Kevesen vitatják, hogy a hosszú távú terepversenyzés legkeményebb megmérettetése a Dakar Rally. Az évek óta Dél-Amerika több országán át vezető viadalon már több honfitársunk indult, közülük többen szép eredményeket is elértek – hiszen nem gyári csapattal az első 20-30 helyezés bármelyikét megcsípni már szinte felfoghatatlan emberi- és motoros teljesítmény. Tavaly újoncként vágott bele ebbe a brutális viadalba egy váci srác. Horváth Lajos – vagy közismert becenevén Laller – napi munka mellett készült fel. A versenyen azonban hamar kiderült: a Dakar 2017-ben meghaladta erejét. Hazaérkezése után a szakavatott – és rutinos, komoly Dakaros -, Gyenes Emánuel “Mani” segítségével egy élő adásban boncolgattuk, mi okozhatta a bajt – illetve mi kell egy ilyen viadal sikeres teljesítéséhez.
Márciusi beszélgetésünk Laller első Dakarjáról, valamint magáról a páratlanul kemény versenyről
Laller azóta keveset szerepelt a nyilvánosság előtt. Néha jött róla hír, hogy hol erre, hol arra indul versenyeken. Többször győzött is – aztán egyszer csak arról kaptunk információt, hogy megnyerte a European Baja versenysorozatot, vagyis Európa-bajnok lett. Sok diskurzust lehetett ezekről az eredményekről olvasni a Facebook csoportjaiban – többek szerint amit elért, az nem tekinthető igazi sikernek. Legjobb persze ilyenkor első kézből tisztázni, mi és hogy történt – így ellátogattunk hozzá Vácra, és a még készülőben levő KTM 450 Rally versenymotor mellett mindent megkérdeztem tőle.
Kiderült, hogy ő nagyon komolyan vette Gyenes Mani tanácsait, és pontosan azt tette, amit erdélyi magyar mentora javasolt. Minden versenyen rajthoz állt, ami anyagilag elérhető volt neki. Nem foglalkozott vele, kik indulnak rajta kívül és hányadik helyen végez, csak gyűjtögette a kilométereket. Hogy mindennek a végén hogy lett Európa-bajnok és mennyit is motorozott versenykörülmények között, az mind kiderül beszélgetésünkből. Persze a felkészítés alatt levő KTM-et is megnézegettük.
Laller mindent elmesélt a 2017-es év Dakar Rally utáni részéről és alaposan megnéztük a KTM versenymotort is
Egy szezonban tizenötezer verseny-kilométert megtenni bizony komoly teljesítmény – azt hiszem, az vitán felül tény, hogy Laller nagyon komolyan vette a jubileumi, minden eddiginél hosszabb Dakar Rally-ra való felkészülést. A motor az interjú felvétele óta elkészült és el is indult Dél-Amerika felé. Innen tehát már nincs visszaút: a váci motoros másodszor is nekivág.
Azt hiszem, helytállása és hite minden elismerést megérdemel. A magam részéről őszintén kívánom, hogy érje el célját, és jusson el a 2018-as Dakar Rally céldobogójára is. A beszélgetésünk után abszolút azt gondolom, hogy megérdemli!
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »