Vannak olyan kategóriák, amelyek ha nem adtam volna tesztírásra a fejem, soha az életben nem kerültek volna alám. A 600 köbcentinél kisebb, utcára szánt motorok tipikusan ide tartoznak. Azonban a KTM 200 Duke más!

A nagy kérdés

Vicces, de alighanem ez a gép ma a KTM, a világ legjobb terepgépeit gyártó márka húzó modellje… Élhetünk a gyanúperrel, hogy csak azért, mert az indiai piacon – ahol nem győzik gyártani, hogy kielégítsék a vásárlói igényeket – ezidáig csak motorimitációkkal találkozhatott a tisztelt publikum. Aki eddig csak mezítláb járt annak a fa klumpa is űrtechnika. Ezért hát a nagy lelkesedés, vagy tényleg tud valamit ez a kis jószág? Ez a kérdés valóban foglalkoztatott, tehát kellő motivációval vetettem magam a munkás hétköznapok madárcsicsergős zsongásába.

Az első benyomás

A vas elsőre olyan volt, mint egy nagyobbacska makett. Annak viszont igen míves. A szívemnek oly kedves, brutálisan gyalázatos, literes nagyherceg makettje. Na az igen! Az aztán odab…borít rendesen az adrenalin vödörből. A 690-es sem volt rossz, de nekem, egy ekkora (190/100) palinak ez a gép kicsit viccesnek tűnt – mondom – így elsőre. Persze tudom, nem mindenki ekkora, vannak normális emberek is, ezért nekik direkt jó hír, hogy csodák-csodája, egész kényelmesen elférek rajta még én is. De nézzük sorjában.

A részletek

A motor szép! Látszik, hogy átgondolt, igényes munka van a megjelenés mögött. Semmi sallang, zavaró részlet, minden olyan, amilyennek lennie kell. Sőt! Néha kicsit még olyan érzésem is volt, hogy ezt a nívót simán el lehetne adni a jóval nagyobb kategóriákban is. Jó példa erre, a műszerpanel. Nem is olyan régen, még a durván négyszer, de minimum háromszor ennyit kóstáló KTM zászlóshajón sem volt fele ennyi info elérhető, mint a 200-as Duke-on. Ezt néztem először, mert a szép, térhálós acélcső váz, meg az öntött kerekek, a top Brembo fékek, hiper strapabíró alukormány, lámpák, satöbbi, mind a KTM-től megszokott, igényes összetevői voltak a vasnak, de mivel csilliószor nézegettem már ezeket, annyira nem volt körömrágósan izgi, hogy újra felfedezhessem. Persze azért megemlékezem ezekről is alább hiszen ez egy teszt ugyebár.

Szóval a műszerfal! Lássuk be, ez a pár évvel ezelőtt, négy milka környékén vesztegetett 950-990 Adventure műszeréhez képest az Enterprise galaktikus cirkáló parancsnoki hídja. Digit fordulatszám-mérő. Fokozat kijelző! Megáll az eszem! Mikor anno reklamáltam ezügyben a KTM-nél, kiröhögtek, hogy nincs fülem? Most meg lassan a KTM bringákon is széria lesz ez a cucc… Meg fedélzeti számítógép! Mária! Evörídzs kánszámpsön. Bocsánat, átlagfogyasztás. Ami kettőegész öt és 3,5 között mutogat, gázkezelés függvényében. (Jó, amikor csak gyorsulgattam, leállítottam, beindítottam, nagy gáz, nagy fék, a videózás környékén, akkor mutatott egészen vicces értékeket is, de természetesen az igazság a fentebb leírt értékek környékén leledzik.) Vízhőfok mérő, oké. De van DIGITÁLIS ÜZEMANYAG MÉRŐ is! Jó-jó, tudom ez manapság nem egy nagy vívmány, de bizony megint csak a fenti nagyvasak példáját hozva, ahol egy elvi tartalék állásnál kigyulladó naracs lámpácska volt a maximum info, amit ezügyben kaphattunk, ez maga a mennyország. A két, napi számláló, meg a totál kilométer vili, hogy van, de azért megemlítem ezeket is.

A számítógépünk tudja továbbá (mindig egyszerre két adatot megjelenítve) az egyébként 10,5 literes tankunkban aktuálisan lötyögő üzemanyag mennyiséggel még megtehető becsült távolságot, a következő szervizig megtehető kilométerek számát, az aktuális gázkezelés mellett egy liter benzinnel megtehető távot, az átlagsebességünket, az utolsó reset óta eltelt időt, a pontos időt, egy narancs ikonnal megerősítve írásban figyelmeztet a kihajtva felejtett letámasztóra, és még azt is tudomásunkra hozza minden egyes indításkor, hogy készek vagyunk a versenyre (!).

Ez a verseny dili egyébként visszaköszön a blokk mindkét oldalán is, a „racing” felirat képében. Jó, el tudom képzelni, hogy a suhancok ezt a gépet kizárólag versenyzésre használnák, de a vélhetően legmeghatározóbb vevői célcsoport számára, ez csak afféle magamutogató barázdabillegetés. Hogy kik ők? Mármint a célcsoport? Mindazok, akik egy minőségi, míves kidolgozású, mégis olcsón és takarékosan üzemeltethető, dögös kétkerekűt keresnek maguk alá, akár a hétköznapokra, akár rövidebb kiruccanásokra a hétvégéken. Nehezen tudok elképzelni ennél jobb városi közlekedési eszközt. Oké, a robogók se rosszak, de azokat a kutya se nézi meg. Ezt azonban garantáltan mindenki.

Mindenhova befér, elképesztően kezes, parádésak a Brembók rajta, úgy áll meg, ahogy akarom. Pont ezt várom egy féktől. Ha finoman akkor finoman, ha durván akkor durván. Meglepően jól is megy. Én mondjuk kiteszek közel másfél normális embert, ebből arra következtetek, hogy két átlagos testalkatú utazó alatt sem lóg ki a nyelve. Ehhez ráadásul még hangja is van, ha jól megcsavarom a fülét. A gép hasa alá húzott szép kis dobból, energikus röfögés tör elő, ha sportosra vesszük a figurát, komolyan mondom, tök jól szól a cucc. Mikor erre rápirkadtam, akkor kezdett értelmet nyerni a versenyzős duma, de – köztünk szólva – nekem azért ez még mindig kicsit vicces… Persze, a KTM szlogen a „ready to race”, de ez két deci és 25 lóerő! Kiváncsi leszek, ha majd kijön az első new generation robogójuk, az is ready to race lesz-e vagy sem. Na igen, ennyibe tudtam belekötni, és kicsit még erőltettem is.

Ennyit a fecsegősből, jöjjenek a tények! Lapozz!