A Street 750 átépítésekből lassan Dunát lehetne rekeszteni, de most mégis sikerült olyan mélyütést bevinnie egy thai kereskedőnek a Harley-Davidson legkisebb alapmodelljének átfaragásával, hogy csak pislogunk!
A Richco Harley-Davidson márkakereskedés egyik tulajdonosa, Richy Wilson agyszüleménye ez a mini-Ulysses, aki maga tervezte és építette (haha, inkább építtette…) a 750-es túraendurót, amibe már-már bravúrosan nehéz belelátni az egykori minicirkálót. Vélhetően kicserélték a rugóstagokat és a teleszkópokat, és ráműanyagoztak egy indiai cucchoz képest meglepően kulturált plasztikruhát. Természetesen elöl 21, hátul 18 colos fűzött kerekek vannak, és a hátsó Öhlins rugóstag is reményre ad okot az első futómű belbecsét illetően. Az erőforrás persze teljesen ugyan az a Revolution x V2-es, ami a mezei Street 750-ben ketyeg, csak egy értelmesebb kipufogót hajtogattak rá.
Természetesen ez csak egyetlen darabos történet, de nem lenne rossz, ha a Harley-nál kicsit elgondolkoznának, micsoda potenciál lenne a gazdag túraendurósok világában… (Persze, persze… az Ulysses. Csak azt ugye túltolták az aszfaltos történetre.)
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Nolan csoport prémium márkájának sporttúra bukója, az X-661 különleges új változatot kapott. A Titan-tech minden szempontból nagyon ütős lett!
Elolvasom »Amennyiben egy hosszú úton azonnali hibaelhárításra lenne szükséged, a GS túlélő szerszámkészlet segíthet hogy folytathasd a kalandot.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »