Hirdetés
Érkezésünkkor már szürkült, így a városkát másnap reggel, a felkelő nap fényénél vettük alaposabban szemügyre. Torockó az Erdélyi-középhegységben a Székelykő és az Ordaskő szűk völgyében helyezkedik el. A hegyek miatt a Nap kétszer kel fel, hiszen reggeli pályáján egyszer – miután fénye beragyogta a völgyet – még visszabújik a hatalmas sziklák mögé. Az 1’117 méter magas Székelykő egykori vára arról vált híressé, hogy a tatárok nem tudták bevenni, és a török rohamainak is hosszasan ellenállt. Mára a várnak csupán az alapjai láthatóak a hatalmas sziklán, amelynek megmászásáért a Forrás Borozóban minden vállalkozó szellemű oklevelet kap – konkrétan a fent már emlegetett Szilvesztertől, akihez mi még biztosan visszatérünk egy komolyabb, egész estés áfonyapálinkázásra.
A város másik különlegességét az épületei jelentik: szinte teljesen egyforma, fehér házakból áll, amelyeken zöld zsalugáterek találhatók. Hihetetlenül jó érzés volt reggel sétálgatni egy nagyot. Szállásadónk, Nusi Néni szerint most mintegy hatszáz magyar és hatvan román lakja, ő maga például már nem is tud románul. Írni pedig iskolás éveit leszámítva nem is tudott. A Wikipedia hasábjain nagyobb népességről olvashatunk, igaz, az 1992-es adat – azóta pedig igen jelentős az elvándorlás, főleg mióta bezárták a nagyenyedi konzervgyárat, amely a környék egyetlen jelentős munkalehetőségét biztosította. Ezzel együtt Torockóra jönni valódi felüdülés minden szempontból – legközelebb biztos, hogy hosszabb időt töltünk majd itt.
Nagyenyedtől Blaj (Balázsfalva) és Medias (Medgyes) felé vezetett az utunk, majd egy egészen rövid szakaszt kellett megtennünk az 1-es főúton (irdatlan kamionforgalma miatt kerülendő). Ez az etap semmi különlegeset nem nyújtott, azonban amikor Cartisoara felé lekanyarodunk az 1-esről, már szembenézünk a két és félezer méteres hegycsúcsok irdatlan láncolatával.
Minden valamirevaló romániai motoros túrának része a Déli Kárpátokon átvezető klasszikus, meseszép hágó, a 7C jelű út, amelynek csúcsán egykoron Nikolae Ceausescu nyaralója állt. A kicsivel 2’000 méter fölé vezető út tetején egy csodaszép kis tavacskára épülő étteremben lehet elkölteni egy gasztronómiailag cseppet sem kiugró, egyébként azonban valódi élményszámba menő ebédet, vagy legalább meginni egy kávét vagy bambit.
A hágóról Dél felé haladva néhány éve még értékelhetetlen minőségű úton vergődtünk le a Vidraru tóhoz, amely a legtöbb hasonló romániai társához hasonlóan duzzasztással jött létre. A jó tíz kilométer hosszú tó végénél egészen testközelből meg is lehet csodálni a gigantikus vízmennyiséget tartó masszív gátat. Jó hír, hogy az aszfalt minősége egy-két kátyúsabb százmétert leszámítva teljesen korrekt minőségű – az utak minősége általában hihetetlen módon javul Romániában -, így már bármilyen motorral bátran meglátogatható.
Második napunk egy igazán különös szállás kapcsán mindenféle élményekkel zárult, amelyeket pusztán a vicc kedvéért el kell meséljek. Célunk a 7A jelű úton a Vidra tó elérése volt (másnap), így Brezoi után elkezdtünk panziót keresni. Valószínűleg eltúlzott igényeink voltak, hogy egyazon helyen szerettünk volna aludni és enni valamit, mert sokszori próbálkozással sem leltünk ilyenre. Végül az úttól elég combosan felmotorozva egy nagyon szép (és tekintélyes méretű) faházhoz jutottunk, amelynek gazdája beszélt angolul, és teljesen természetesen igennel felelt az étterem iránti tapogatózásunkra.
Megalkudtunk a szobára, amely 15 perc múlva lett készen (később rájöttünk, hogy sebtiben takaríthatták ki és húzhattak ágyneműt), majd odahoztak egy román étlapot, és megkérdezték, roston csirke jó lesz-e? Igennel feleltünk, mert éhesek voltunk, köretnek pedig csak salit kértünk. Erre a fenti fotón is látható robogó (négyütemű bringa volt, de leszakadt kipufogóval, így az egész völgyben lehetett hallani, amikor húztak rajta egy kövér gázt) azonnal beindult, és a tulaj számos kifutófiújának egyike megindult a falu felé. Rövidesen visszatért, hozott csirkét, paradicsomot, uborkát és egy üveg étolajat. Közben megbeszéltük, hogy rántottát kérünk reggelire, mire azonnal lerobogóztak tojásért.
Halkan jeleztük, hogy nincs víz a csapban, de biztosítottak, hogy vacsora végére megoldják. Meg is oldották, már csak a meleg vizet nem – de azért már nem is szóltunk. Életünk egyik legízetlenebb vacsorájának elfogyasztása után érdeklődtünk némi sörért – perceken belül már ment is a falu irányába a sárga robesz nyélgázon, és rövidesen jött vissza egy rekesszel. Behűteniük már nem sikerült, úgyhogy hideg narancslevet kellett belekevernem – nem is lett rossz! Ha már a víz nem volt meleg a fürdőben, legalább a sör kompenzálta… A legszebb azonban az elhagyatottnak hitt szálláshely késő esti benépesülése volt: a vacsi vége felé jártunk, amikor is befutott vagy tizenöt munkás külsejű figura, akik szemmel láthatólag állandóan itt tartózkodtak. Volt köztük három igazi pópa is fekete ruhában, süvegben, nagy fehér szakállal. Ők mindenesetre hoztak maguknak hideg sört – tudhattak valamit!
Van olyan hágó, amelyhez képest a Fogaras ipari tanuló… Jön a Transalpina!
Cimkék:
A retro mint stílus nagy divat lett az elmúlt egy-két évtizedben. A robogózás történelmének meghatározója pedig a Vespa, így logikus hogy legyen reinkarnációja. Főleg ha az még teljesen megfizethető áron haza is vihető.
Elolvasom »A világ leginnovatívabb motorgyártójának tartott bajor cég idén lépett be a nagyrobogók piacára. A semmiből. És elsőre olyat alkottak, mint nemrég az S1000RR-rel.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »
Először is köszi hogy linkelted a korábbi múrvás hágóátkelésünket. Tényleg nagy kaland volt akkor az átkelés.
Épp ezért mi is visszamentünk idén megnézni az új aszfaltot. Meg mellékesen Nagyszebent is.. csodás az óvárosa. Így is kalandos utunk lett.. akit érdekel az elolvashatja a barangolo.com -on.
Ha pedig valaki felmászik a Székelykőhöz az vigyen magával piros-fehér-zöld festéket.. mert úgy illik, hogyha épp át van festve román szinekre akkor azonnal vissza kell festeni a nemzeti trikolorra.. A Torockóiak szerint évente tucatszor van oda-vissza festve.
Hát nekem a Maros mente nagyon románnak tűnik, a Bihar meg inkább lakatlan de max Móc…
http://www.hhrf.org/xantusz/erdely.gif
De ha 13.sz térképeket nézzük akkor lehet csak azon nagyon régen volt:)
http://mek.oszk.hu/04700/04729/html/img/big/01-004.jpg
Csak abból indultam ki, amit Torockón hallottam. Ők azt mondták, az a rész, ahol a Bihar alatt eljöttünk, régen teljesen magyarlakta vidék volt. De oda annyira eredményesen telepítettek be románokat (meg érkezett rengeteg cigány), hogy a házasságok miatti keveredések eredményeképpen mára egészen kevés magát magyarnak valló család maradt.
Nem ellenőriztem le, csupán abból látom reálisnak az információt, amit a cikkben is írtam, miszerint sehol nem láttunk feltüntetve magyarul faluneveket. Torda közelében volt kettő kírva, valamint Torockó és Torockószentgyörgy.
Erdély magasabb területeinek a középkor végére (Pl Erdélyi- szigethegység) egyértelműen román lakossága volt, a Maros mente még a török időkben pusztult el, a népességvesztést románokkal pótolták később…
“Sőt, a főleg az erdélyi Mezőségen élő szórvány magyarság románságba olvadása is megfigyelhető, főleg azokban az időszakokban, amikor a protestáns lakosságra komolyabb katolikus nyomás nehezedett (a protestáns papság is házasodhatott, úgyhogy ha muszáj volt, akkor már inkább ortodoxnak tért át)”
És a vallási áttérés nyelvváltással is járt, lévén akkor ennek nem volt nagy jelentőssége…
Természetes folyamatok is voltak tehát, a városokba viszont megtiltották a magyarok beköltözését a kommunista időkben és mesterségesen felpumpálták a lakosságszámot….
Hiszek neked! 🙂
Csupán abból indultam ki, amit Torockón két embertől hallottam.
Székelykő megmászása is hatalmas élmény , erősen ajánlott bár jó pár órát igénybe vesz s próbára teszi a testet.
Egy délelőttbe belefér? Vagy érdemesebb egy napot ott maradni Torockón?
Mert akkor legközelebb úgy tervezek…
Hallgatva az idős háziakra reggel hatkor már belekezdtünk az utunkba, hogy még árnyékban felérjünk a tetőre. Ez a tanács -mint általában az idősek tanácsai- igen hasznosnak bizonyult, mert így is jócskán kimelegedtünk pedig reggel nyolc tájékán már a reggelinket eszegettük láblógatva, csodálva a panorámát. Ilyen reggelim még nem volt szerintem nem is lesz többet… Ezután átmentünk a másik csúcsra azt is körbejártuk gyönyörködtünk a kilátásban és a szabadon legelésző lovakban. Végül elindultunk a keskeny kis erdei ösvényen lefele, pozitívum volt a kellemesen hűvös erdő, mert egyébként igen erősen sütött a nap és már reggel nagyon meleg volt a napos csúcsokon. Aki azt hiszi, hogy ha felér már túl van a nehezén az bizony téved (mi így hittük
) a meredek lefele igen csak próbára teszi a lábakat, gatyaféken csúszás sem kizárt! Fél egyre értünk vissza a faluba…azóta már a jól megérdemelt oklevél is a szögön lóg…
Szóval Székelykő megmászása igen csak kondició függő bár sietni akkor sem érdemes ha bírjuk, mert az utat a hegyet a csendet élvezni kell. Például egy üveg áfonya pálinkát is kár lenne lehúzni gyorsan jobb azt apródonként… .
Vizet esetleg elemózsiát ne felejtsétek otthon..
Délután: ha már itt vagyunk nézzünk be a múzeumba…na az is igen kellemes csalódás volt! Rendkívül érdekes dolgokat láttunk és a hölgy a múzeum lelke más vendég nem lévén rendkívül lelkesen mindenről mesélt olyan szivélyes kedvességgel amit csak az ért aki már beszélt a helyiekkel. . .
Este: asztalon cserépkorsóba finom forrásvíz, üvegbe igencsak finom pálinka, remek vacsora. . .sziveslátás…
Összefoglalva: egy teljes napot csordultig lehet Torockón tölteni.
Nagyon köszi és nagyon örülök!
Most még bízzunk benne, hogy a Bike Maraton is összejön, meg is csináljátok, és akkor az lesz a harmadik. 🙂 Igaz, ott az alap útvonalterv Zsifi közreműködésével született, de az itinert már Pterrel fogjuk megalkotni. Csak sikerüljön megtartani!
Nemrég én is voltam erre és szintén Dél-Erdélyben…igaz nem motorral.
“Igazi Erdélybe nem jutottunk el”….hát pedig nagyon is de, ahol jártatok ott meg már 3-400 éve sem volt nagyon magyar, szóval ezen meg a táblákon keseregni kár.
A magyar, szász vonatkozású akármi mellé felhúzott Ortodox templomok és ezek “oka”, az anno felduzzasztott városokban a panelek miatti “sztálinváros” filing és a meglehetősen balkánias cigányos kultúrjelleg miatt én nem fogom sűrűn látogatni….meg messze is van, de a táj szép és az út valóban rendben van még városon belül is.
A 75-ös út Bihar hegység alatt elvezető szakasza pedig abszolút magyar vidék volt Trianon előtt. Legalábbis a torockói magyarok ezt mondták.
A Kárpátok alatti részre ez persze nem igaz, azon nem is kesergek. 🙂
Köszönöm szépen!
Jövőre akkor erre gyúrok majd. Aztán Tordán át irány a Hargita! 🙂
Mackó,
Pilu barátommal a hétvégén sikerült nekünk is abszolválnunk az általad tervezett útvonalat (najó néhol azért eltértünk egy picit) A Translpina annyira csodálatos volt, hogy Novaciból visszafordultunk és újra megtettük. Szerencsére, mi reggel 10 óra körül értünk oda, és a forgalom még nagyon gyér volt. A 2. kör után már nagyon sokan voltak nem is volt akkora az élmény + a román sofőrök egyedi kressz értelmezése is nehezítette az egyszeri motoros életét.
Ezuton köszi, ez idén a 48 órás után a 2. túra amelynek nyomvonalát Te jelölted ki, most sem csalódtunk.
Sanyecz