A BMW igen csak rágyorsított az innovációra az utóbbi időben. Várjuk az új SUV-ot, az M10 szuper-sportkocsit, és az 1-es széria kupé és kabrió változatait. Ha ez nem lenne elég, új motorokat kapnak az X5 és 1 modellek. Előbbinek egy 268 lóerős 3 literes dízellel, utóbbinak egy 2 literes dízellel lesz színesebb a palettája.
forrás: Autocar
forrás: Autocar
forrás: Autocar
Az angliai székhelyű beszállító, a BorgWarner újra összeáll a Porschéval. Annak idején ők voltak a 911 Turbo VGT feltöltőjének beszállítói, most pedig az összekerékhajtás egyes elemeit fogják gyártani.
M csomag az X5-höz
Hivatalosan is megerősítették, hogy az M3-ban a manuális mellett az újfejlesztésű M DCT nevű váltó is elérhető lesz. A Getrag által fejlesztett, gyors és szinte észrevehetetlen váltásokat produkáló szerkezet, valamikor 2008 március környékén jelenik meg.
Egy hónap sem telt el, amióta beszámoltunk arról, hogy a Porsche kihozta a 911 Turbo kabrió változatát. A Porsche tuningra specializálódott 9ff-nek nem tartott sokáig, hogy 350 kilométer/órás végsebességre sarkantyúzza a nyitott tetejű változatot. Csak így igazán öröm autóból sárkányt eregetni.