Dakar Rally 2017, 8. nap: eső és sár 4’200 méter magasan

Thumbnail
Dakar Rally 2017, 8. nap: eső és sár 4’200 méter magasan

Dakar Rally 2017, 8. nap: eső és sár 4’200 méter magasan

2017. január 11. - - Hír / Események Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Dakarnak nem volt kiugró szerencséje Bolíviával. Nem az országgal volt a baj, nem is a hegyekkel. Három kilométer fölötti magasságban olyan sivatagok vannak, amelyek Afrika legszebb arcát idézik. Az időjárás azonban kegyetlenül lesújtott a verseny útvonalán. Maradt már el szakasz, aztán többet le is kellett rövidíteni. Így volt ez a hetedikkel is, de a tegnapi történet sem nagyon változott. Ez lett volna a verseny leghosszabb speciálja – de nem lett.

Esett némi eső...

Esett némi eső…

Ugyanis ketté kellett vágni, hogy az argentin határt összekötőn érjék el a versenyzők – aztán a befutó helyét is biztosító országban megint téphették a gázkart a fiúk-lányok. Az első, még Bolíviában levő szakasz borzalmasan saras volt. Érdemes a lentebb levő videón 1:30 körül megnézni, hogy süllyed el majdnem ülésig Barreda alatt a Honda a dagonyában.

Barreda száguld egy összekötő szakaszon. Az esőkabát és a kézzsák sokat elárul...

Barreda száguld egy összekötő szakaszon. Az esőkabát és a kézzsák sokat elárul…

Sam Sunderland ezen a részen többször megállt szemüveget és kesztyűt cserélni, mert semmit nem látott. A roadbook tartóját is többször tisztítania kellett, mert – mint mondta – fogalma nem volt, merre kell menni. Ja, és mindeközben elérték az egész verseny legmagasabb pontját: 4’200 méter magasan haladtak – csak feltételezem, hogy túl meleg sem lehetett…

Végre egy duplázás

Barreda az első, aki szakaszgyőzelmet tudott duplázni az idén

Barreda az első, aki szakaszgyőzelmet tudott duplázni az idén

Joan Barreda nagyon szépen ment az egész nyolcadik napon. Az első felét ő is roppant nehéznek nevezte – el nem tévedt, de szenvedett a sárban. Aztán Argentína területén jobbak lettek a terepviszonyok, és végre jött egy igazán tempós szakasz. A Honda spanyolja ugyan megjegyezte, hogy mivel egy két napos maratoni szakasz vége volt ez, a gumik már erősen csúszkáltak – de ettől még élvezte a dolgot.

Sam Sunderland egyre közelebb kerül az idei győzelemhez

Sam Sunderland egyre közelebb kerül az idei győzelemhez

Annyira, hogy meg is nyerte az egész napot. Az idei Dakar során elsőként sikerült szakaszgyőzelmet dupláznia – ez sokat elárul a mezőny kiegyensúlyozottságáról. Majdnem négy perccel megverte a KTM-es Matthias Walknert, akit kőkemény három másodperccel (!) lemaradva kísért célba csapattársa. Bizonyos Sam Sunderland, aki ezzel a nap legnagyobb nyertese lett: összetett versenytársai ugyanis mögötte futottak be, vagyis előnyét ismét növelni tudta.

A francia Michael Metge közvetlenül a dobogós KTM-ek mögött ért be Hondájával

A francia Michael Metge közvetlenül a dobogós KTM-ek mögött ért be Hondájával

Ennek pedig hatalmas jelentősége van, ugyanis a mai, 9. szakaszt megint törölni kellett. Úgysem találjátok ki: az esőzések miatt olyan földcsuszamlások voltak, hogy az eredeti nyomvonal úgy ahogy volt eltűnt. Vagyis ma ismét összekötő szakaszon (közúton) érik el a tervezett célt, Chilecitot.

Ezúttal a Honda napi összefoglalóját nézhetjük meg

Magyar versenyzőink

A piros-fehér-zöld zászlót egyedüliként képviselő Dési János a 72. helyen hozta be KTM-jét, összetettben pedig a 66. pozícióban várja a holnap folytatást. A szerb színekben induló Saghmeister Gábor a 8. napon 81., az összesített állás szerint pedig 87. A román zászló alatt motorozó Gyenes Emánuel alig 19 perccel Barreda mögött tegnap a 21. lett, míg összetettben is javított: most 27. Hajrá fiúk, már nektek is „csak” három nap van hátra!

Helder Rodrigues a 8. szakaszon

Helder Rodrigues a 8. szakaszon

Dakar Rally 2017, 8. szakasz

Helyezés Rajtszám Név (Nemzetiség) Márka Idő Különbség Büntetés
 1 11 BARREDA BORT (ESP) HONDA 04:28:21
 2 16 WALKNER (AUT) KTM 04:32:12 00:03:51
 3 14 SUNDERLAND (GBR) KTM 04:32:15 00:03:54
 4 15 METGE (FRA) HONDA 04:32:46 00:04:25
 5 12 PEDRERO GARCIA (ESP) SHERCO TVS 04:34:21 00:06:00
 6 17 GONCALVES (PRT) HONDA 04:35:27 00:07:06
 7 3 QUINTANILLA (CHL) HUSQVARNA 04:35:28 00:07:07
 8 31 RENET (FRA) HUSQVARNA 04:37:47 00:09:26
 9 23 DE SOULTRAIT (FRA) YAMAHA 04:37:52 00:09:31
 10 8 FARRES GUELL (ESP) KTM 04:38:03 00:09:42
Az amerikai Ricky Brabec

Az amerikai Ricky Brabec

Dakar Rally 2017, összetett állás

Helyezés Rajtszám Név (Nemzetiség) Márka Idő Különbség Büntetés
 1 14 SUNDERLAND (GBR) KTM 22:01:08
 2 3 QUINTANILLA (CHL) HUSQVARNA 22:22:06 00:20:58
 3 6 VAN BEVEREN (FRA) YAMAHA 22:29:57 00:28:49
 4 16 WALKNER (AUT) KTM 22:35:22 00:34:14 00:05:00
 5 8 FARRES GUELL (ESP) KTM 22:35:32 00:34:24
 6 23 DE SOULTRAIT (FRA) YAMAHA 22:51:18 00:50:10 00:07:00
 7 31 RENET (FRA) HUSQVARNA 23:09:17 01:08:09
 8 17 GONCALVES (PRT) HONDA 23:09:42 01:08:34 00:48:20
 9 11 BARREDA BORT (ESP) HONDA 23:12:01 01:10:53 01:01:00
 10 27 RODRIGUES (PRT) HERO SPEEDBRAIN 23:37:08 01:36:00