Hirdetés
Nagyon szeretem Erdélyt. Sajnos sokkal kevesebbszer jártam ott, mint szerettem volna – három vagy négy alkalommal összesen. Szívem szerint minden évben legalább egy 5-6 napos túrára elmennék oda, mert valahogy sokkal inkább átérzem az egész magyarság-tudatot, mint itthon, a hivatalosan Magyarországnak nevezett területen. Minden ottjártamkor, amikor az erdélyi magyarokkal beszélgethettem, igazán magyarnak éreztem magam. Annyira csodálom, ahogy ezek az emberek közel száz évvel az elszakítás után is képesek voltak megmaradni tiszta és őszinte magyaroknak.
Ezért is ugrott be, amikor Dezső barátommal felvetődött egy néhány napos túra gondolata, hogy vegyük Erdély felé az irányt. Dezső örömmel beleegyezett, de a tervezést, az útirány kitalálását rám bízta. Én pedig egyből egy komoly dilemmával szembesültem. Mivel pár éve közösen jártunk egy nagyobb csapattal a Transalpinán, oda nagyon szerettem volna visszamenni. Ha már arra járunk, akkor a nagy klasszikust, a fogarasi átjárót se hagyjuk ki. Viszont mivel négy napnál többet nem tudtunk az útra szánni, dönteni kellett: vagy az “igazi” Erdély, vagy a Déli Kárpátok. Krisztián barátom ajánlotta a Torda közelében levő Torockót – azt mondta, igazi ékszerdoboz, olyan különlegesség, amiből csak egy van a világon -, lassan kialakult a terv: az annyira szeretett Hargitát és a Székelyföldet kihagyva a déli részre helyezzük a hangsúlyt.
A túra igazi ezer sebből vérzősen indult. Azzal nyitottam, hogy indulás előtti késő este rádöbbentem: navigációs segítségem, a kis Garmin Oregon teljesen felkészített állapotban (térképek, útvonalpontok, útvonalak, minden rátöltve) szüleimnél maradt. Balatonfüreden. Oké, megyek térképpel, úgyis egyre jobban kedvelem a navigációnak ezt a klasszikus változatát. Azután az indulás reggelén sikeresen felborítottam a motoromat, pedig már teljesen be volt pakolva, sőt járt is. Ez után viszont nem indult be. Gondoltam, meghalt az üzemanyagszivattyú, 123 ezer kilométernél végül is miért ne? Mert csak forgott az önindító, de más semmi. Gyorsan lekaptam a borítást, és hívtam Ekot, hogy miként is kell rövidre zárni. Megkérdezte, mi történt, meg hogy melyik oldalára borult, illetve hogy mennyi üzemanyag van benne. Miután megtudta, hogy jobbra borult és alig van benne benzin, javasolta, hogy fektessem a bal oldalára, és utána próbálkozzak megint. Láss csodát, a BMW egyből be is indult!
Amikor megérkeztem a találkozási pontra, Vecsésre, örömmel üdvözöltem Dezsőt, és mondtam neki, hogy pár napja töltötte be a motor a hatodik életévét. Ebből gyorsan ki is számoltam, hogy lejárt a műszakija. Megnéztük, tényleg. 11 nappal. Előző nap a nemzetközi zöld kártyát sikerült elintéznem, mert ott is félreadminisztrált valamit a biztosító, na de műszaki nélkül hogy? Mindegy, elindultunk. Aztán motorozás közben megszületett a megoldás: kell keresni egy vizsgaállomást. Némi kérdezősködés után Gyomaendrődön találtunk is egyet, ahol fél óra alatt friss matrica került a rendszámomra, így sima vonásokkal végre tényleg elkezdődhetett a túra!
A cikk legvégén megtaláljátok az útvonalunk linkjét, amelyben az egyetlen hiba a határ körül van, ugyanis Sarkad után Méhkeréknél simán ki lehet menni Salontára (Nagyszalonta), a Google pedig – hiába a barátom – nem hajlandó áthaladni ezen a kilépési ponton. Mi azonban megtettük, így hamar váltottunk némi RON-t, majd kevés kérdezősködés után megtaláltuk Arany János szülőházát. Amely teljesen körbeépülve, szinte jelzés nélkül lapul egy salontai mellékutcában. Érdekes…
Mivel az indulás körüli szerencsétlenkedésem miatt némi csúszásban voltunk, innen folyamatosan haladtunk Kelet felé. Beius (Belényes) után nem sokkal a Bihar hegység alatt rátértünk a 75-ös útra, amelyet Krisztián barátom különösen ajánlott a figyelmünkbe. A burkolat minősége ugyan hagyott némi kivetnivalót maga után (sportosabb futóművű motorokkal nyilván visszafogottabban kell rajta motorozni, mint ahogy mi tettük), a vonalvezetése azonban nagyon kellemes volt. Ami azonban elszomorított, hogy egyetlen település neve alatt sem láttam az eredeti, azaz magyar megnevezését. A lakosságot elnézve is egy tiszta román részen haladtunk, holott ez a terület cseppet sem volt az valaha. Kis navigációs hiba miatt nem fordultunk időben Délnek Aiud (Nagyenyed) felé, így továbbhaladva Mihai Vizeazu (Szentmihályfalva) főutcájáról legalább a távolban megpillanthattuk a Tordai hasadékot.
Visszafordulva némi kérdezősködést követően rátaláltunk a helyes útra, és elértük a valóban hihetetlenül eldugott célunkat, Torockót (román neve Rimetea, de ez már rendesen ki van írva magyarul is). Még Gyomaendrődön a vizsgaállomás vezetőjétől kaptunk egy jó tippet: Torockón a templom mögött keressük a Forrás Borozóban Szilvesztert, aki segít mindenben (szállás, kaja) – ezúton is köszönjük a tippet Varga Bélának! Szilveszter hamar meg is lett: egy igazi jóvágású, ötvenes éveiben járó magyar ember volt, aki készségesen szerzett is borozójától vagy ötven méterre egy nagyon kellemes kis szállást. Megvacsoráztunk a közelben levő étteremben, ittunk Szilveszternél néhány áfonyapálinkát (meg hoztunk is haza, de sajnos nem eleget…), és a Székelykő tövében hamar el is aludtunk.
A második oldalon jobban szétnézünk Torockón, majd jön a Nagy Hegy. Lapozz!
Cimkék:
A retro mint stílus nagy divat lett az elmúlt egy-két évtizedben. A robogózás történelmének meghatározója pedig a Vespa, így logikus hogy legyen reinkarnációja. Főleg ha az még teljesen megfizethető áron haza is vihető.
Elolvasom »A világ leginnovatívabb motorgyártójának tartott bajor cég idén lépett be a nagyrobogók piacára. A semmiből. És elsőre olyat alkottak, mint nemrég az S1000RR-rel.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »
Először is köszi hogy linkelted a korábbi múrvás hágóátkelésünket. Tényleg nagy kaland volt akkor az átkelés.
Épp ezért mi is visszamentünk idén megnézni az új aszfaltot. Meg mellékesen Nagyszebent is.. csodás az óvárosa. Így is kalandos utunk lett.. akit érdekel az elolvashatja a barangolo.com -on.
Ha pedig valaki felmászik a Székelykőhöz az vigyen magával piros-fehér-zöld festéket.. mert úgy illik, hogyha épp át van festve román szinekre akkor azonnal vissza kell festeni a nemzeti trikolorra.. A Torockóiak szerint évente tucatszor van oda-vissza festve.
Hát nekem a Maros mente nagyon románnak tűnik, a Bihar meg inkább lakatlan de max Móc…
http://www.hhrf.org/xantusz/erdely.gif
De ha 13.sz térképeket nézzük akkor lehet csak azon nagyon régen volt:)
http://mek.oszk.hu/04700/04729/html/img/big/01-004.jpg
Csak abból indultam ki, amit Torockón hallottam. Ők azt mondták, az a rész, ahol a Bihar alatt eljöttünk, régen teljesen magyarlakta vidék volt. De oda annyira eredményesen telepítettek be románokat (meg érkezett rengeteg cigány), hogy a házasságok miatti keveredések eredményeképpen mára egészen kevés magát magyarnak valló család maradt.
Nem ellenőriztem le, csupán abból látom reálisnak az információt, amit a cikkben is írtam, miszerint sehol nem láttunk feltüntetve magyarul faluneveket. Torda közelében volt kettő kírva, valamint Torockó és Torockószentgyörgy.
Erdély magasabb területeinek a középkor végére (Pl Erdélyi- szigethegység) egyértelműen román lakossága volt, a Maros mente még a török időkben pusztult el, a népességvesztést románokkal pótolták később…
“Sőt, a főleg az erdélyi Mezőségen élő szórvány magyarság románságba olvadása is megfigyelhető, főleg azokban az időszakokban, amikor a protestáns lakosságra komolyabb katolikus nyomás nehezedett (a protestáns papság is házasodhatott, úgyhogy ha muszáj volt, akkor már inkább ortodoxnak tért át)”
És a vallási áttérés nyelvváltással is járt, lévén akkor ennek nem volt nagy jelentőssége…
Természetes folyamatok is voltak tehát, a városokba viszont megtiltották a magyarok beköltözését a kommunista időkben és mesterségesen felpumpálták a lakosságszámot….
Hiszek neked! 🙂
Csupán abból indultam ki, amit Torockón két embertől hallottam.
Székelykő megmászása is hatalmas élmény , erősen ajánlott bár jó pár órát igénybe vesz s próbára teszi a testet.
Egy délelőttbe belefér? Vagy érdemesebb egy napot ott maradni Torockón?
Mert akkor legközelebb úgy tervezek…
Hallgatva az idős háziakra reggel hatkor már belekezdtünk az utunkba, hogy még árnyékban felérjünk a tetőre. Ez a tanács -mint általában az idősek tanácsai- igen hasznosnak bizonyult, mert így is jócskán kimelegedtünk pedig reggel nyolc tájékán már a reggelinket eszegettük láblógatva, csodálva a panorámát. Ilyen reggelim még nem volt szerintem nem is lesz többet… Ezután átmentünk a másik csúcsra azt is körbejártuk gyönyörködtünk a kilátásban és a szabadon legelésző lovakban. Végül elindultunk a keskeny kis erdei ösvényen lefele, pozitívum volt a kellemesen hűvös erdő, mert egyébként igen erősen sütött a nap és már reggel nagyon meleg volt a napos csúcsokon. Aki azt hiszi, hogy ha felér már túl van a nehezén az bizony téved (mi így hittük
) a meredek lefele igen csak próbára teszi a lábakat, gatyaféken csúszás sem kizárt! Fél egyre értünk vissza a faluba…azóta már a jól megérdemelt oklevél is a szögön lóg…
Szóval Székelykő megmászása igen csak kondició függő bár sietni akkor sem érdemes ha bírjuk, mert az utat a hegyet a csendet élvezni kell. Például egy üveg áfonya pálinkát is kár lenne lehúzni gyorsan jobb azt apródonként… .
Vizet esetleg elemózsiát ne felejtsétek otthon..
Délután: ha már itt vagyunk nézzünk be a múzeumba…na az is igen kellemes csalódás volt! Rendkívül érdekes dolgokat láttunk és a hölgy a múzeum lelke más vendég nem lévén rendkívül lelkesen mindenről mesélt olyan szivélyes kedvességgel amit csak az ért aki már beszélt a helyiekkel. . .
Este: asztalon cserépkorsóba finom forrásvíz, üvegbe igencsak finom pálinka, remek vacsora. . .sziveslátás…
Összefoglalva: egy teljes napot csordultig lehet Torockón tölteni.
Nagyon köszi és nagyon örülök!
Most még bízzunk benne, hogy a Bike Maraton is összejön, meg is csináljátok, és akkor az lesz a harmadik. 🙂 Igaz, ott az alap útvonalterv Zsifi közreműködésével született, de az itinert már Pterrel fogjuk megalkotni. Csak sikerüljön megtartani!
Nemrég én is voltam erre és szintén Dél-Erdélyben…igaz nem motorral.
“Igazi Erdélybe nem jutottunk el”….hát pedig nagyon is de, ahol jártatok ott meg már 3-400 éve sem volt nagyon magyar, szóval ezen meg a táblákon keseregni kár.
A magyar, szász vonatkozású akármi mellé felhúzott Ortodox templomok és ezek “oka”, az anno felduzzasztott városokban a panelek miatti “sztálinváros” filing és a meglehetősen balkánias cigányos kultúrjelleg miatt én nem fogom sűrűn látogatni….meg messze is van, de a táj szép és az út valóban rendben van még városon belül is.
A 75-ös út Bihar hegység alatt elvezető szakasza pedig abszolút magyar vidék volt Trianon előtt. Legalábbis a torockói magyarok ezt mondták.
A Kárpátok alatti részre ez persze nem igaz, azon nem is kesergek. 🙂
Köszönöm szépen!
Jövőre akkor erre gyúrok majd. Aztán Tordán át irány a Hargita! 🙂
Mackó,
Pilu barátommal a hétvégén sikerült nekünk is abszolválnunk az általad tervezett útvonalat (najó néhol azért eltértünk egy picit) A Translpina annyira csodálatos volt, hogy Novaciból visszafordultunk és újra megtettük. Szerencsére, mi reggel 10 óra körül értünk oda, és a forgalom még nagyon gyér volt. A 2. kör után már nagyon sokan voltak nem is volt akkora az élmény + a román sofőrök egyedi kressz értelmezése is nehezítette az egyszeri motoros életét.
Ezuton köszi, ez idén a 48 órás után a 2. túra amelynek nyomvonalát Te jelölted ki, most sem csalódtunk.
Sanyecz