A csupasz motorok között is támadást indított Eric Buell kicsiny cége, az EBR: a videón látható szerény és visszafogott módon a legendás versenypályán bemutatták legújabb motorjukat, az abszolút utcai felhasználásra szánt 1190SX-et.
A gép alapját a szupersport célokra tervezett EBR 1190RX adja. A kiindulási technikán természetesen elsősorban annak külsejét változtatták meg – sokkal huzatosabb lett -, de a motorhoz is hozzányúltak az élvezetesebb közúti használhatóság érdekében.
Műszaki adatokkal nem kényeztettek el minket, sőt igazából nem is nagyon hoztak semmit nyilvánosságra. A teljesítményt visszavették 160-170 lóerő környékére, a forgatónyomatékról pedig csak annyit tudni, hogy kevesebb az RX változat 138 newtonméterénél – de alacsonyabb fordulaton is érkezik, mint az ottani 8’200.
A videóból annyi derül még ki, hogy ez a típus is megtartotta a márka védjegyének számító jellegzetes első féktárcsát, illetve a könnyűfém segédvázat és az immáron oldalra kivezetett kipufogót. Az RX sportmotorhoz képest logikusan megváltozott a kormány is (szélesebb és magasabb, ahogy egy naked-hez illik), de újak a kerekek és az igen vadul mutató első fényforrás is.
Kíváncsian várjuk, mikor publikálják a pontos műszaki adatokat – mert izgalmas motor lesz ez is, mint valamennyi Eric Buell Racing által készített kétkerekű.
Cimkék:
Olyan testhelyzetben vezeted, mint egy motort. Csak éppen ezzel repülni tudsz a víz fölött! A Jetovator fantasztikus élményt kínál.
Elolvasom »Amikor egy program élvezetes, jótékony és még tanulsz is belőle, akkor már érdemes elgondolkozni rajta, nem? Pláne ha a helyszín az Üvegtigris.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »