Korábban már olvashattatok a Rider13 “tollából” egy saját bemutatkozót itt az Onroad.hu-n. Most személyesen is ellátogattunk hozzájuk, hogy mozgóképes formában is megmutathassuk nektek az üzletet. A Kartács utca felől kell érkezni, hogy behajthass a bolt saját parkolójába. Nem fogod eltéveszteni, mert a kerítésen is jó nagyban ott virít a logójuk. Az udvarban nagyon kényelmesen meg tudsz állni – akár autóval, akár motorral érkezel.
A Rider13 nagy előnye, hogy saját motorodra is rápróbálhatsz cuccokat – de ha kocsival érkezel, mindig van motor, amire felülhetsz. Ez nagyon fontos, hogy tudd: jó helyre esik-e mondjuk egy térdprotektor
Motorral persze nagyjából mindenhol meg lehet állni, de még így is jó érzés, hogy zárt és biztonságos helyen van a vas, ameddig válogatsz. Ha pedig éppen négy keréken jössz – mondjuk egy bőrruháért, amit motorral nem könnyű hazavinni -, az ingyenesség és a parkolóhely-keresés megúszása is komoly könnyebbség.
Belépve a bejárattal szemben találod a pultot, illetve egy adag alkatrészt – fékbetéteket és egyéb kopó-fogyó apróságokat. Innen mindkét oldalon egy-egy nagyobb helyiség nyílik. Jobbra találod a bukósisakokat és egy csomó féle kiegészítőt. Motorponyvák, tanktáskák, oldaltáskák, aláöltözők, ápolási kellékek, olajok, satöbbi. Balra pedig a motoros ruhák várnak: kabátok, nadrágok, csizmák, cipők. Az előbbi két kategóriából találsz bőrt, textilt, és külön női szabásúakat is. Sőt, protektoros és kevláros farmereket is.
Miért érdemes betérni hozzájuk a könnyű megálláson kívül? Miért nem érdemesebb egyből megrendelni mondjuk a Louis weboldaláról, amit akarsz? A megoldás nagyon egyszerű: az anyagi biztonságod. Szétnézve az apróhirdetések világában vagy a közösségi oldalak motoros csoportjaiban tömegével találsz eladó cuccokat “hibás méretet rendeltem” indoklással. Amennyiben a Rider13 segítségét veszed igénybe, ezt garantáltan el tudod kerülni.
A motoros ruházat teljes palettáját lefedi a bolt: textil és bőr, kabát, nadrág és komplett ruha, férfi- és női fazonok, egész éves és hálós nyári kivitelek.
A boltban rengeteg termékből találsz ugyanis komplett, próbálható méretsort. Így az eladók segítségével, akár saját motorodra felülve tudod kipróbálni, hogy tényleg ez lesz-e, amire vágytál. Aztán vagy egyből meg is veszed, vagy ha mondjuk egy sisakból másik színűre vágysz, megrendelik neked – és akár házhoz is küldik. A nyeregtáskát vagy tanktáskát rá is tudod próbálni a masinára. Így a lutri esélye nagyjából nullára csökken.
Ahogy Murphy Nagymester mondta: ami elromolhat, az el is romlik. Tudod hányan kérdezték már tőlem, hogy mondjuk a sisakjuk garanciális gondját hogy tudnák megoldani? Majd a “vidd vissza, ahol vetted” jótanácsra azonnal érkezett is a “de hát Bécsben vettem” felelet. Igen, így lesz az olcsó húsnak azonnal híg (meg drága) a leve. A Louis termékeit is sokkal okosabb egy magyar kereskedőnél, hazai garanciával megvenni. Na de elég a szócséplésből: nézzünk inkább szét a Rider13 motorosboltban!
Támogatott tartalom.
Cimkék:
A MotorAngel segítségével készített sorozat második részében egy sportmotort kötünk le egy általános utánfutón. Buktatók és tippek-trükkök.
Elolvasom »A Benelli Leoncino a tökéletes példája annak, hogy ha valaki egy legendás név leporolásával vissza kíván térni a porondra, akkor azt hogyan tegye
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »