Azt szoktuk mondani, hogy amikor két hülye találkozik, abból általában baj lesz. Itt most szerencsére nem ez történt. Mármint találkoztak, de nem lett baj, senki nem sérült meg, satöbbi. Szenzáció sincs egy szál sem – simán vicces, amit felvettek mobillal. Robogósunk ugyanis valamilyen oknál fogva a zebrán – szebb nevén a kijelölt gyalogátkelőhelyen – állt meg. Későn vette észre a piros lámpát, vagy ki tudja. Mindenesetre érkezett egy gyalogos, akit ez nagyon zavart.

Hogy a robogós miért állt a zebrán, az is homályos. Ahogy az is, a gyalogos miért nem tudta kikerülni
Gyalogbékánk nem volt képes megkerülni az amúgy persze tök szabálytalanul a felcsíkozott területen veszteglő kétkerekűt. Sőt, valószínűleg felkészült a tettére, ezért videózhatta őt egy haverja – bár ez csak feltételezés a részemről. Egy szó mint száz, neki egyenes vonalban a gyalogátkelő közepén kellett átmenni – pont ott, ahol a robogós állt. Szó nélkül átsétált a robogón, rátaposva a hátsó ülésre, közben megkapaszkodva a pilóta vállába. Így:
[x-post from /r/WhyWereTheyFilming] Zebra Crosswalk from motorcycles
A csodás manőver után még visszafordulva mondott valamit, amitől a nyilván halálra döbbent robeszos szó nélkül hátratolta a kétkerekűt. (Vélhetően köpni-nyelni nem tudott.) A toleranciát nyilván hírből nem ismerő gyalogos valószínűleg hősnek érezhette magát, mert hogy ő jól megmutatta! Szerencséje, hogy egy ilyen békés motorossal hozta össze az élet. Te is ilyen békésen tűrnéd, ha hasonló történne veled? Vagy máshogy reagálnál?
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Angliában készült a felmérés, de a helyzet aligha jobb nálunk. A kutatás "főhősei" pedig vitán felül potenciális időzített autós bombák az úton.
Elolvasom »A kínaiak már a spájzban vannak és kalandozni csábítanak az új 650-es motorjukkal. Na de el fogunk indulni világkörüli útra a DS8 nyergében?
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »