Senkinek nem kell bemutatni a BMW gyorsasági gépét. Debütáláskor rendesen agyonverte az 1’000 köbcentis kategória minden versenyzőjét, jövőre pedig alapjaiban fog megújulni, ahogy azt már megírtuk. Legvadabb, mégis gyári változata a 171 kilós és 215 lóerős HP4 RACE, amelyet kizárólag versenypályás használatra szánnak a bajorok. Most egy érdekes információ derült ki róla.
Maga a BMW Motorrad közölte az adatot, miszerint a blokk várható élettartama nagyjából 5’000 kilométer és nem több. Világos, versenygépről van szó, amiben versenytechnológia van, de 80’000 euróért picit többet várna a legtöbb ember, nem? Nagyjából 10-13 pályanap és lehet átsétálni a márkaszervizbe egy vastag bőrönddel. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyire kell kitömni a koffert, mivel hivatalos árat még nem adtak meg a bajorok. Az viszont biztos, hogy hivatalos teljesítmény certifikáció jár a már bejáratott motorhoz, ami átvétel után egyből beépíthető és versenypályán azonnal – vagyis bejáratás nélkül – bevethető.
A bajorok bővebben is kifejtik a matekot: egy átlagos versenymotor nagyjából 3’700 kilométert megy egy 24 órás endurance futamon, illetve körülbelül 300-500-at egy versenyhétvégén. A WSBK motorokat pedig 1’000-1’500 kilométerenként vizsgálják át alaposabban, szóval a HP4 RACE is hasonló törődést igényel. Nem tudni, hogy nálunk fog-e érinteni valakit a téma, de a BMW számításai szerint Amerikában összesen 80 darabot terveznek eladni, ami azért nem egy túl nagy szám. Csak azon kereskedők rendelhetnek ilyen gépeket, akik elérnek egy bizonyos megrendelés számot, a kiszállítás pedig vásárlási sorrendben fog történni. Érdekesség még, hogy aki ilyen motort venne, előtte alá kell írnia egy nyilatkozatot, miszerint csakis zárt (verseny) pályán fogja azt használni.
Nem valószínű, hogy a fentiek bárkit is eltántorítanak a vásárlástól. Még versenypályán sem gyakori látvány egy szénszálas, 212 lovas, 171 kilós versenygép. Egy apró gond mégis lehet, az pedig az ára: átszámolta valaki a 80’000 eurót magyar forintra?
Cimkék:
Új jármű kategóriák vagy a marketingesek, vagy az építők víziói nyomán jönnek létre. Ez csodálatos cross chopper az utóbbira sokkoló példa.
Elolvasom »A robogós bandák által elkövetett bűnügyek ma London egyik igen komoly problémájává lettek. A rendőrség tehetetlen, kicsit kétségbeesetten küzd.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »