A korábbi példákat tekintve soha nem hozott túl jó eredményt, ha nyolc hengert zsúfoltak be egyetlen motorkerékpár vázába. Általában ritka tohonya, vezethetetlen és nehézkes jármű lett a házasítás vége, azonban Paul G. Manoley most egy olyan járgányt épített, amely bátran versenyre kelhet bármelyik nagy szériában gyártott kétkerekűvel. Az ausztrál mester – aki nem mellesleg MotoGP mérnökként is tevékenykedik – a V8-as erőforrást keresztben építette be a térhálós vázba, amely alig foglal több helyet, mint egy hagyományos soros vagy v-blokk.
Az 1’996 köbcentiméteres erőmű 334 lóerőt (olvasd és mondd: h-á-r-o-m-sz-á-z-h-a-r-m-i-n-c-n-é-gy!) és 214 newtonméter forgatónyomatékot produkál, amely elképesztő gyorsulást tesz lehetővé. Jól látható, hogy viszonylag nagy tengelytávval rendelkezik a masina – nem csoda, hiszen ekkora erő mellett egy rövid motor első kereke csak a garázsban érné a földet.
A PGM V8 kinézetén lehetne vitatkozni, mindenesetre az építő érdekesen vegyíti az íveket és a szögleteket. Azt gondolhatnánk, hogy ekkora teljesítménnyel és ilyen óriási motorblokkal nem lehet könnyedén motorozni. Pusztán papíron nehéz megítélni bármit, de a felhasznált alkatrészek és a tömegadatok alapján már kezdhetünk valamit kapiskálni a menetteljesítményekről.
A motor alig nyom 230 kilogrammot a mérlegen és ha csordultig tankoljuk a 16,5 literes üzemanyagtartályt, akkor is megáll 242 kilogrammnál a mutató. A combos Öhlins teleszkópok, a masszív hátsó lengővilla, a kovácsolt Marchesini kerekek és a Brembo fékek egyenként is a kiváló vezethetőség zálogát nyújtják, de így együttesen garantált a mosoly. Ezt csak tovább tetézi a titán kipufogórendszer, amely az Akrapovictól származik. Egy biztos, hátborzongató élmény lehet vezetni a PGM V8-at!
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Valóban a 2015-ös év egyik legszebb motoros túrája lehet a hetedik 48 órás, amely rengeteg élményt tartogat. Ezen a héten még jelentkezhetsz rá!
Elolvasom »A Brammo versenymotorját alapul véve a Victory is kipróbálja magát a híres utcai viadalon. Természetesen elektromos meghajtással.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »