A legjobb motoros szórakozás: Kawasaki Lime Ride 2015

Mi tagadás,szeretem a különböző érdekes, embert próbáló kihívásokat. Kedvenceim a 48 órás teljesítménytúra és a BMW Bike Maraton – de a rövidebb, két-háromszáz kilométeres tájékozódási versenyeken is szívesen veszek részt. A tavalyi Kawasaki Lime Ride-ról lecsúsztam, mert éppen valamilyen hosszabb úton voltam, de az idei pont kapóra jött. Ráadásul egy kedves meghívásnak tettünk eleget, így Macko barátommal képviseltük az Onroad.hu csapatát.

Gyülekezik a mezőny

Úgy döntöttünk, hogy jó korán megyünk a „tetthelyre”, ami egyben egy új kezdeményezés is. Ugyanis Gyurgyó barátunk kitalálta,hogy létre kellene hozni egy hazánkban újszerű motoros kempinget, vagyis Motocampet – amit briliáns ötlettel el is nevezett Hotel Campingsinek, a mottója pedig „The 5 million Star Hotel” lett. A hely Pest megyében, egy egészen különleges, finn stílusú vendéglátó-helyen van, ahol olyan fatüzelésű szaunák is vannak, amelyek a műfaj szerelmeseinek igazi ínyenc élvezeteket kínálnak. De erről később…

Indulunk!

Szóval az elsők között sikerült is érkeznünk, és második csapatként neveztünk, majd egy finom melegszendvics és kávé után kis körbenézegetés után mentünk a paripákhoz, mert rajtoltunk. Megkaptuk az itinert, és a furmányos, a tavalyihoz hasonló módon versbe szedett feladatok alapján megkezdtük a versenyt. Ami – mint az már a leírásból kiderült – nem igazi verseny volt, hanem sokkal inkább egy kellemes motorozás, ami nehezítve volt különböző feladatokkal. Ezeket kellett megfejtenünk, hogy a jó útvonalon haladhassunk.

Csodaszép utakon haladtunk

Az igazi nagyszerűségét az adta, hogy semmi izzadtság-szag, versenyfutás az órával vagy a sebességgel, vagy hasonló dolog sem nehezítette a motorozást vagy terelte el a figyelmünket. Ez a terület (Újlengyelről indultunk és oda is érkeztünk vissza) azért eléggé az egyenes útjaikról híres, és a minősége sem volt makulátlan, de a szép napsütésben élvezetesen róttuk a kilométereket. Közben a „kecskerímek” sokaságát tapasztaltuk, például: „… ha nem is szólok, irányod legyen …?” – itt például Szolnokot kellett kitalálni. Vagy „Óvatosan, ne légy donor – Irányzékod legyen …?” itt meg Monor volt a megcélozandó irány.

Kis Ernő, akinek nincs szakálla

A túra öt órája során lefotóztuk a Télapó zacskóját, az ország központjánál kitöltöttünk egy baleseti-egészségügyi tesztet, és megtudtuk, hogy van-e szakálla Kiss Ernőnek, vagy nincs. Nemsokára Sarlóspusztán riogattuk az agyag-galambokat, ahol 3 – 3 lövést abszolváltunk, majd Ladánybene felé énekeltük a dalt: „ha van még a világon, amit nem láttál,és nem hallottál…”, és beértünk egy parkolóba, ahol ugráltunk és pingpongoztunk, ügyesen egyensúlyozva a letett ásványvizes bóják között.

Koronglövészettel ismerkedünk

Itt kaptuk meg az itiner második etapját. Ez mindjárt egy régi iskolába vezetett, ami ma múzeum. Két kedves idős hölgy bátorított, hogy menjünk csak be – így a motorokkal szépen beálltunk a kertbe, majd megkerestük a feladatot és hallgattuk az asszony beszámolóját. Egy székely ember volt a férje, aki szinte mindenhez értett, festett, rajzolt, épített, és lényegében ők hozták létre a saját házukban ezt a gyűjteményt. A férfi pár éve meghalt, neki pedig már terhes a nagy kert és az állatok ellátása. Szívesen beköltözne a városba. A tanyasi iskolát pedig tíz millió forintért bárki megveheti. Ami számomra különösen érdekes volt: találtunk egy Ehall feliratos kis harmóniumot. Jómagam pedig történetesen az öreg Ehall zongorakészítő mester fiával dolgoztam pár évig együtt, és még találkoztam is édesapjával.

Tanyasi iskola volt, ma magánmúzeum

Itt is komótosan, nyugodtan, semmi kapkodással szívtuk magunkba a sok ismerethalmazt,majd elbúcsúzva beírtuk az itinerbe Bene vitézt és Kiszeli János nevét, mert hogy őket kellett megtalálni a száz éves iskola falain. Ezután megszámoltuk egy öreg víztorony 16 ablakát. Az olyan öreg vén barlangi medve, mint például én, rutinosan – le sem szállva a motorról – megszámoltam a felém eső oldalt (az nyolc volt) – majd kikövetkeztettem nagy bölcsen, hogy akkor a másik felén is annyi van, és ki is jött a 16. Ezután Macko körbefutkosta a susnyásban az épületet, és megállapította, hogy igazam van.

Az egykori tanterem – bár akkor nem így volt berendezve

Ezután kivételesen tévesztettünk egy kicsit az útvonalon, de néhány kilométer után visszafordultunk Mikebudára. Nemsokára elértünk az ördöglakatos helyre, ahol meglepően jól teljesítettünk. Mindent sikerült kirakni, szétcsavarni, összerakni, majd egy boldog vállveregetés után megállapítottuk, hogy a helyi állatorvos, vagyis Dr. Kárpáti László nagyon keveset rendel. Havonta csak négy órát…. Az tényleg nem sok, morfondíroztunk – miközben már megint poroszkáltunk a 40-es majd 4-es út irányába, ahol megint későn kapcsoltunk, és egy kis kerülővel értük el a „torony tövében ülő gyereket”, akinek a kőtábláján a számok összege 5008 volt. Ezután viszont már semmi dolgunk nem akadt, és első csapatként visszaérkeztünk a Tanyára.

Sikerült!!!

Reggel kilenckor indultunk, és délután kettőre értünk vissza. Ekkor viszont jött a nap újabb fénypontja: a legalább hat eredeti, fatüzeléses, autentikus finn szaunát is ki tudtunk próbálni. No meg persze a hideg és a meleg-sós medencéket is. Nekem az egyikben annyira felforrósodott a nyakláncom meg az órám, hogy már valóságosan égetett. Macko jobban bírta ezt a terhelést ő végigment mindegyiken, sőt a többségében többször is megfordult. Mire végzett, addigra lassan kezdtek beérkezni a motorosok, és 17 óra után hat versenyzőt sorsoltak ki a regisztráltak közül – ők egy zacskóban kaptak ajándékot, de minden résztvevő gazdagabb lett egy Kawasaki törülközővel és kulcstartóval. Majd elkészült a kitűnő babgulyás, és aki az ott-alvás mellett döntött, az már a sört-bort-pálinkát is dönthette magába. Nekünk még program volt, így hazafelé vettük az irányt.

Befutottunk!

A 2015-ös Kawasaki Lime Ride egy nagyon kellemes, jó időben és jó helyen levő motorozás volt. Pont az tetszett benne, hogy sehol nem kellett stresszelni és hogy mindenre volt idő. Az is tetszett, hogy a csapatokat két csoportba sorolták, akik külön útvonalon mentek egymással szemben – így sehol nem volt tülekedés. Amennyiben lehet egy kis kritikai észrevételem is, én picit nagyobb betűkkel nyomtattam volna az itinert, mert mint tudjuk, jobb szemem mint a sasé a bal meg…………? Bottyány :-)))

Mert megérdemeltük!

Köszönjük a remek szervezést, reméljük hogy „jövőre veletek ugyanitt”!