Jugótúr 2023, avagy a Balkán csemegéi motorral

Nem előzmények nélküli volt klubunk májusi túrája. Nemcsak mert ilyenkor optimális az időjárás, de amúgyis hagyomány egy májusi többnapos Africa Twin Club találkozó vagy túra. Évek óta szervez nekünk motoros túrákat Zeljko, aki vajdasági klubtagunk. Volt már medencés-cevapos palicsi buli, volt migránsleső a kerités túloldalán, de volt már kanyargás Montenegroban és Boszniában. Bejártuk Belgrádot, a várat, ahol a török támadást visszaverték Hunyadi csapatai és a repülőgép múzeumot. Ma már nem nagy kunszt a Balkánon csavarogni, de vannak előnyei egy (vagy több) helyben lakó, vagy a helyi nyelvet tökéletesen beszélő túravezetőnek. Ráadásul Zeljko angolul is tökéletesen beszél. Sok érdekességet mesél, elsősorban olyanokat, amiket csak itt élve tapasztalhatsz meg. Nagyon más ám, ha ott él valaki, jól ismeri az országot, a szokásokat és tökéletesen szót ért a helyiekkel. Ami azért nem is rossz, lévén nem igazán beszélnek idegen nyelveket. Az meg egy másik dolog, hogyha bármi baleset ér minket, gyorsan tud intézkedni.

Korábban már irtam Szerbiáról, amikor Zorán csalt el egy tereptúrára. Már akkor megemlitettem a déli rész, Zlatibor szépségeit, amiket azóta már többször is bejártam, sőt a tavalyi klubtúrán bejártUNK. Szóval 22-ben az Africa Twines vadkempinges túra volt, így jártuk be a Drina völgyet, sátraztunk egy etno campingben az Uvac kanyon déli-keleti végén. Ami amúgy az eleje. Majd bejártuk az ország középső részét és felmentünk a belgrádi TV toronyba is. Végül a Vajdaságon keresztül jöttünk haza.

Már akkor elkezdődött a tervezgetés, majd a rengeteg ötletet gyúrtuk-tapostuk hónapokon át… Volt itt minden, mire letisztult és sikerült közös nevezőre hozni a túrát. Eredetileg nem terveztük az Uvac újralátogatását, de végül a túrára jelentkező klubtagok között erőss többségbe került azok száma, akik még nem látták. Kopaonik siparadicsom és nemzeti park a kanyargós útjaival mondjuk az én ötletem volt… Mig a Jezero Zavoj amolyan közös. Vagyis Z ajánlotta az Öreg-hegyet a bolgár határ közelében. Mégpedig 2 sátrazós napra, mert csodás a napfelkelte. Aztán ebből lett a hegy tövében, Pirotban panzió. Majd innen jól felmegyünk reggel a tóhoz és murvás utakon még a hegyvonulat tetejére is. Nézegetve a gugli térképet meg a feltöltött képeket… hát, ezt nem szabad kihagyni. Onnan Derdap, vagyis a Vaskapu erőmű (erőművek) meg Duna-part és az Ezüst tó, vagyis Srebrno jezero. Aztán az időpont megfaragása emésztette az energiáinkat. Mert van, akinek nem is olyan egyszerű szabit intézni. Végül meglett közös nevező.

Jön az ítéletidő

Amit aztán egy héttel az indulás előtt már el akartuk csúsztatni: a markáns esős hidegfront közeledte nem deritett jókedvre. Végül maradt a Pünkösd előtti hét… lesz ami lesz – vagy másként fogalmazva: ha meg kell b…dni akkor meg kell… 🙂

Nekünk már szerda este megkezdődött a “túra”, mert megérkezett Ritis, vagyis Billy Osloból. Volt már nálunk többször is… most ő a meglepetésember. Attilával még este átbeszélik a terepes vezetéstechnikai elméletet… 😉 Csak ez magyarázza, hogy reggel el is késnek, de jól néznek ki a motoron. Az udvaron már várakozik a két AT, merthogy innen Bara Africa Twinjével jön tovább. Így fér bele időben, meg egyszerübb, gyorsabb és olcsóbb. Az érdi benzinkúton vár a csapat. Jól néz ki a sok Africa Twin, de van itt egy Transalp és egy GS is.

Hejjhóleccgó meg nószlíptill Mohács. Ott még bővül a banda, majd irány Szlavónia, vagyis a Duna nyugati partja. Eszék, majd Vukovár: dimbes-dombos meg kanyargós az út, kis falvak, itt-ott a Duna vize is látszik. Nyest a határ, már közel van Belcsény, ahol türelmesen vár a szerbiai túravezetőnk. Mi máris átvettük a balkáni lazaságot: késünk. Nemkicsit. Egy útmenti rostijában kajálunk, majd megkeressük a Spitzer-villát. Szegény épületnek már annyira rossz az állapota, hogy be sem lehet menni: omlásveszély tábla a keritésen. Persze 1968 körül sem volt szép állapotú, amikor itt volt Colt tábornok főhadiszállása! 😉 Mondtam már? Az egyik kedvenc filmem a Kelly hősei. Jugóban forgatták, vannak is fotók, hogy Mr. Kelly Eastwood motorkerékpárral foglalja el szabadidejét. Szóval ugye, hogy kell egy kis kultúra mindenkinek? 🙂

Tovább Délnek!

A Fruska Gora hegy mindig szép, a rakétával megrongált TV torony már megvolt nekünk, így irány a déli oldalán Rednek. Na, ott mi lehet…? Az úttól balra egykor bánya volt, szénosztályozóval, vasúttal. Ezt 1968-ban lőtte szét 3 Sherman, amik a bánya alagútjából bújtak elő hangos zenével kísérve… Az ikonikus jelenetet itt a bezárt bányában forgatták. Néhány éve még megvolt az alagút, mára már nincs: egy szálloda bővitésekkor tűnt el. Zeljko helyismerete és tökéletes nyelvtudása kincset ér, igy sokkal segítőkészebbek a helyiek. Ők mesélik, hogy anno a filmesek megvették az egész területet. A volt bányászok statisztáltak, jó pénzt kaptak érte. Hiába utálták a Wehrmachtot, van az a pénz amiért szívesen bújtak az egyenruhákba.

Innen dél felé folytatjuk a túrát: a következő érdekes pont Bolgyán/Budanovici falutól Dél-Keletre lenne, egy pont a szántásban, ahol semmi sincs. Mégis érdekes, mert ide zuhant le ’99-ben az F117 lopakodó repülőgép. A következő célpont az a híd lenne, ami Moriaty negatív hullámai miatt felrobbant, vagy a film pirotechnikusai voltak? Na mindegy, rég volt. 🙂 Az akkor bontásra itélt vasúti híd ideális volt a filmeseknek. Az utána épültön sem megy már át vonat, most bringaút. Lajkovactól a 27-es úton kell menni, majd a Kolubara folyócska közúti hidjától nyugatra van ez a híd. (Még az E-763 út előtt.) Már ha érdekel még valakit a kultúra… Mi behozzuk a késést, kihagyjuk ezt is. Szabácsnál keresztezzük a Száva folyót: innen a 21-es úton Macskókő, majd Kosjeric. Na itt már szinte ismernek engem… Én meg a komplett lepényt! Kajmak tojással keverve, megsütve, amit egy sültzsirba kissé megtunkolt lepénybe tesznek. Olcsó és gyors. Ezt eszi mindenki – finom most is.

A 174-es úton egy centi egyenes nincs… Így pont optimális nekünk, ahogy a 195-ös út is. Zlatarsko jezero (tó) jelzi: közeledik az első nap vége. A tó és a környék csodaszép, most jóval több víz van benne, mint tavaly nyár végén. Nova Varos, ami bár város, de nem Nova város, nem magyar. Egyetlen magyar vonatkozása egy benzinkút. Ennek külterületén, a vizparton lesz a szállásunk. De előbb bevásárlás, elsősorban sörből. Vagy Jelen vagy Zajecarsko… Bár nekem ott ez utóbbi jött be, a betűk helyes sorrendjére nem vállalok felellőséget. 🙂 A városba érve jobbra a bót, majd szemben lefelé egy keskeny aszfaltút. Ez van vagy 7-8 km, mire a tó partján megtaláljuk a Vila Uvac nevű helyet. Friss épités, nagyon korrekt, szép és tiszta.

Egy rommá ázós második nap

Reggelit előre lebeszéljük: a szomszéd panzióban süt a néni nekünk fánkot. Rengeteget. Lekvárt találunk, megvesszük hozzá. Ami jól is jön, mert ritka ocsmány napra ébredünk. Szakad, ömlik, zuhog. Sőt a TV-ben is! A helyi meteurológiások sem biztatnak semmi mással, csak még több esővel… Tavaly meg a fák szaladgáltak a kutyák után némi nedvességért… A tervezett Durmitor látogatást töröljük, délelőtt pihi van. Aztán a kisebb esőszünetekben, amolyan fakultative kisebb csoportokban bejárjuk a környéket. Mi néhányan elmegyünk a kanyon kilátópontjához.

Az oda vezető murvás útrengetegben kóválygunk – nem mondom, hogy eltévedtünk, mert az egész táj gyönyörű. Úgyhogy inkább azt, hogy nem törekedtem a legrövidebb útra. 😉 Tavaly pont a túlsó, keleti oldalát jártuk be, most a nyugatit. Az esős idő miatt egyetlen túrista sincs – ami ugye sokkal jobb, mint amikor 3 busznyi kinai rajzott a kilátó körül. Néha kibújik a nap a felhők mögül, néha esik picit. Végre úgy is látom a kanyont, hogy van benne bőven víz. Nekem is újdonság az aszfaltos út, ami már majdnem eléri a nyugati oldali kilátót. Na ezen megyünk visszafelé végig Sjenicaig – napsütésben. Onnan vissza Nova Varosig igazi nyélgázas csapatás: a tökéletes aszfalt, a szinte üres út, a jól belátható fiiinom húzós-tempós kanyarok… Igazi motoros élményút.

Vacsora Pljeskavica kajmakkal, lepénnyel, sült krumplival és egy nagy tál Sopszka salátával. Ezt nem tudom megunni – de ezekkel a helyi ételekkel hibázni sem lehet, mindenhol finom. Vacsora közben megint leesik az ég, hömpölyög az utcákon, de már csak legyintünk. Az időjárás bekaphassa! …hogy ezt odafönt meghallották, azt csak másnap tudjuk meg.

Jó kaják és szar idő – de a kedvünk nem romlik!

Reggel MOL kút, mert ugye van ilyen, majd Sjenica. Mert tegnap nem mindenki jött fel a kanyonhoz, de ma már határozottan akarnak. Akik meg már voltak, azokkal majd találkozunk valahol, valamikor. A kanyon fullos napsütésben még szebb, ez az aszfaltos út olyanok előtt is megnyitja, akik szédülnek, ha nem betonos út van a kerék alatt. 🙂
Attiláék maradtak a Varos városban, jól érzik ott magukat, kávéznak, meg bármi… Mi tankolunk, majd megcélozzuk Kopaonikot. De előbb Novi Pazar, ami előtt pazar felhőszakadás kap el. De úgy, hogy beöltözni sem tudunk megállni, így az eső elleni cucc a dobozban marad. Ahol aztán végül sikerül megállni, már késő.

Egy félkész kisboltnál vidáman nézzük a szakadó esőt, amíg az út el nem kezd eltűnni a sárlavina alatt. Na tűz (víz) tovább! A hirtelen jött napsütés ad reményt, hogy megszáradhat aki átázott, igy a búvárruha marad a dobozban. Na persze hamarosan újra sikerül elkapni az esőt, így már teljesen eláztunk – szó szerint bőrig. A koszovói határ közeledtét jelzi az egyre több katonai jármű. Feszkó van! Gyönyörű nemzeti parkon át tekereg az út, ami egyben a határvonal is. Míg fel nem érünk a síparadicsomba, ami úgy 1.800 méter magasan van. Mekkora szerencse, hogy fehér a táj: 10 centi hó fogad, meg úgy 3-4 fok van. Mindíg erre vágytam! Bőrig átázva hóban motorozni aszfaltos gumikon. Pfff… Biztosan szép a keleti oldala is, de mi most selátsehall, csak a túlélésre koncentrálunk.

Leérve az első benzinkúton mindent megiszunk ami forró! Meg villogtatjuk a csupasz seggünket, míg megtörülközünk és szárazba tesszük magunkat. Így már jobb. Haladunk tovább, igaz sokkal jobb kedvűen. Nagyon szép a táj, hegyek között kanyargunk, falvakon keresztül. Minden nagyon zöld, az idei csapadékos tavasz megtette a magáét. Túravezetőnk egyszercsak – gondolom illat alapján – megáll egy kisvárosban. Étterem? Da. Forró tea van? Da. Cevap? Da. Határozottan javul a hangulat, pl. Laura abbahagyja a reszketést. Bekajáltunk – ezután már jöhet bármi. Feltűnik, hogy mennyivel olcsóbb errefelé a kaja.

Nis nagyváros – van itt minden, dugó is. Valahogy átvergődünk, majd a Nisava folyó völgye következik – kár lenne kihagyni, ez nagyon szép. Pirot hegy felőli oldalán egy családi panzióban lesz a szállás. Telitalálat. Szép, rendezett udvar, a motorok tető alatt és a tulaj befűtötte a szobákat!!! Meg beszél kicsi angol. Bolt gyalog sincs messze, a pincében meg hangulatos klubhelyiség, ahol megbeszéljük a csapat másik felével, ki-merre járt. Ezt picit túl is toljuk, így a reggeli indulás, mint olyan késő délelőttre módosul. Haladni is kellene, így kitaláljuk (nélkülem), hogy kihagyjuk azt amiért Pirotba jöttünk, a Zavoj tó környékét. Fakk. Jó, wazze haladjunk… De akkor is fakkk! Jöhetek majd vissza valamikor…

Végre felderül az ég is!

Megállunk egy szép útmenti vizesésnél, ahol helyi árusoktól beszerzünk egy csomó helyi specialitást. Van itt minden: házi szörpök, diólikőr, méz… minden házi, vagyis őstermelői. Zeljko alig győz tolmácsolni nekünk. Szerencsére az időjárás kellemes, így amikor megállunk egy étteremnél a keritésen teljesen megszáradnak a ruhák-törülközők. Itt mintegy véletlenül belebotlunk a 63. Desszant veterán harcosok motoros klubjának néhány tagjába. Biztosan igazi véletlen, mert túravezetőnk is közéjük tartozik. 😉 Jó arcok, angolul megértjük egymást. Nincs nyoma, hogy a történelemben szinte mindig ellenfelek voltunk.

Tervezgettem, hogy a Vaskapu-2 erőművön átmegyünk a román oldalra, majd az egyes erőmű tetején vissza, de végül csak megcsodáljuk a domb tetejéről ketteskét. Trajanus császár hídjának (102-105 között épült) maradványait viszont megnézzük Kladovo alatt. Bár van, akinek itt egy kifogott hal érdekesebb. Na, megint leválik a lázadók brigádja, mi azért megcsodáljuk a Vaskapu vagyis Derdap vízierőművet. Éppen eresztik le az árhullám vizét. Innen az út végig a folyó, vagyis itt inkább tó partján kanyarog, a Kazan szoros felett látvány parkoló, innen csodás a kilátás. Jé, itt napozik a csapatunk másik fele! A galambóci vár után Usije falunál van komp – a túlparton Új-Moldovába megy. Izgatna egy hajókázás, de megyünk tovább. Volt olyan terv, hogy a túlparton jövünk, aztán majd komponálunk egyet.

Veliko Gradiste mellett, egy sziget mögötti mellékágat lezártak, valóságos üdülőparadicsom alakult itt ki, itt lesz a szállásunk. Szuperjó, közvetlenül az ajtó előtt parkol a motor, légkondis, kényelmes, szép tiszta. Este befut a másik felünk, ők is ugyanarra jöttek, találkoztunk is, csak más tempóval. Na ezt meg kell beszélni, mond: Lav. 🙂 Ezen a környéken egy harmadik sörmárka az uralkodó a Lav, (oroszlán) hááát buborékkal elmegy. 🙂

Tartalmas hazaút – annak, aki nem siet

Attiláék reggel hazaindulnak, mi megnézzük a galambóci várat, meg egy római város, Vimanicum maradványait, ami egy hatalmas külszini bánya és hőerőmű mellett van. Volt itt bányavasút is, gőzmozdony szoborral az egykori mozdonyszinnél. A történelemóra után vissza a szállásra, én leválok, az a mozdony sipolt nekem, visszamegyek lefotózni. Logikus, hogy egy szénbányából gőzmozdony hordta a szenet…na de mi hajcsa a gőzmozdonyt ? 😉 Érdekes, hogy volt itt villanyos vasút is: a lakótelep házai között kanyargott. Mára csak az emléke és a felsővezeték oszlopok maradtak meg.

Visszaérve a vízpartra körbejárom a szigetet, ami mögött van ez az üdülőtelep. Belül a vizszint jóval alacsonyabb, mint kivül, ahol még yacht kikötő is van. De jó is lenne ide lehajózni! Érdekes, milyen széles itt a felduzzasztott Duna.

Vacsora a szokásos helyi specialitások, meg az a Lav. Reggeli is szokásos: egy pekara vagyis pékáru boltban burek, joghurt és kávé. Úgy terveztem meglátogatjuk Dani Zoltán ezredes urat a kis házimúzeumában, de sajnos máshol van dolga, nincs otthon, így azt beszéljük meg vele, hogy egy másik időpontban megyünk Székelykevére. (Ajánlom itt is mindenkinek a Dani család panzióját és éttermét!) Szóval ő az az ember, aki lelőtte az F117 lopakodó repülőgépet, melynek darabjaiból van egy kis múzeuma és szivesen meséli el, hogyan is sikerült.

Haladunk a Vajdaságon keresztül: Óbecsénél keresztezzük a Tiszát, majd innen Szabadka a cél, a már szinte törzshelynek számító Green Food Rostija. Belakmározva nézzük, melyik határátkelő a legjobb. Meglepő módon Kelebia-Tompa superzöld. Elbúcsúzunk Zeljkótól és Laurától, innen már hazatalálunk. KKhalas – Soltvadkörte – Solt – Adony – Ercsi, majd a battai kémények…és már vége is a túrának.

Mi még Ritis barátunkat elvisszük Vecsésre egy panzióba, csak másnap repül haza Norvégiába. Utóirat: Imre megfertőzödött, vett az öreg Transalp mellé egy új Africa Twint. 😉