Az előző szakasz.

Tizedik nap, 2011.07.05. kedd

Jól ellustálkodtunk az éjszakai élmények hatására, komótos reggelit követően elég későn indulunk. Tankolni megállok az első benzinkúton, ahol az ütő megáll bennem. A mellettünk benzint vételező helybéli a szájából kivett égő cigaretta csikket hanyag eleganciával a földre dobja és rátapos. Mindezt úgy 35 fokban, nyakig benzingőzben! Nem vagyok elvakult munkavédelmi aktivista, de ez már nekem is sok volt kicsit.

Sor kerül első katonai ellenőrzőponti igazoltatásunkra. Igaz papírjainkat nem kérik, de élénken érdeklődnek utazásunk célja és állomásai felől. Nem jövünk zavarba, ezt látva hamar útnak is engednek. Thala-ban rövid szünetet tartunk, locsolás a feladat és vízpótlás a kulacsokban. Mellénk áll egy mopedes fickó és angolul beszélgetést kezd, egyáltalán nem tolakodóan. Igaz a tőlük csupán 100 kilométerrel távolabb lévő Touzeur-ről sem hallott még életében, de jól eltársalgunk, tetszik neki a motor, én megdicsérem az ő kis Peugeot-ját.

Közben egy gyalogos társa is akad. Igaz ő már mást is akarna. Először csak pia kellene neki, mutogat a tanktáska felé, hogy ott biztosan van whiskey. Fene a gusztusát persze, hogy van (azt hoztam magammal gyomorproblémák ellen), de nem tervezem beletölteni, van már benne éppen elég. Mikor látja, hogy pia nista, akkor áttér az anyagi jellegű követelésekre, ráadásul egyre erőszakosabban és követelőzőn. Kiadom az indulási parancsot, hamar menetkészek vagyunk és elhagyjuk a helyszínt, mielőtt ténylegesen olyan dolog nem történik, ami cseppet sem kívánatos. Kétlem, hogy egy tettlegességig fajuló atrocitásból ártatlanság ide, vagy oda, a helyi hatósággal jól ki lehetne jönni.

Következő állomásunk Gafsa, ahol utazásunk előtt pár héttel még véres zavargások is voltak. Az útikönyv érdekesen aposztrofálja: „Gafsa nem az ország legkellemesebb városa”. A megállás nincsen tervbe véve, megerősít ebben a mindenütt jelen lévő páncélosok látványa és a gépkarabélyokkal felszerelt, nem kevés nemzeti gárdista jelenléte. Egy ponyvázott teherautóról vidáman integetnek felénk, szolidan viszonozzuk az üdvözlésüket. El innen, ahogyan csak lehet! Metlaoui-ban állok meg egy útmenti kiülős kocsmaszerűség előtt.

A tulaj nagy nehezen túr nekünk a hűtőláda aljából két dobozos kólát, ami talán kicsit hűvösebb a lóvizeletnél. Errefelé haladva hozzá kell szokni, hogy a jégkocka már az elérhetetlen luxus kategóriáját bővíti és a hűtött ital is csak annyit tesz, hogy jobb esetben nem tűnik kimondottan melegnek. De hát mégiscsak a sivataghoz közelítünk, a hőmérséklet pedig valahol 40 fok környékén tanyázik szinte egész nap. F. kicsit zaklatott lesz, mert pár helyi fiatal leplezetlen érdeklődéssel bámulja szünet nélkül. Tovább gurulva a városka főutcáján, egyszer csak megpillantunk egy grillcsirkés helyet. Mivel igen csak benne vagyunk a kései ebédidőben, meg is állunk. A sütödés manus totál zavarba jön a megjelenésünk miatt. Nem lehet mindennapos a fehér vendég nála. Megbeszéljük a menüt, közben megkérdezem, hogy lefényképezhetem-e? Nagy büszkeség lesz úrrá rajta és nagyon precízen lát hozzá ebédünk elkészítésének.

Igaz, hogy a körme koszos, fogkefét a szája talán sohasem látott és egy ÁNTSZ ellenőr már a bejárattól öt méterrel vérmérgezést kapna a látványtól, de ez most valahogy mégsem zavaró. Végül is mi akartunk megismerkedni egy új világgal, hát most itt van. Panaszt ne halljak!!! Gazdag körettel, mellé valami csirkemájból készült paprikással tálalja a sültet, ami igen ízletes és omlós. Inni is kérünk, kivételes helyzetünket megerősítendő füles, mázas cserépbögréket kapunk, a helyieknek csak fémbögre dukál. Mivel a saját készletében lévő ásványvizet nem találja megfelelő állapotúnak, elrohan és valamelyik szomszéd üzletből hoz egy szinte jeges vizet. Végig látszik rajta az igyekezet és az izgalom. Aztán mikor fizetésre kerül a sor, kér az egész attrakcióért 10 dinárt, azaz 5 eurót.

Innen tovább Dél felé már igazi sivatagba téved az utazó. Táblák hirdetik, hogy csak lassan a lóerőkkel, az úton tevék átváltására is lehet számítani. Kisvártatva meg is pillantjuk az első púpos állatokat. A látszat ellenére ezek nem vadon élő jószágok, mindnek megvan a saját gazdája. Meg is vannak jelölve, a combjukon vannak besütve különféle, gondolom a gazdára vonatkozó billoggal. Különös állatok, amik teljesen alkalmazkodtak a mostoha, száraz és nagymértékben változó hőmérsékletű körülményekhez.

Púpjuk nem vizet tartalmaz a közhiedelemmel ellentétben, de a benne lévő zsírkészletet oxidáció útján képes lebontani szervezete és eközben víz szabadul fel. Nagyon ki van találva, az szent! Pár állat lábait rövid kötéllel összekötik, ezek nyilván nem tudnak messze menni rövid idő alatt, a többiek pedig szolidaritásból velük maradnak. Így a gazdáiknak nem kell állandóan felügyelniük a szabadon kószáló társaságot, napok alatt sem tudnak leballagni a belátható területről.

Következő állomásunk, ahol megpróbálunk szállást keresni, Touzeur. Itt szembesülünk igazán először a turisták látványos idei elmaradásával. Kísértetvárosban haladunk, és a „zone touristic” negyedet felkeresve sem változik a helyzet.

A szállodák zárva, a kávézók üresek, innen is, onnan is ránk kiabálnak, ezek sem látnak mostanában sűrűn vendéget! Nem tetszik a hangulat, rövid kutatás után inkább tovább hullámzunk a homokdűnék vonulatát követő úton a következő oázisvárosba, Neftába.

Először itt is elmegy a maradék jókedvünk, mert minden zárva. Aztán a „Hotel Caravan Serai” csak tárt karokkal fogad minket. Hosszas várakozást követően előkerül a recepciós is. Látva, hogy igen borús ábrázattal vizsgáljuk az árlistát, egyből közli, hogy hagyjuk a fenébe, kalkulál nekünk egy félpanziós kedvezőbb árat. Sikerül is neki, így már töltjük is ki a bejelentkező kártyáinkat. Ez igen fontos momentum egy szálláshelyen, mert ennek alapján szinte mindent tudnak rólunk. Mikor merre jártunk, hol mennyi időt töltöttünk, stb…

A motort behozatják velem egy nagy vasalt fakapun át a szeráj hátsó udvarába, elrejtve a kíváncsi szemek elől. Maga a szálláshely nagyon érdekes és izgalmas elrendezésű. Különböző szinteltolású folyosókról nyílnak a szobák. Zegzugos lépcsők, bástyák, magas kőfalak, datolyaliget. Mint egy igazi karaván pihenőhelyen. Nagyon tetszik, hogy a főépület melletti nagy téren pálmákkal körülvett medence várja, hogy jól lehűtsem magam benne. Kellemes a vize és kellően mély egy kiadós úszáshoz.

Vacsora előtt kicsit elpolitizálunk a bárban unatkozó felszolgálóval. Szidja Kadhafit és a líbiai háborút. Nagyon el van keseredve és sokat vár a leendő új vezetőitől. Azt kívánom, hogy teljesüljön minden kívánsága. Kicsit később még visszatérek a témára. A vacsora inkább flancos, mintsem finom, de azért elmegy. Nagyon ízlik viszontutána a mézédes sütemény és a dinnye is isteni.

Vacsora után még úszom egyet, de a medence már hangos egy orosz társaságtól, akik a vízben állva belülről hideg sörrel hűtik magukat. Hamar otthagyjuk őket és aludni térünk a sajnos nem működő klímával felszerelt szobánkban. De egy vizes törölköző és némi kereszthuzat segítségével csak elnyom az álom.

Napi megtett út: 353 km.

Jön az igazi sivatag és a Star Wars helyszíne, lapozz!