A galériában levő csodás képek Malajziában, Sarawak tartomány Kapit nevű városában készültek. Innen az északabbra fekvő legközelebbi nagyobb településre kizárólag a folyón lehet eljutni, út nem is vezet oda. Így az ingázó helyi lakosság gyors folyami hajóval közlekedik. Igen ám, de a nagyvárosi közlekedéshez szükségük van motorjukra is, így azt is be kell hajózni. Mivel …
Elolvasommoped
cimke
moped
cimkeA te motorod bírná ugyanezt?
Immáron 700 fölé emelkedett az év legerősebb tájfunja, a Bopha által követelt halálos áldozatok száma. A tájfun során 115 ezer épület és lakóház semmisült meg, és 116 ezer ember kényszerül hosszú hónapokig a zsúfolt állami menhelyeken (tornatermekben és iskolákban) maradni. Emellett összesen 890 eltűnt után továbbra is kutatnak. Három tengerparti város 90 százalékosan pusztult el, …
ElolvasomMopedekkel a felhők felett
Talán a mi, immáron évek óta egyre nagyobb sikerrel megrendezett pusztai, tökön, dinnyén, babon átívelő, kizárólag féldecis guruló alkalmatosságoknak meghirdetett rallynk ihlette meg az Alpok hasonlóan elvetemült mopedeseit, hiszen idén szeptemberben már harmadik alkalommal, ők is megrendezték a saját mopedrallyjukat. Mindezt természetesen a helyi adottságokhoz igazítva, hiszen ott elég nehéz lenne mély homokkal terített pusztát …
ElolvasomA bestseller
Igaz, a Wave már némileg eltér a nagy elődtől, hiszen ez egy újhullámosabb generáció tagja. De mi is ő valójában? Robogó, motor, moped? Az biztos, hogy egy B125 kategóriával simán vezethető nagykerekű jármű, amely a klasszikus Super Cub – Innova stílust hozza, de kicsit karcsúsítva, kicsit modernebb kinézetettel megbolondítva – olyan jó kis hullámos lett …
ElolvasomA jellemformáló
Ki vagy te? /static/artpic/400/inno 1.jpg Az ős, az 1958-ban bemutatott Super Cub. Az 50-es négyütemű mopedből és utódaiból máig egyedülálló mennyiség, 50 millió darab talált gazdára /static/artpic/400/inno 2.jpg Egy mai példány. Minimalista kivitel jellemzi a távol-keleti piacra szánt modelleket. Maradtak a dobfékek, és elég egy darab tükör is /static/artpic/400/inno 3.JPG
Elolvasom


