, hogy az egész Föld körüli út nagyjából felét töltötték nyeregben – a többi adminisztrációval és a tengeri szállítások kibekkelésével telt el. Az eddig megtett huszonegyezer kilométert nagyjából háromszáz navigált óra alatt tették meg – azaz ennyit ültek motoron. Amelyek közül Sanyié éppen csak hogy átlépte a 225 ezer kilométeres futásteljesítményt.
Most már valóban következik a Real World Group Földkerülő motoros túrájának utolsó felvonása: Amsterdamból haza Dunaújvárosba. A tervekhez képest még a bürokrácia útvesztőinek és zsákutcáinak ellenére is úgy fest, ezen a héten – azaz nagyjából hárommal a tervezett előtt – teljesítik is a kitűzött feladatot: megkerülik a Földet. Alig várjuk, hogy itthon legyenek!
Cimkék:
Olyan a veszélyhelyzetre automatikusan reagáló fékrendszeren dolgozik a Harley-Davidson, ami a motoros reakcióit is figyeli.
Elolvasom »Időközben a Twitteren megerősítette Charley Boorman azt, hogy ő és Ewan McGregor újra útnak indulnak két motor nyergében.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »