2011. augusztus 11, csütörtök

Fél hetes kelés után villámpakolás. A motorok rendben, a kedvünk kitűnő, az idő száraz és napos. Irány tovább Délnek. No kaja, csak gurulunk. Mielőtt végleg elhagytuk a civilizációt az utolsó Lidl-ben vettünk némi élelmet, majd irány a DN67C jelzésű út. Ez az út északról délre szeli át a Kárpátok gerincét, az Olt völgyétől nyugatra. A két éve még murvás, gyenge minőségű út csaknem teljes egészében elkészült, az aszfalt burkolat gyakorlatilag végig kész. Felfestés, korlát, táblák nincsenek, de az útfelület elsőrangú. Gumizabáló, ragadós, durva aszfalt. Ideális csapatásra…

Valamikor 11 óra után értünk fel az Oasa-tóhoz, ahol eredetileg előző este akartunk megszállni. A vacsora helyett a késői reggelit költöttük itt el, majd tűz tovább. Az utunk egyik leginkább izgalmas szakasza következett, a DN67C út déli oldala, a Transalpina hágó. Korábban legendás murvás út volt, messzi földtől érkeztek ide az endurósok. Tavaly még mi is úgy keltünk itt át, hogy az út 80 százaléka murvás, földes, sáros felületű volt. De láss csodát, az aszfaltozással tíz hónap alatt végeztek, egészen az út déli végéig, Novaci-ig elkészült a fekete burkolat.

Felfelé szárnyaltunk, lefelé repültünk. Lendületesen, könnyedén, vidáman motoroztunk át a 2200 méter magas hágón. Sok fénykép és videó készült, de az igazi élményt visszaadni nem lehet, csak átélni. Bennünk él az érzés, amelynek töredékét mutatják a pixelek… (Ha tehetjük, a HT 2012 útvonalául mindenképpen javasoljuk majd ezt a csodálatos útszakaszt.)

Két órakor értünk le a hegyről és vettük az irányt Keletnek, hogy időben odaérjünk kézdivásárhelyi barátainkhoz vacsorára. Lazítottunk az öltözetünkön, és gyűrve az unalmas kilométereket a sűrűn falvakkal szegélyezett 655-ös és 73C utakon Curtea de Agresben vettük elő újból a térképet. Nagy volt a dilemmánk. Az idő rohant, egyrészről sietnünk kellett Kézdire, másrészről viszont ott álltunk a Kárpátok legszebb hágójának kapujában. Sütött a nap, a hegyek felett is tiszta volt az idő, csak 5 óra volt… István rugalmas! (Köszi.) Ok, menjünk a hosszabb úton, a hegyen át!

Jeleztük vendéglátóinknak a várható csúszást és tűz fel a Fogarasra. Megbeszéltük, hogy csak fent találkozunk. Mindketten saját tempóban, szólóban szeltük a kanyarokat, lendületből, vidáman. Jómagam meg sem álltam 80 kilométeren, még fotózni sem. Csak a motorra és az útra figyeltem. A 100 százalékos kikapcsolódás, amikor muzsikál alattad a két henger, dolgozik a kardán, tapad a gumi és süvít a hűvös levegő. Fény és árnyék játszik a sisakon. Fent pedig a csodálatos, végtelen kilátás tárul a szemed elé.

Felérve 4 fokban, picit remegve sodortam meg a csúcscigit. Istvánnal elpattintottunk pár kötelező képet és már indultunk is lefelé az északi oldalon. A lejtmenetben óvatos, takarékos üzemben gurultam, már világított a benzin kontrollfény. Nyolcra értük el a főutat, este tízre pedig Kézdivásárhelyet.

Kedves vendéglátóink meleg szívvel és vacsorával vártak. Csodálatos erdélyi bableves, perkelt nokedlivel, savanyúsággal, sör, pálinka. Jó hangulatú beszélgetés. Éjjel egy felé sétáltunk vissza puritán szállásunkra, és tértünk gyorsan nyugovóra.

2011. augusztus 12, péntek

Nem túl korai kelés és pakolás után visszatértünk vendéglátóinkhoz, hogy az este már alvó gyermekekkel is találkozhassunk. Kimotoroztunk Torjára, a szülők birtokára. Az igazi falusi hangulat. Az igazi székely környezet, a színmagyar kisfalu. Poros utcák, deszkakerítések, szekér dáciakerékkel, kerékpáron gyerekek, magyar szó mindenütt. 800 kilométerre Budapesttől…

Nagy volt a gyermekek öröme, hogy újra találkozhatunk. Újra felülhetnek a motorokra. Egy éve nem láttuk őket, nagyot nőttek. No és ismét átéltük, hogy székely portáról étel nélkül nem távozhatsz! Szalonna, felvágott, friss tej, rántotta, savanyúság, tea… Teli hassal és melegséggel feltelt szívvel indultunk déltájt tovább Csíkszereda felé.

A Nyerges-tetőn át értük el a szívünknek oly kedves Csíki-medencét. Mintha hazaértünk volna a Hargita megye táblát látván. Szikrázó napsütésben gurultunk be Szeredába, ahol barátunk, harmadik útvonal-biztosító társunk várt minket a főtéren, Jimy! Pacsi, fotó és immár együtt indultunk a Gyimesbe. Ő autóval, mi a GS-ekkel. A hágó tetején kötelező fényképezés majd irány a Határon-Túra nulladik napjának kiinduló állomása, Gyimesbükk.

Késői ebédre érkeztünk meg Istvánnal a kempingbe. Öröm volt újra látni a korszakváltós barátokat, ismerősöket, öröm volt megélni a szeretetet, amivel fogadtak. Finom és bőséges volt az ebéd, házias húsleves, pörkölt nokedlivel és házi savanyúság. Jimy már az asztalnál ült érkezésünkkor, fiai és felesége, Ildikó társaságában. Összeállt az ÚB team, a jól összeszokott erdélyi trió!

Szállást nem a kempingben, hanem egy magánháznál, pár száz méterrel távolabb kaptunk. A motorokon erősen meglátszott a pádisi eső nyoma, így hamar kerestünk lehetőséget, és a két GS-t cicamosdással előkészítettük a másnapi rajthoz. A délutánt a szálláson töltöttük, készülődéssel, matricázással, rádiópróbával, pakolással. A szikrázó napsütésben gyorsan száradt a kimosott zokni is, de a motorjaink is szépen csillogtak a fényben. Estére kelvén Jimy hazai kosztjából jóízűen belakmároztunk, házi fasírt, a sült csirke és egyéb finomságok kerültek terítékre. Ezúton is köszönjük a nánási rokonságnak!

Az esti eligazításra mentővel tértünk vissza a kempingbe. A szervező team teljesen összeállt, Sandro, Zsolt és Karcsi, Heni és Dóri, túravezetőink, frissítőink, segítők és motorosok. Hosszas egyeztetés, telefonosztás, útvonal-egyeztetés, menettaktika, biztosítási- és túravezetői tudnivalók, stb. Öreg este lett, mire nyugovóra térhettünk, a fatüzelésű bojler kellemes melegvizében letusoltunk és Istvánnal kényelmesen elhelyezkedtünk a 120×180-as franciaágyon. A pici szobában kedves mentős barátaink mellett még egy vendéget kaptunk – a szőnyegre.

A harmadik oldalon elrajtol a kerékpáros mezőny. Lapozz!