Bár sem az A, sem a B típusok nem bizonyultak anyagilag kifizetődőnek, a családon belüli rajongás a motorok iránt megmaradt. A C típus, avagy Nimbus II tervezése 1932-ben kezdődött, és azt Fisker fiával, Anders-szel végezte. A „Humlebien” – dongó elnevezésű masina nevét a kipufogó zümmögő hangjáról kapta, és azt 1934-től 1960-ig tartó időszakban gyártották. Számtalan apró részletében megváltozott az évek során, mégis nagy vonalaiban ugyanaz az egyszerű konstrukció maradt. A mindenkori alapmodell mellett létezett két alváltozat, a Sport és a Special. A C típus kezdetektől fogva teleszkópvillával rendelkezett, egy évvel hamarabb a piacon volt, mint a BMW R12, igaz a bajor olajcsillapítással is rendelkezett. A Nimbus a fent említett két modellen vezette be először a csillapított rugós teleszkópokat, 1939-ben. A motoros kényelmének viszont nem tett jót a modell gyártása során végig megtartott hátsó felfüggésztés nélküli konstrukció.
A C típust szintén egy sornégyes, 746 köbcentiméteres, léghűtéses motor hajtotta, mint elődjét, bár a konstrukció eltért. Az egybeépített hengerekhez először OHV szelepvezérlést terveztek, ez a konstrukció 18 lóerőt teljesített 4000-es fordulaton, míg a későbbi OHC vezérlésű példányok egy 22 lóból álló ménes erejével ruházták fel a masinát, amelyet 4500/perc fordulaton teljesített az aggregát. A fordulatszám mellett a kompresszió is alacsony értéken volt, csak 4,5:1 volt a standard, és 5,7:1 a Sport változatnál (összehasonlításképpen: a tavalyi, WSBK győztes Yamaha R1 12,7:1 sűrítési viszonnyal rendelkezik).
A váltó ugyanúgy háromfokozatú, mint az A és B típusokon, azonban szárazkuplungos, akárcsak egy autón, vagy éppen egy Moto Guzzin. A motor örökölte az elődök kardánhajtását, és a korai változatokon ugyanúgy, kézzel kellett a fokozatokat kapcsolni. A váltót „rugdosni” először az 1937-es Special változaton lehetett. A váz a motor egyik legérdekesebb eleme, acéllapokból készült szegecseléssel, akárcsak a motor kormánya. Ezek az elemek egy esetleges sérülés során könnyen javíthatóak illetve cserélhetőek voltak. Említést érdemel még az 1949-ben piacra került magas teleszkópos változat, és az 1954-es modellfrissítés: a villaszög, a kormány és a karburátor került átalakításra ekkor.
A motor nem ért el nagy nemzetközi sikereket, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is ilyen megfontolások szerint tervezték. A cél egy megbízható, Dániában előállított motor készítése volt. Ez sikerült is, Nimbus Type C mindenkori kortársaihoz képest egy jóval megbízhatóbb, könnyen szerelhető szerkezet. A motor nagyjavítások között 50,000 – 80,000 kilométert is teljesít, bár a harmadik henger hajlamos a túlmelegedésre. Az egész motor szétszereléséhez mindössze egy csavarhúzóra és négy csavarkulcsra van szükség. Az érem másik oldala, hogy teljesítményben a kezdetektől elmarad a versenytársaktól, a későbbi példányoknál ez a különbség már jelentős mértéket öltött. Az alkatrészek többségében a cég termékei voltak, ugyanakkor a gyártási profil (tételes gyártás, nem sorozatgyártás), a drága dán munkaerő ezt a modellt sem tette anyagilag sikeressé a gyártó számára. Egyes vélemények szerint csak a tervezői iránti kegyeletből folytatták a gyártást ilyen hosszú ideig, és a gazdaságilag újjáéledt Európában terjedő olcsó kisautók megjelenésével szüntették azt meg.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »
Atyavilág!
És a félig burkolatlan vezérlés mit szól ahhoz a homokos környékhez?
Ma már a motorosok egy része (remélem a kisebb) már akkor is teljesen tanácstalan, ha a motorja egy kicsit rángatni kezd, ök meg…
Minden tiszteletem az övék. Viszont én biztos nem így “ápolnám” a fél évszázados motoromat.
Számomra az a leghihetetlenebb, hogy egy motort, apró változtatásokkal ugyan, de 26 éven keresztül gyártottak. Ua. a váz, kvázi ugyanaz a blokk ennyi éven keresztül, nem egyszerű. Ja és persze a 4000 üzemképes példány sem semmi – kiváncsi vagyok, mennyi Pannónia van most üzembe helyezve…
“kiváncsi vagyok, mennyi Pannónia van most üzembe helyezve…”
azért ne felejtsük el hogy a pannonia tervgazdaságba született bele míg ez a motor a kőkemény piaci versenyszférába…
nem a “jó lesz így is nincs más ugyse” felfogás alapján ugyhogy….
azért ne felejtsük el hogy a pannonia tervgazdaságba született bele míg ez a motor a kőkemény piaci versenyszférába…
nem a “jó lesz így is nincs más ugyse” felfogás alapján ugyhogy….
Azért ez nem egészen így volt. A Pannóniánál folyamatosan fejlesztettek, még a ’79-es megszüntetés előtt is (ld. P21). Technikailag naprakészek voltak az utolsó pillanatig, olyannyira, hogy a Yamaha át akarta venni a gyárat, csak az elvtársaknak nem tetszett az ötlet. Biciklikre nagyobb szüksége volt az országnak…
Másrészt, ha jól értettem, azért a dánokban is volt/van egy kis gazdasági nacionalizmus. 1998-ban még a Nimbus volt a legnagyobb számban regisztrált motorkerékpár az országban! Szóval ott sem volt azért teljesen nyílt, piaci verseny…
a hazai motorokat mindeol előnyben részesítik..
azért ez a dán megálta a helyét pedig volt más is…jó jó mégis csak dán és ez is közrejátszott. de volt választási lehetőség.
a pannónia az anyagminőség a korszerűsítés terén nem volt a toppon azért…korlátozottak voltak a lehetőségeik.
a piaci igényeket kell nézni nem “tervezni”