Tudom, hogy még belegondolni is nehéz. De bizony ám, az nem volt még annyira régen, hogy a motorkerékpáros piac közel sem volt ennyire feltöltve retro és vintage motorokkal, mint ahogyan azt manapság megszoktuk. A Kawasaki W650 és a Triumph Bonneville egészen más irányból közelítette meg a régi korok formáit, a cruiserek más világot jelentettek, a forradalom még váratott magára. De már akkor is volt egy gép, ami mindenhol magára vonta a figyelmet. Valami, ami nem az öreguras gentleman oldaláról próbálta behozni a retrót, hanem bele mert csempészni egy kis café raceres dögösséget. Azt, ami ma már annyira magától értetődő, hogy szinte minden motorgyártó vállalat reflektál rá a maga módján. A nagy múltra visszatekintő Moto Guzzi V7 volt az.
Ráadásul úgy tűnik, hogy a Guzzinál elég jól ráéreztek a limitált szériák gyártására. Az, hogy a krómszín csillogás tetszik-e valakinek az nyilvánvalóan véleményes kérdés, de az, hogy az Anniversario kivitel az utolsó szálig elfogyott, nyilvánvalóan azt jelenti, hogy nem nyúltak mellé a tükörpolírozott krómtankos kiadással.
Nem csoda, ha egészen hasonlóra vették ezúttal is a figurát. A V7 Carbon Shine kicsit újra van színezve, de az alapvető értékek maradtak azok, amik. Ezalatt pedig természetesen a hosszában beépített V2-es erőforrás és a bitang megjelenést kell érteni: egyszerűen megunhatatlan.
Az Anniversariohoz képest olyan nüansznyi különbségek vannak, mint az, hogy a barna tankbőr helyett ezúttal feketét kap a vásárló. Az üzemanyagtartályon lévő embléma nem kapott aranyszínű bevonatot és öntött fekete felniket raktak rá a krómozott küllős helyett.
A limitált szériás gép a nevében lévő carbon szót a szénszálas első és hátsó sárvédőivel érdemelte ki. A különleges V7-ből mindössze 500 darabot gyártanak, így aztán jó esély van arra, hogy ez is hamar el fog fogyni.
Cimkék:
William Wark felfüggesztett börtönbüntetést kapott azért, mert óránkét 200 kilométeres sebességgel küldte a motornak.
Elolvasom »A Ride Vision olyan technológiát fejleszt, ami 360 fokos látószögben segít előre figyelmeztetni a motorost a veszélyes helyzetekre.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »