Van egy nagyon jó mondása a magyaroknak: ha lúd, akkor legyen kövér! Valószínűleg ezt az elvet követi a Triumph is, hiszen elég komolyan be szeretnének vágódni a rajongóknál. Ráadásul nem csak egy dologgal, mindjárt hárommal is! Régóta folytak a munkálatok Hinckleyben, amelynek most úgy tűnik a végére értek. Végre egy olyan szentélyt teremtettek, ahová nem csak a márka rajongói, de a motorgyártás történelme iránt érdeklődők is szívesen ellátogatnak majd. Ezt tetézik egy új motor bemutatójával, amely egy legendás típus megújult változata lesz.
A Triumph egy olyan tárlatot vonultat fel, ahol megtekinthetők lesznek a legrégebbi típusoktól elkezdve a legfrissebb gépeik is. A kétszintes kiállítótéren nem csak a látogatók fognak lebegni a mámortól, hanem a motorok is. A múzeum mellett természetesen egy menő kávézó is helyet kap – ennél jobb célpontot el sem lehet képzelni a jelenleg reneszánszát élő café racer stílus kedvelőinek.
Nem ér véget az újdonságok sora, hiszen a megnyitón egy 2018-as modellt is lelepleznek. A klasszikus irányvonalat fogja erősíteni a jövevény, amely a Bonneville családhoz tartozik majd. Azt egyelőre még nem tudni, hogy az új Speedmaster vázában továbbra is a kisebb 900-as, vagy erősítésképpen a nagyobb 1200-as sorkettes dohog, de már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön. A megnyitó és a bemutató október 3-án, kedden este fél nyolckor lesz.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Az üzemanyagcellás technológia nem mondható kiforrottnak, a britek mégis kísérletezősre vették a figurát, ami nagyot lendíthet az ágazaton.
Elolvasom »Nem telik el év a Pikes Peak versenyen valamilyen újabb különleges gép színre lépése nélkül. Bemutatjuk a Bottpower XR1R nevű szörnyetegét.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »