A galériában levő csodás képek Malajziában, Sarawak tartomány Kapit nevű városában készültek. Innen az északabbra fekvő legközelebbi nagyobb településre kizárólag a folyón lehet eljutni, út nem is vezet oda. Így az ingázó helyi lakosság gyors folyami hajóval közlekedik. Igen ám, de a nagyvárosi közlekedéshez szükségük van motorjukra is, így azt is be kell hajózni. Mivel […]
Elolvasom
Immáron 700 fölé emelkedett az év legerősebb tájfunja, a Bopha által követelt halálos áldozatok száma. A tájfun során 115 ezer épület és lakóház semmisült meg, és 116 ezer ember kényszerül hosszú hónapokig a zsúfolt állami menhelyeken (tornatermekben és iskolákban) maradni. Emellett összesen 890 eltűnt után továbbra is kutatnak. Három tengerparti város 90 százalékosan pusztult el, míg a Compostela-völgyet teljes egészében sárlavina borította be. A Reuters helyszínen dolgozó fotósa, Erik de Castro még ebben a szörnyűségben is talált motoros témát.
A képen egy héttagú családot látunk, amint mopedjükön egy segélycsomaggal együtt haladnak. Amit soha nem értettem az ilyen jellegű fotókkal kapcsolatban (mert mindenki rengeteg hasonlót látott már, bár a hétszemélyes terhelés azért kiugróan magas), hogy a mindössze néhány lóerős és alig egy mázsás mopedek hogyan élik túl ezt az igénybevételt? Amikor hasonló járművet próbáltam, már azt sem éreztem, hogy még egy személyt a fedélzetre mernék venni, nem hogy hatot (na jó, ha én kettőnek számítok, akkor ötöt). Tegye mindenki a szívére a kezét: saját motorunk vagy éppen a gumiabroncsunk – legyenek bármilyen gyártmányúak – kibírnák ugyanezt?
Talán a mi, immáron évek óta egyre nagyobb sikerrel megrendezett pusztai, tökön, dinnyén, babon átívelő, kizárólag féldecis guruló alkalmatosságoknak meghirdetett rallynk ihlette meg az Alpok hasonlóan elvetemült mopedeseit, hiszen idén szeptemberben már harmadik alkalommal, ők is megrendezték a saját mopedrallyjukat. Mindezt természetesen a helyi adottságokhoz igazítva, hiszen ott elég nehéz lenne mély homokkal terített pusztát találni eme párját ritkító rendezvényhez.
Ezen azonban cseppet sem búsultak a svájci atyafiak, és kitaláltak maguknak egy bő száz kilométeres kis hegyi dzsemborit, ahol idén is több százan álltak rajthoz, hogy teljesítsék a néhol 2’000 méteres magasság fölé is emelkedő útvonalat, ami lássuk be, nem kis kihívás a féldecis kis járműveknek. Mindezt kicsit feldobva, vadabbnál vadabb megjelenésű jelmezekkel és járművekkel, hiszen az ő mulatságukon ez is díjat érdemel.
Az ötlet még a Red Bullnak is megtetszett, hiszen amellett, hogy a nevét adja az eseményhez (Red Bull Alpenbrevet), még fő szponzorként és szervezőként is beszállt a buliba. A mi mopedrallynknak sem ártana egy ilyen szponzoráció, az szent. Elnézve a képeket és a videót, valóban nem lehet rossz mulatság azon a csodás tájon és utakon végigpöfögni ezekkel a gépcsodákkal, hasunkban pár liter, jéghidegen lötyögő Red Bullal. Vagy mással…
Az esemény hangulatát legjobban ez, még a tavalyi futamról készült kisfilm mutatja be:
Végezetül álljon itt az idei őrületről is némi mozgóképes beszámoló:
Elolvasom
Igaz, a Wave már némileg eltér a nagy elődtől, hiszen ez egy újhullámosabb generáció tagja. De mi is ő valójában? Robogó, motor, moped? Az biztos, hogy egy B125 kategóriával simán vezethető nagykerekű jármű, amely a klasszikus Super Cub – Innova stílust hozza, de kicsit karcsúsítva, kicsit modernebb kinézetettel megbolondítva – olyan jó kis hullámos lett a nevéhez híven. Rácsodálkoztam a szerkezetre: körváltós, automata, kuplungos öszvérről beszélünk (tehát akkor nem robogó). Az első gondolatom az volt, hogy aki robogóról szeretne váltós motorra ülni, vagyis motorozni, de még nem mer, annak ez az ideális, ez a köztes állapot. Hiszen váltó van, de kuplungolni nem kell.
Elolvasom 
