2011. augusztus 13, szombat

Reggel hat órakor kelés, gyors pakolás után fél hétre mentem át a kempingbe további egyeztetés végett. Társaim kicsivel később kelhettek. A motorokon kövér harmat, alig lehetett letörölni. Csípős, hűvös a levegő még a napfelkelte előtt. A kempingben már mozgolódtak a kerékpárosok, izgalommal készült minden túrázó a nulladik nap kihívásaira. Mivel kifelé busszal már megjárták a mai szakaszt, nagy meglepetésre nem számítottak, mégis a két komolyabb emelkedő, a Gyimesi-hágó és a Hargita izgalmasnak ígérkezett. A reggelit bekapkodva rohantak a percek. Rádiópróba, rendőri egyeztetés, öltözés – hisz a napfelkeltével a meleg is megérkezett –, pakolászás. Mindig az első indulás a legnehezebb, amíg a dolgok a helyükre kerülnek. Három doboz a motoron, de tanktáska nincs. Mit hova is tegyek, hogy kéznél legyen, de minden szükségesnek vélt holmi is beférjen?

A rajt előtt a kerékpárosok felsétáltak a közeli kápolnához, az ezeréves határon állva, Budapesttől 850 kilométerre intettek búcsút Gyimesbükknek. Megkezdődött a Határon-Túra 2011. Az első emelkedőig egy csoportban terveztük a menetet, a 100 fős mezőnyben egyenletesen elosztva a kerékpáros túravezetők. Elöl a mindenkori felvezető Motor1, azaz Jimy, a sor végén a záró kerékpáros, Évi – már itt gratulálunk Neki a nem mindennapi feladatának kitűnő ellátásáért –, a mentő Tádéval és Robival, szerviz 1 és 2, no meg a konvoj. Frissítőnk Erikával már előre ment az első megbeszélt pontra.

Motor2 és 3 a menetoszlop körül mozogtak, az adott szituációnak megfelelő feladatot látták el. Jómagam az első kilométereken leginkább gyűjtögető motoros voltam, az elhullott, lazán rögzített csomagokat szedegettem fel és hordtam össze a mentőben. Kulacs, táska, hátizsák és egyéb apróságok. Hamar kiderült, hogy egy gyenge láncszem van a csoportban: az idősebb úr hétköznapi kerékpárjával ez első szakaszon már jelentősen lemaradt, a nem túl erős 20-as tempó mellett is folyamatosan gyűjtötte a hátrányt. Alig pár kilométer megtétele után közös megegyezéssel sikerült rábírni, hogy a nulladik napot a záró autóban töltse el, majd Székelyudvarhelyről utazzon haza.

A korszakváltón jól bevált két csoportos haladást a lejtő elején alakítottuk ki, a gyorsak – akik ezen a napon a Székely Körverseny befutója miatt fokozott tempóban haladtak – előre mentek az egyes csoportban, Jimy felvezetésével és rendőri segítséggel lendületesen haladtak. Közben a kettes csoport a megszokott túrázós tempóval haladt a hágó teteje felé, az igazán meredek részeken a “libasor-kresz” elv szerint. Akinek kedve támadt fotózni, megállhatott, a hegytetőn a frissítőponton mindenkit bevártunk.

Lejtmenetben kisebb csoportokat alakítottunk ki: egy-egy túravezető kontrollált tempóban eresztette a túrázókat. A Gyimesi-hágóról a csíkszépvízi tározóig így gurultunk, onnan pár fotó elpattintását követően ismét összeállt a kettes csoport és együtt tekertünk Csíksomlyóra ebédelni. A 2010-es túra célállomásán délben kitűnő töltött káposztával vártak minket Böjte Atya “gyermekei”. Itt futólag még láttuk az egyes csoportot, de mire elfogyasztottuk az ebédet és nekiindultunk, ők már a Hargitán járhattak. Kerestem Katót. A kis szöszi tavaly a szívemhez nőtt, meg akartam lepni egy aprósággal, de nem került elő, míg ott voltunk.

Csíkszeredán rendőri segítséggel vágtunk át, és irány a Hargita. Már a város határában “libasor-kresz”-re váltottunk. Ugyan nem túl agresszíven, de folyamatosan emelkedik az út a hargitafürdői leágazásig. Több kilométer hosszúra nyúlt ki a kettes csoport. A libasor mellett folyamatosan beengedtük az autósokat, így nagyobb fennakadást nem is okoztunk a helyi forgalomban, nem adtunk okot egy másodpercig sem, hogy az autósok rossz szájízzel gondolhassanak a magyar bringásokra. A jól ismert hármas feszületnél vártuk össze egymást kettő tájt, innen már Szentegyházáig együtt haladtunk tovább. A 2-300 méteres sor mellett nem engedtünk be folyamatosan autósokat, innentől gyakoroltuk felvezető Norbink és mentősünk segítségével István nagy kedvencét, az “autófelhúzást”. Később erről még írok.

Szentegyházán a huszáros fogadtatás elmaradt, de a település elöljárói meleg szívvel vártak minket, a házi frissítőnket kiegészítették helyi finomságokkal, leginkább lilahagymás zsíros kenyérrel. A szalagkötés és az ünnepi beszédek után az egyes csoport nagy sietve elviharzott, mi percekkel később együtt indultunk tovább. Kedves emlékű városunknak búcsút intve a Lobogó-forrást tűztük ki következő pihenőként, a bórvizes forrást tavaly ugyan többen láthatták, de az idei csapatban is sokan voltak, akik még sosem jártak itt.

Az út hátralevő része szinte már csak ereszkedés volt, Székelyudvarhelyig csak kisebb emelkedők adódtak, jellemzően gurultunk. Némi GPS-es rögtönzés után oda is találtunk a városszéli kollégiumba, ahol az egyes csoportnak már csak hűlt helyét találtuk, de örömmel láttuk, hogy az itt csatlakozó túrázók megérkeztek Budapestről! Hat óra körül már a szobáinkban voltunk, a gyors tusolás után együtt sétáltunk át a közeli étkezdébe, ahol zöldségleves és rántott hús várt minket. Este tízkor ültünk le az alakulóban levő staff meeting-re, a napi tapasztalatok megosztása után a másnapi penzum aktuális kérdéseit vitattuk meg. Olykor élesebb kritikát képviseltünk a szervezők, túravezetők felé, de nyitott kapukra találtunk. Javaslatainkat többnyire elfogadták, napról napra finomodott az együttműködés a team tagjai között. Istvánnak ezúttal utólag is köszönet a határozottságért és a maximalizmusba hajló elvárásaiért!

A mai napon a mezőny által megtett út: 107 kilométer.

Folytatjuk!