Valamiért nem tudtam jól aludni, az éjszaka java részében álmatlanul forgolódtam. Azért egyszer csak reggel lett. Összepakoltunk, kifizettük a 10 eurós szállásdíjat, elköszöntünk bohókás házigazdánktól és kigurultunk a kapun. Ekkor vettem csak észre, hogy a német motoros pár is itt éjszakázott. Nagyon sajnálom, hogy nem találkoztunk még tegnap este, szívesen kifaggattam volna őket, hogy mi az uticéljuk a nem mindennapi módon megpakolt endúrókkal.
A nap első része eseménytelen örömmotorozással telik. Csak megyünk szép, nyugis tempóban és élvezzük a táj szépségeit. Aztán ez hamar semmivé lesz, amint megtámadjuk az ostrogi sziklakolostorhoz vezető utat. Elképesztő mennyiségű autó és busz kívánkozik a zarándokhelyre, majd természetesen dolguk végeztével visszafelé is. Csak mikor ennek az útnak az alapjait lerakták, még erősen a szamaras kordé dívott. A naiv tervezők nem gondoltak kétakkora luxusautókra, pláne nem turista buszokra! Ennek megfelelően igen akadozva halad felfelé a forgalom. Egy szűkületben hirtelen bedugulunk, mert a kanyarból előbukkan egy busz, ráadásul nem kis sebességgel. Igaz, előtte le sem szállt a dudáról. Az előttünk menő autók veszettül elkezdenek helyezkedni, tolatni. Nekem sincsen más választásom, hátrafelé löködöm a megpakolt behemótot. Közben nem veszem észre, hogy ahol megálltam a padkán, a kerekek közé egy szép nagy, gömbölyűre csiszolódott kő került. Elinduláskor még lendület nélkül felkap rá a hátsó gumi, de már csúszik is le róla. Lábam egy pillanatra nem ér még földig, mikor már igen, akkor már késő. A nélkülünk málhával együtt közel 350 kilós monstrumot esélyem sincsen megállítani dőlés közben. Elegánsan betakarózunk a vassal. A bukócsövön alacsonyra rögzített málhazsák és a doboz megfogják a dőlést úgy, hogy szinte csak le kell lépni róla, szerencsére F. sem szorul alá sehol. Pánikszerű kapkodással próbáljuk felállítani a technikát, mert ott hever az út közepén. Persze nem sikerül, de már ott is terem egy helybéli és segítségével már talpon is vagyunk. Csak F. ujjai véreznek, szerencsére csak kicsit. Belenyúlt valamibe vagy a kipufogó védőlemezénél, vagy a doboztartó csavarjánál. Ezt követően már esemény nélkül felérünk a kolostor alsó parkolójáig. Ott tudunk először megállni kicsit regenerálódni. Páromnak szüksége is van rá, szegény nagyon megijedt és sokkolta a szűk út a nagy forgalmával. Úgy döntünk, hogy innen vissza is fordulunk, nem megyünk fel a kolostorhoz.
Niksicben megállunk egy pékségnél, hátha találunk jóféle húsos bureket, de sajnos az nincsen. Úgy látszik a burek itt csak reggeli étel, napközben már nem keresik a helyiek. Negyedik napja vagyunk úton, de még nem volt hozzá szerencsénk. Én azért eltüntetek egy édes meggyes lepényfélét, ami határozottan jó hatással van rám. Észak felé haladunk és az első alkalommal lekanyarodunk a Durmitor Nemzeti Parkhoz vezető útra. Döbbenetes változás, egy év alatt. Ahol tavaly még csak földmunkagépek álltak és némi látszatja volt csak az általuk elvégzett munkának, mostanra Savnikig úgy 35 kilométer hosszan ragadós, fekete, hibátlan széles aszfaltcsíkon lehet élménymotorozni. Talán náluk az EU-s pénzek szortírozásánál nem az az elsődleges, hogy miként lehet 100 egységből 80-at lenyúlni és a maradékon megvalósítani valami használhatatlan látszatdolgot? Nagyot fogunk mi még sajnos nézni a most még kicsit lesajnált Balkán után is, amikor úgy lelépnek minket a bölcs forráskihasználásuk miatt, mint a pinty.
A Durmitorról sokat írni nem lehet. Vagy látja valaki és beleszeret egy életre, vagy hiába minden szóvirág, jelző, hasonlat. Számomra elbűvölő hatással bír, ha nem lenne ilyen messze biztosan gyakran megfordulnék benne. Tavalyi kétszeri pacallá-ázásunkat követően kifejezett igényünk volt végre arra, hogy szép időben, netán Napsütésben is megcsodálhassuk varázslatos sziklavilágát. Minden álmunk így váljon valóra!
1500 méteren még elég volt egy póló, onnan is csak egy vékony pulcsi kellett, elkerülendő a megfázást. A forgalom gyér volt, ezért igen örültek nekünk, amikor megálltunk egy kései ebédre az egyik fennsíkon található fogadónál. Itt akár még éjszakázhatnánk is, ugyan a luxust teljesen mellőzve, mert kis kutyaól-szerű bungallók várják a megfáradt vándort.
Ugyan az étlap elég változatosnak tűnt, hamar kiderült, hogy igazából kétféle menüből lehet választani. Csevap, vagy birkasült? F. az előbbit kéri, én életemben először hajlok rá (biztosan a hely szelleme zavarta meg az elmémet), hogy megkóstoljam a bégető fűnyíróból készült főfogást. Túloznék, ha azt állítanám, hogy ehetetlen volt, de nem kötöttünk életre szóló barátságot a birkaoldalas és én. Ám mivel az adag mennyiségével itt sem volt baj, ráadásul isteni, házi sajttal gazdagon meghintett sopszka salátát is szervíroztak mellé, így F. csevap-maradékán és azon vígan elvoltam. Közben a házigazda azzal múlatta az időt, hogy 4 éves forma kislányát ültette a motorokra, mert közben érkezett még négy szlovén túrázó is. Jó képet vágtunk hozzá, habár láttam a szlovén kollégák arcán is az aggódást. Eljátszottam a gondolattal, hogy mivel ezen az utazáson ennél több jó már úgy sem igen történhet velünk, esetleg innen egyből elindulhatnánk haza, de aztán végül győzött a kényelemszeretet és a lustaság.
Leereszkedve a Piva kanyonba, bemotoroztunk Pluzine városkába. Találtunk is egy igazi szocreál szállodát, ami (minő meglepetés) a hangzatos Piva nevet viseli. Kicsit beton, kicsit koszos, de a mienk. Maradtunk. A motort csak az utcán, a bejárattal szemben lehetett hagyni, de megbíztunk a helybéliekben és nem pakoltunk mindent fel a szobába. Körbe sétáltuk a várost és ismét elcsodálkoztunk rajta, hogy micsoda élet zajlik náluk késő este az utcákon. A sportpályák kivilágítva, sok gyerek mindenütt. Az egyből feltűnik a déli népeknél, akármerre járunk, hogy nagyon szeretik a gyerekeket.
A szálloda étterméből felszűrődő balkáni zene hangulatossá teszi az estét. Eszünkbe jut tavalyi útitársunk Jocó, aki egészen addig szerette a balkáni népzenét, míg egy egész éjszakán keresztül nem tudott aludni miatta. Na, minket ez a veszély nem fenyeget, felőlünk akár robbantgathatnának is. Vagy azt azért talán mégse tegyék.
Sajnos túránk utolsó napja következik…
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »
http://www.youtube.com/watch?v=c1mWSNFMGzg
Gratulálok Csabus a túrához!
Mi is szeptemberben voltunk arrafelé, Dubrovnik volt a cél és Mostar, de átkacsintottunk Kotor-ba is.
Ez a Durmitor NP nem semmi hely, köszi hogy feldobtad a linket a videóról és a labdát is egy potenciális túrához 😀
Be kell vallanom, hogy egy jó darabig ha tehettem csak nyugatra mentem túrázni. Be sem lehet volna rángatni, húzni(2 marhával sem), imádkozni más országokba. Aztán tavaly barátaim fenyegetései hatására elmentem velük Erdélybe. Jelzem nem aludtam nyugodtan az indulás elött, lepergett elöttem minden ami csak emberrel megtörténhet. De nagyon jó búli volt, megérte!
Most hogy Csabus irományát elolvastam, mennem kell! Na nem a balkánra, oda talán majd 2011ben. Most csak a garázsba, ráülök a motorra és brümmögök egy kört. Különben is mindjárt itt a tavasz!
Csabus, gratulálok a túrához, irományhoz, engem meggyőzött! .
Már csak egy kérdésem van, hogy tudod így mindig felmálházni a motorodat?
Szerintem már elkésett az, aki az “igazi Balkánt” keresi. Montenegró már rég lekörözött minket egyébként, kb. mint Ausztria sok helyen.
Albánia nyomul ezerrel, épülnek a sztrádák, az utak nem ritkán versenypálya szintűek. Az ország belsejében más a helyzet. Egy két hiányosságtól eltekintve (szemétszállítás pl.) már most kíváló úticél lehet. 5-10 éven belül pedig turista paradicsom.
Remélem a vendégszeretetük megmarad. Idén mi is kavarogtunk arrafelé.
Esetleg az utókor számára egy google térképen bejelölt útvonalat összeállítanál? Nekem nagyon tetszett a beszámoló!
Mi a nyár elején voltunk egy nyugat-Balkán körúton. A cím igaz, már nem ugyanaz, mint pl. 5 éve. De az emberek továbbra is kedvesek, integetnek és dudálnak örömükben a sok (11) motor láttán.Mindenhol segítőkészek, alapvetően úgy viszonyulnak hozzád, ahogy te őhozzájuk. Mindenhol gyorsabb a fejlődés mint nálunk, azonban Albániában még így is sok a hiányzó aknafedél.:)
Megpróbálok valamit alkotni, de nincsen sok bizodalmam hozzá.
Nagyon felületes a Google-map ezen a vidéken, az IGO-hoz hasonlóan.
Ami a leg érdekesebb szakasz volt (Budva-Cetinje-Podgorica-Virpazar-Skhoder-tó-Bar-Buljarica):
http://maps.google.com/maps?f=d&source=s_d&saddr=2-3&daddr=2-3+to:2-3+to:E762+to:Villa+Miela+to:Ismeretlen+%C3%BAt+to:Ismeretlen+%C3%BAt+to:Ismeretlen+%C3%BAt+to:Novi+bulevar+to:Ismeretlen+%C3%BAt&geocode=FQwvhQIdxMUfAQ%3BFRbFhgIdpNogAQ%3BFaKBhwIdfGMlAQ%3BFV9JhwIdec4lAQ%3BFT6ihAId_ksjAQ%3BFTXKgwIdRnYkAQ%3BFczagQIdOqAnAQ%3BFYYDgQId6aMmAQ%3BFexXggId_lAjAQ%3BFR_ZgwIdNFwhAQ&hl=hu&mra=mi&mrcr=8&mrsp=9&sz=17&sll=42.195253,18.96664&sspn=0.003529,0.009602&ie=UTF8&z=17
Ugyan nem egészen élethű, mert a Cetinjétől Podgorica felé vezető régi “főút” nincsen a térképen. Azon igazából csak “rendes” enduro-val tanácsos közlekedni. Én a Varát is sajnáltam, olyan sz@r volt az út.
Azt sajnálom, hogy nem vágtunk át Virpazarba Rijeka Crnojevicán és Komarnon keresztül a 2-3 főútról. Egyrészt kikerültük volna a főváros útépítéseit, valamint utólag azt hallottam, hogy nagyon szép helyeken vezet az út.
Kotor – Cetinje út nagyon gyönyörű, át a Lovčen Nemzeti Park-on. Amint látható van néhány kanyar. 🙂 0-1600 m-ig.
http://maps.google.com/maps?q=42.402988,18.781471&num=1&t=p&sll=42.407678,18.78602&sspn=0.031434,0.087547&hl=hu&doflg=ptk&ie=UTF8&ll=42.402735,18.797607&spn=0.031436,0.054846&z=14
Másfélsávos erdei út, hegyek között. Némi euró útdíjért cserébe. Aki arra jár ne hagyja ki.
A Lovčen park útja tavaly szerepelt a bejárt helyek között.
Tényleg csodálatos!!!!
Aki arra jár, ki ne hagyja. Ha Kotortól megy fel, akkor lesz egy elágazó még Njegushi előtt, az elágazó mellett egy lakókocsival, ahol isteni sonkát és juhsajtot lehet dézsmálni pár ojróért cserében!
A mauzóleumhoz is érdemes felmenni.
Onnan nyílik az általam eddig levizitált sok-sok panoráma közül az egyik olyan, amelyiknek tutira örök helye van a Top 10-ben.
Van egy őrült gond a Balkánnal. Belemotorozol és muszáj visszamenned! Ahogy Kornél72 írja lentebb. Egy csapatban túráztuk végig a Nyugat-Balkánt és nekem még ma sem ülepedett le. Holnap elindulnék újra. Nyáron megyünk is, nincs mese!
…nem a hiányzó aknafedél, vagy a rettenetesen sok Mercedes, hanem a Sarande-Vlore-Durres útvonal! Hol a tengerparton, hol a felhők fölött, az út olyan, mint a bőr, kanyar kanyar hátán. Nem lehet elfelejteni! Csodálatos táj, mosolygós emberek, olcsó benzin és elképesztően jó szállások. Kell ennél több?
És ahogy 8 hónapja az előző hozzászólásban ígértem, megyünk.
Másfél hét múlva indulunk!